(Illusztráció, a kép forrása: Pixabay)
Szombaton napközben legkésőbb a Dunántúl délnyugati, nyugati részein is szakadozik, csökken a felhőzet, és mindenütt sok napsütés várható, legfeljebb kevés gomolyfelhő képződhet. A délnyugati határnál fordulhat elő délelőttig néhol zápor. Többfelé megélénkül az északi, északkeleti szél, amelyet napközben az északkeleti harmadban erős lökések kísérhetnek. Késő délutántól kezd veszíteni erejéből a légmozgás.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között várható. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő.
(Forrás: met.hu)
A biokémikus az első magyar női Nobel-díjas.
A kerékpáros közlekedés fejlesztése világszerte és hazánkban is egyre nagyobb figyelmet kap, hiszen korunk számos kihívására kínál élhető és fenntartható alternatívát.
Indul az Országos Haditorna Verseny - szeptembertől startolnak a vármegyei fordulók.
Nyugodt, napos idő: ezzel lehetne jellemezni az időjárást a következő egy hétben, közben a szél is egyre kevésbé fog fújni.
A foglalások több mint felét a legnépszerűbb négy településen, Hévízen, Siófokon, Balatonfüreden és Zalakaroson regisztrálták, döntően belföldi vendégektől.
Hullámzó hidegfront éri el hétfő délután, este hazánkat, amely lassan mozog kelet felé, és csak a hét közepén hagyja el térségünket.
A kánikulában a szokásosnál nagyobb mennyiségű vízre van szüksége a szervezetnek, ezért a hatóságok azt kéri a lakosságtól, hogy a nagy melegben fogyasszanak több folyadékot, lehetőség szerint vizet.
A Miniszterelnökséget vezető kitért arra is, hogy továbbra is az inflációt meghaladó béremelést akarnak biztosítani, és még az idei évben is jó esély van a reálbér-emelkedésre.
Még mindig tombol a nyár, a kánikulát enyhítő hidegfront jelen kilátások alapján csak jövő hét elején érkezik.
Kedden is napos idő várható általában kevés gomollyal.
Lényeges változás nem lesz időjárásunkban, az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett továbbra is elszórtan kell záporokra, zivatarokra számítani.