(Fotó: archív, MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)
Az élelmiszerek esetében ahogy jön lefelé az infláció, úgy fogják majd kivezetni a most még létező ársapkákat - mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Orbán Viktor kifejtette: az árstopok hasznosak, segítenek az infláció csökkentésében, ugyanakkor - mivel ez egy mesterséges beavatkozás a kereskedelem normális folyamataiba -, mellékhatásai is vannak. Ezért az a jó, ha ezek az ástopok eltűnnek a rendszerből, és visszatérünk a normális gazdasági helyzethez - fogalmazott, hozzátéve: amíg azonban az infláció nagyon magas, addig ezt nem lehet megtenni.
A kormányfő elmondta:
a rezsivédelmi rendszert meg tudták védeni, az átlagfogyasztásig továbbra is védett áron tudnak az emberek energiához jutni.
Ugyanakkor az élelmiszerek tekintetében, ahogy jön lefelé az infláció, úgy fogják kivezetni az ársapkákat, hasonlóan a banki hitelekhez, „ahol szintén mindenfajta védelmi mechanizmusokat működtetünk, ami normális esetben inkább csak zavarokat okoz” - közölte.
Orbán Viktor hangsúlyozta: ha az infláció egy bizonyos szint alá süllyed, akkor a megfelelő ütemben meg kell hozni azoknak az intézkedéseknek a feladásáról szóló döntéseket, amelyeket a magas infláció miatt vezettek be.
(Forrás: MTI)
Nedves, labilis léghullámok érkeznek dél, délnyugat felől, aminek hatására megnő a záporok, zivatarok kialakulásának esélye.
Változékonyabbra fordul időjárásunk, a jövő hét elején, közepén gyakori vendégünk lesz a csapadék.
Holnap még nagyrészt eseménytelen, nyugodt lesz az idő, csak néhol fordulhat elő csapadék. Hétfőtől aztán....
Tavaink vize már 21, 22 fokos, szombaton viszont a csúcsérték is lesz, ahol hasonló értéket vesz fel.
Az elmúlt három évben több mint tízezer egyszülős és nagycsalád nyaralhatott térítésmentesen a Mészáros Csoport támogatásával.
Napos, meleg, nagyrészt száraz idő várható, de a déli tájakon továbbra is esély nyílik záporok, zivatarok kialakulására.
A következő napokban egyre inkább csak délen lehetnek záporok, zivatarok, majd a hétvégén már ott se nagyon.
A hosszú hétvégén nem változik jelentősen időjárásunk jellege: napos, gomolyfelhős idő várható 25 fok körüli csúcsértékekkel.
Záporokkal, zivatarokkal tarkított pünkösdi hétvége vár ránk a sok évi átlagnak abszolút megfelelő hőmérsékleti értékekkel.
Pénteken folytatódik a gomolyfelhős, napos idő, elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar.
A beruházást 215 millió forintból végezte el a MÁV.
Országszerte magas a pollenkoncentráció, erősödhetnek a szénanáthás tünetek.
Nem lesz sok változás az időjárásban, a gomolyfelhők mellett sok napsütésre számíthatunk.