Hazai - 2025. március 25., Kedd
#Orbán Viktor #politikus #miniszterelnök #Magyar Péter #Nézőpont Intézet

Továbbra is Orbán Viktor a legnépszerűbb

Továbbra is Orbán Viktor a legnépszerűbb

A három vezető ellenzéki politikus együttes támogatottsága sem éri el Orbán Viktorét (Forrás: Nézőpont Intézet)

A magyar választók körében továbbra is Orbán Viktor a legnépszerűbb politikus, derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából. A Fidesz elnökét a megkérdezettek 44 százaléka tartja szimpatikusnak, míg a miniszterelnöki posztra legalkalmasabb személynek még ennél is több, 46 százalék gondolja őt.

A felmérés szerint a második legnépszerűbb politikus Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője, akit a válaszadók 29 százaléka kedvel. Őt Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke követi 19 százalékos, majd Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke 6 százalékos támogatottsággal.

A miniszterelnöki alkalmasság tekintetében Orbán fölénye még szembetűnőbb: Magyar Pétert csupán 28 százalék látja megfelelő vezetőnek, míg Dobrev Klárát, a DK korábbi miniszterelnök-jelöltjét 7 százalék, Toroczkai Lászlót pedig mindössze 5 százalék támogatja ebben a kérdésben.

Az eredmények alapján kijelenthető, hogy a három vezető ellenzéki politikus együttes támogatottsága sem éri el Orbán Viktorét, aki így magabiztosan vezeti mind a népszerűségi, mind a miniszterelnöki alkalmassági rangsort.

A kutatást a Nézőpont Intézet végezte 2025. március 10. és 12. között, 1000 fő telefonos megkérdezésével. A minta a 18 éven felüli lakosságot reprezentálja nem, életkor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. A hibahatár ±3,16 százalék.

(Forrás: Nézőpont Intézet)

Még érdekes lehet ...


2025. július 10., Csütörtök

Ezek a hétvégi programok várnak rád!

Falunap és UAZ-GAZ találkozó.


2025. július 09., Szerda

Itt a csaló webshopok feketelistája!

Az online vásárlás népszerűségének növekedésével megnőtt a csaló webshopok száma is.


Kevéssel ugyan, de a Fidesz-KDNP továbbra is vezet a Tisza Párt előtt

A Demokratikus Koalíció (4%), a Mi Hazánk (3%) és a Kétfarkú Kutya Párt (3%) egyaránt a parlamenti küszöb alatt maradnának.


Utazási iroda: aki nem indult el, már ne is induljon

Vége egy korszaknak: csődbe ment az UniTravel.


2025. július 08., Kedd

Mindig másokon segített, most neki van szüksége támogatásra, de nagyon!

Segítsünk együtt Tamás Zsoltnak! – Életveszélyes állapotban van a keszthelyi tűzoltó főtörzsőrmester.


2025. július 04., Péntek

Meghosszabbították a másodfokú hőségriasztást!

Még több napig tart a kánikula.


2025. július 03., Csütörtök

Ezek a támogatott otthonteremtési hitel igénylési feltételei!

Jelentős könnyítés a fiatal lakásvásárlóknak: indul a 3%-os kamattámogatott konstrukció.


2025. július 02., Szerda

Orbán Viktor: a kormány elfogadta a 3 százalékos otthonteremtési hitelprogramot

Az új támogatást mindenki igénybe veheti, aki az első saját lakását vagy házát szeretné megvenni.


2025. július 01., Kedd

Júliustól a családok segítésére lehet adományozni a MOHU REpont automatáknál

Naponta 6-8 millió visszaváltás történik, ebből több ezer palack díját jótékony célra adományozzák a visszaváltók.


Új fajták, régi gondok

Kritikus helyzetben a magyar burgonyatermesztés.


Rekordévet írnak az Erzsébet-táborok: százezer gyermek a nyári programokon

Zalszabaron is táborozhatnak a nebulók jelképes, ezer forintos részvételi díj mellett.


2025. június 29., Vasárnap

Másodfokú hőségriasztás lép életbe hétfőtől

Tartós hőségre kell számítani, különösen a városias környezetben, ahol az épített burkolatok és épületek napközben felmelegszenek, éjszaka pedig nehezen hűlnek le.


2025. június 28., Szombat

Mutatjuk, melyik banknak hol kell ATM-et telepítenie

A kormány döntése értelmében 2025 végéig minden 1000 fő feletti településen, majd 2026 végéig minden 500 fő feletti településen kötelező lesz bankautomatát telepíteni.


2025. június 26., Csütörtök

Meghosszabbították a harmadfokú hőségriasztást

A hőségriasztásokkal kapcsolatos friss információk elérhetők a katasztrófavédelem által működtetett, ingyenesen letölthető VÉSZ applikáción keresztül is.


+