(Illusztráció, a kép forrása: Pixabay)
Éjszaka alapvetően csökken a felhőzet, de nyugaton, illetve a déli megyékben maradhatnak felhősebb körzetek, illetve délnyugaton továbbra is lehet csapadék. Csütörtökön eleinte még lehetnek felhős tájak, majd napközben a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés valószínű. Záporok, zivatarok kialakulására továbbra is a délnyugati, északkeleti harmadban lesznek jók a feltételek. A nyugati, északnyugati szél ma kisebb, holnap már nagyobb területen élénkül, erősödik meg. Zivatarok mentén viharos, erősen viharos széllökések is lehetnek.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 17 és 21 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 27 és 33 fok között várható.
(Forrás: met.hu)
A miniszterelnök is lerótta kegyeletét Ferenc pápa ravatalánál a Szent Péter-bazilikában, Vatikánvárosban.
Megható szavakkal búcsúzott a Szombathelyi Egyházmegye megyéspüspöke.
Ma van a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja.
A fejlesztés nem csupán az egyesület, hanem az egész település számára jelentős mérföldkő.
Nagykanizsán is sokan ismerték, hiszen pályafutása elején a Jézus Szíve Plébánián szolgált.
2025. július 1-jéig nem emelhetnek árat a nagy telekommunikációs szolgáltatók
Kézműves fagyi, balatoni hangulat, de mélyebbre kell nyúlni a pénztárcában.
Az intézkedés célja, hogy a legidősebb korosztály számára még könnyebben és gyorsabban elérhetővé váljon a Gondosóra által nyújtott támogatás.
Szerkezetkész az első magyar űripari gyártóközpont – írja a Magyar Építők.
A testület egyebek mellett a Magyar Építészetről szóló törvényről és annak az építésigazgatásra gyakorolt hatásairól kapott tájékoztatást.
Jelentős kormányzati bejelentések a kormányinfón.
Előremutató megoldásoknak kívántak teret adni.