(A kép forrása: Pixabay)
Éjjel az ország döntő részén derült vagy fátyolfelhős lesz az ég, ugyanakkor a Dunakanyar, a Duna vonalának tágabb térségében, valamint a Dunántúl keleti részén újra képződhetnek gomolyfelhők, melyekből helyenként zápor, zivatar is kialakulhat. Pénteken folytatódik a gomolyfelhős, napos idő, elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar, melyeket felhőszakadás is kísérhet, a Dunántúl északnyugati, nyugati részein a legkisebb a csapadék esélye.
Az északias szelet a Bodrogközben és az Alpokalján éjszaka is élénk lökések kísérhetik, majd napközben már másutt is egyre több helyen megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon meg is erősödhet a légmozgás, zivatar környezetében átmenetileg viharos lökések is lehetnek.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 16 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 23 és 29 fok között valószínű.
(Forrás: met.hu)
Nedves, labilis léghullámok érkeznek dél, délnyugat felől, aminek hatására megnő a záporok, zivatarok kialakulásának esélye.
Változékonyabbra fordul időjárásunk, a jövő hét elején, közepén gyakori vendégünk lesz a csapadék.
Holnap még nagyrészt eseménytelen, nyugodt lesz az idő, csak néhol fordulhat elő csapadék. Hétfőtől aztán....
Tavaink vize már 21, 22 fokos, szombaton viszont a csúcsérték is lesz, ahol hasonló értéket vesz fel.
Az elmúlt három évben több mint tízezer egyszülős és nagycsalád nyaralhatott térítésmentesen a Mészáros Csoport támogatásával.
Napos, meleg, nagyrészt száraz idő várható, de a déli tájakon továbbra is esély nyílik záporok, zivatarok kialakulására.
A következő napokban egyre inkább csak délen lehetnek záporok, zivatarok, majd a hétvégén már ott se nagyon.
A hosszú hétvégén nem változik jelentősen időjárásunk jellege: napos, gomolyfelhős idő várható 25 fok körüli csúcsértékekkel.
Záporokkal, zivatarokkal tarkított pünkösdi hétvége vár ránk a sok évi átlagnak abszolút megfelelő hőmérsékleti értékekkel.
A beruházást 215 millió forintból végezte el a MÁV.
Országszerte magas a pollenkoncentráció, erősödhetnek a szénanáthás tünetek.
Nem lesz sok változás az időjárásban, a gomolyfelhők mellett sok napsütésre számíthatunk.