(Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)
Orbán Viktor miniszterelnök levélben keres meg a napokban minden magyar nyugdíjast, és tájékoztatja őket arról, hogy februárban dupla nyugdíj érkezik – közölte Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott szombaton az MTI-vel.
A politikus telefonon adott nyilatkozatában elmondta, hogy ebben a hónapban a 15 százalékkal megemelt nyugdíj és a 13. havi nyugdíj szintén megemelt összegben jut el az idősekhez. A 13. havi nyugdíjat „a baloldal elvette idős honfitársainktól, az Orbán Viktor vezette polgári kormány visszaadja nekik” – fogalmazott Nyitrai Zsolt.
„Mindezek az intézkedések azt mutatják, hogy a magyar nyugdíjasok számíthatnak Magyarország kormányára, az elmúlt időszakban ötször került sor nyugdíjprémium kifizetésére, míg a baloldal idején egyszer sem” – jegyezte meg.
Hozzátette, hogy 2010 óta 92 százalékkal emelkedett a nyugdíj; az átlagnyugdíj 2010-ben 97 ezer forint volt, mostanra több mint 208 ezer forint lett.
(Forrás: hirado.hu)
Már minden balatoni szálláshelyre kötelező a minősítés és ez mindenkinek előnyös.
Március 17-től zajlik a szintrehozás a magyar autópályákon, gyorsforgalmi úton - adta hírül közleményében a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
A Nádudvari tejföl ára például egy hét alatt a Tescóban 759 forintról 359 forintra csökkent.
A Fidesz–KDNP most vasárnap a választók 45 százalékának szavazatára számíthatna, ami megegyezik az európai parlamenti választásokon elért eredményével.
Mindig akad egy birodalom, amely a magyarok szabadságára pályázik, most épp egy brüsszeli - mondta a kormányfő.
A kormányfő a Múzeumkertben tartott megemlékezésen mondott ünnepi beszédet március 15-én.
Ez az az adófajta, mellyel leginkább megelőzhető az adóelkerülés.
A kormány szigorú intézkedéseket vezet be a kereskedelemben, miután a boltok ajánlatai elmaradtak az elvárásoktól.
A horvátországi megbízások közül az egyik legjelentősebb projekt egy szennyvíztisztító telep kivitelezése Donji Kraljevecben.
A miniszterelnök bejelentette: a magyarok véleményét kérik ki Ukrajna uniós csatlakozásáról
Körbeautózza az országot, állítólag Nagykanizsát is útba ejti