(Illusztráció, kép forrása: istockphoto.com)
Sok napsütésre számíthatunk csütörtökön is, záporok, zivatarok legfeljebb az ország keleti részén fordulhatnak elő. Az északnyugati régiók kivételével többfelé élénk maradhat az északkeleti szél.
Csütörtökön gyönyörű napos időben lesz részünk itt Dél-Zalában kevés gomoly- és fátyolfelhővel, legfeljebb egy-egy helyen alakulhat ki zápor, esetleg zivatar, aminek nagyon csekély az esélye.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az északi határszélt leszámítva 25 fok feletti 24 órás középhőmérséklet valószínű, az Alföld egyes részein ugyanakkor a 27 fokot is meghaladhatja a napi középhőmérséklet.
A magas középhőmérséklet miatt az egész országra figyelmeztetést adtak ki, amely Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun vármegyében másodfokú.
Azt ígérte: minden jó dolgot támogatni fognak, és minden rosszat elleneznek, ott pedig, ahol rombolást tapasztalnak, ki fognak állni az igazságtalanság ellen.
A program során az érdeklődők megismerhetik a környék madarait és a kutatás izgalmas részleteit.
A környezetkímélő jármű egy korszerűtlen, 24 éves dízelüzemű busz kiváltásával mintegy 40 tonna szén-dioxid-kibocsátástól mentesítette a település levegőjét egy év alatt.
Április 28-ra országos választmányi ülést hívott össze a miniszterelnök.
A felmérésük alapján úgy tűnik, a Fidesz megnyerheti a választásokat, azonban a szimpatizánsainak nem szabad otthon maradniuk.
A választók érzékelhetően fontos döntésként tekintenek a mai napra, ami erős mozgósítást eredményezett már a kora reggeli órákban is.
A miniszterelnök szerint a választás kimenetele meghatározza az ország jövőjét.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) napközben hét alkalommal ad tájékoztatást a részvételről: 7, 9, 11, 13, 15, 17 órakor, valamint 18:30-kor.
Ma az ellenzéki tábor a sikertelenség okait elsősorban a kormányzati rendszerben látja, miközben háttérbe szorul az a kérdés, hogy az ellenzéki szerveződés miért nem tudott organikusan megerősödni.
Az egyik fellépő a színpadon a nemi szervét fogdosta, a koncert után pedig randalírozott a csőcselék.
Ezeken a napokon kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre, és lakcímkártya pótlására lesz lehetőség.
Munkaalapú társadalom és esélyteremtés: A magyar modell eredményei a társadalmi felzárkózásban.
A kormányfő egységre és részvételre buzdította a választókat. Arra kérte a magyarokat, hogy vegyenek részt a voksoláson, és szavazatukkal támogassák a Fidesz–KDNP-t, amely a stabilitást és a biztonságot képviseli az ország számára.
J. D. Vance több fórumon is egyértelmű politikai üzeneteket fogalmazott meg a magyarországi választások kapcsán, miközben élesen bírálta a külföldi beavatkozási kísérleteket, kiállt a magyar energiapolitika mellett, és reagált az ukrán–magyar viszonyt éri
Gazdasági stabilitás és védelem: A rezsicsökkentés és a családtámogatások megőrzése a cél.
Nyilvános mosdóban készülhettek hamis dokumentumok egy több tízmillió dolláros szállítmány kapcsán.
Elindul a zalaszentiváni deltavágány építése.
A legnagyobb kérdés talán az: valódi program és önálló gondolatok állnak-e a jelöltek mögött, vagy csupán egy központi iránymutatásra várnak?
A jelenlegi stabilitással szemben a politikai elemzések rámutatnak a Tisza Párt programjában rejlő kockázatokra.
A tiszás-baloldali szimpatizánsok folyamatosan azzal vádolják a Fidesz-kormányt, hogy ellopták az ország pénzét, azt kérdezve: hová tűntek a milliárdok? Válaszolunk.
A támogatások révén megvalósuló rendezvények, kiadványok és közösségi programok nemcsak a nemzeti összetartozást erősítik, hanem a turizmus fejlődéséhez és a helyi gazdaság élénkítéséhez is hozzájárulnak.