(Fotó: Gergely Szilárd)
Jótékonysági koncertet és adománygyűjtést szerveztek a Nyugat-Dunántúli Református Lakásotthonokban élő gyerekek számára a Karos Korzón. Jolly, Szuperák Barbie és a Delta zenekar ajánlották fel, hogy ingyenes koncerttel adnak lehetőséget az adománygyűjtésre.
Hella Ferenc református esperes megköszönte az adományokat, majd hozzátette: bízik abban, hogy a felajánlásoknak köszönhetően a lakásotthonokban élő gyerekek számára a karácsony több lesz, mint egy átlagos, nehéz nap.
A Magyar Református Szeretetszolgálat nagykanizsai, zalaegerszegi, kéthelyi és balatonboglári lakásotthonaiban mintegy negyven olyan gyerekről gondoskodnak, akiket elhagytak a szüleik, vagy veszélyben voltak, ezért ki kellett őket emelni a családból.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.
Az országos tisztifőorvos a korábban elrendelt hőségriasztását szerda 0 órától harmadfokúra emeli, és vasárnap 24 óráig meghosszabbítja.
Az országos tisztifőorvos a másodfokú hőségriasztást augusztus 11-étől, vasárnaptól augusztus 16., péntek éjfélig az ország egész területére rendelte el.
Fogyasszunk minél több vizet, teát, szénsavmentes üdítőt, jót tesz a paradicsomlé, az aludttej, a kefir, a joghurt és a levesek.
A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton Legjobb Strandja 2024 címet.
Segítség egy gombnyomással!
Továbbra is a legmagasabb fokú hőségriasztás lesz érvényben.