Hazai - 2023. július 17., Hétfő
#Zalakaros #Cseresnyés Péter #Nagy Bálint #fürdőváros #Zala

Fejlődési pályára állt a születésnapját ünneplő Zalakaros

Fejlődési pályára állt a születésnapját ünneplő Zalakaros

(Fotó: Gergely Szilárd)

Zalakaros várossá nyilvánításának 26. évfordulóját ünnepelte a hétvégén a Karos Korzón és a Kertmoziban. A köszöntők mellett kulturális és zenei programok kínáltak felhőtlen kikapcsolódást a látogatóknak.

A program faültetéssel kezdődött a hivatallal szembeni felnőtt játszótérnél, majd a példaértékű lengyel barátságukat a Karos Korzó rendezvénytermében erősítették meg Olesno polgármesterével. Közben a zalakarosi civil szervezeteknek főzőversenyt szervezek a kézilabdapályán. A hagyományos műsor a Kertmoziban folytatódott, melynek keretében köszöntötték az újonnan született babákat és a 18 éveseket.

- Településünk a magyar turizmus egyik zászlóshajója és hogy stílszerű legyek, ennek a kapitányának lenni nagy büszkeség, de az eredmények miatt komoly felelősség is - mondta ünnepi beszédében Novák Ferenc polgármester. - Fejlődni, de megtartani az értékeket és a hagyományokat. Zalakaros egy jó hely. Ha a szakemberek véleményét nézzük akkor is, hiszen ennyi elismerésben régen részesült településünk, mint 2022-ben. Elsők lettünk a Virágos Magyarországért versenyben, dobogósok az év turisztika településeként, de hazánk legkedveltebb borvidéki települése cím is ide került.

Nagy Bálint, a térség országgyűlési képviselője, államtitkár beszédében hosszasan méltatta a fürdővárost, szerinte Zalakaros az elmúlt időszak nehézségei ellenére is jól állta a sarat. Tavaly megújult a temető, az óvoda játszótere, és a Szőlő utca is elkészül a közeljövőben. A város tehát okosan tervez, és jól szerepel a kormányzati támogatások pályázatain.

Ezután adták át a lokálpatriótákat elismerő kitüntetéseket. Díszpolgári címet kapott Káldiné Kopcsándi Szilvia, Zalakarosért kitüntető címet vehetett át Németh Árpád és Szakál Tibor. A város közszolgálatáért Ihász Zoltán Györgyné, a turizmusért és a vendéglátásért Kordély Gábor és a Tourinform Iroda munkatársai kaptak elismerést. A kultúrában végezett tevékenységéért Tatár Csabát, a sportban pedig Németh Zoltánt ismerték el. A legjobb ifjú tehetség Strobl Anna lett, emlékplakettet kapott a Forrás Hotel és Szalainé dr. Harcz Mária.

A pohárköszöntőt Cseresnyés Péter országgyülési képviselő tartotta (Fotó: Gergely Szilárd)

A díjazottaknak szervezett fogadáson, kilépve a választókörzetéből, de Nagykanizsához erősen kötődő Zalakaroson Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő tartotta a pohárköszöntőt.

- Sokszor úgy tekintettünk Nagykanizsán Zalakarosra, mint a városunk, hosszabbik, kinyújtott kezére, mely az idők folyamán egy turisztikai centrummá vált - fogalmazott. - A fejlesztésekhez csak gratulálhatok, hiszen jó úton indult el. Ezt Nagykanizsa már nem mondhatja el magáról, köszönhetően az elmúlt időszakban regnáló önkormányzat káros tevékenységei miatt. A fürdőváros viszont dicséretet érdemel, hiszen a gyógyhely modernizálása folyamatos és szép jövőképet mutat.

 

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2025. július 16., Szerda

Búzaszentelő ünnepség Zalában

Az összegyűjtött búzából készült liszt anyaotthonokba, kórházak gyermekosztályaira, óvodákba, bölcsődékbe, iskolákba jut el.


2025. július 15., Kedd

Orbán Viktor: Miért lenne más az eredmény 2026-ban, mint 2022-ben? +VIDEÓ

A miniszterelnök szerint a Fidesz teljesítménye megkérdőjelezhetetlen, és a digitális politikai mozgalmak nem tudják felülmúlni a szervezett közösségek munkáját.


2025. július 14., Hétfő

Új állami főépítész Zala vármegyében

Fülöp Tibor József kapott kinevezést.


2025. július 12., Szombat

Figyelmeztető piktogramokat festett a balatoni vasúti átjárókba a MÁV

Idén már 30 baleset történt a MÁV hálózatán vasúti átjárókban, amelyekben tízen vesztették életüket a KRESZ megszegése vagy figyelmetlenség következtében.


2025. július 10., Csütörtök

Ezek a hétvégi programok várnak rád!

Falunap és UAZ-GAZ találkozó.


2025. július 09., Szerda

Itt a csaló webshopok feketelistája!

Az online vásárlás népszerűségének növekedésével megnőtt a csaló webshopok száma is.


Kevéssel ugyan, de a Fidesz-KDNP továbbra is vezet a Tisza Párt előtt

A Demokratikus Koalíció (4%), a Mi Hazánk (3%) és a Kétfarkú Kutya Párt (3%) egyaránt a parlamenti küszöb alatt maradnának.


Utazási iroda: aki nem indult el, már ne is induljon

Vége egy korszaknak: csődbe ment az UniTravel.


2025. július 08., Kedd

Mindig másokon segített, most neki van szüksége támogatásra, de nagyon!

Segítsünk együtt Tamás Zsoltnak! – Életveszélyes állapotban van a keszthelyi tűzoltó főtörzsőrmester.


2025. július 04., Péntek

Meghosszabbították a másodfokú hőségriasztást!

Még több napig tart a kánikula.


2025. július 03., Csütörtök

Ezek a támogatott otthonteremtési hitel igénylési feltételei!

Jelentős könnyítés a fiatal lakásvásárlóknak: indul a 3%-os kamattámogatott konstrukció.


2025. július 02., Szerda

Orbán Viktor: a kormány elfogadta a 3 százalékos otthonteremtési hitelprogramot

Az új támogatást mindenki igénybe veheti, aki az első saját lakását vagy házát szeretné megvenni.

+