(Fotó: Facebook/Balatoni Hajózási Zrt.)
A BAHART a karácsonyi üzemszünetet tart, – de csak a központi telephelyén – 2022. december 22. napjától 2023. január 8-ig tart. Fontos, hogy ez idő alatt az ügyfélszolgálatuk sem lesz elérhető. Bármilyen felmerülő kérdéssel kapcsolatban legközelebb 2023. január 9-én állnak az utasok rendelkezésére.
A kompok ünnepi menetrend szerint tovább közlekednek.
(Forrás: Like Balaton)
Ma van a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja.
A fejlesztés nem csupán az egyesület, hanem az egész település számára jelentős mérföldkő.
Nagykanizsán is sokan ismerték, hiszen pályafutása elején a Jézus Szíve Plébánián szolgált.
2025. július 1-jéig nem emelhetnek árat a nagy telekommunikációs szolgáltatók
Kézműves fagyi, balatoni hangulat, de mélyebbre kell nyúlni a pénztárcában.
Az intézkedés célja, hogy a legidősebb korosztály számára még könnyebben és gyorsabban elérhetővé váljon a Gondosóra által nyújtott támogatás.
Szerkezetkész az első magyar űripari gyártóközpont – írja a Magyar Építők.
A testület egyebek mellett a Magyar Építészetről szóló törvényről és annak az építésigazgatásra gyakorolt hatásairól kapott tájékoztatást.
Jelentős kormányzati bejelentések a kormányinfón.
Előremutató megoldásoknak kívántak teret adni.
A megkérdezettek 46 százaléka a kormányfőt tartja a legalkalmasabbnak a miniszterelnöki posztra.
Már minden balatoni szálláshelyre kötelező a minősítés és ez mindenkinek előnyös.