Hazai - 2025. július 01., Kedd
#Mohu #adomány #repont

Júliustól a családok segítésére lehet adományozni a MOHU REpont automatáknál

Júliustól a családok segítésére lehet adományozni a MOHU REpont automatáknál

A REpont automatákon három megoldás közül választhatunk attól függően, hogy szeretnénk visszakapni az 50 forintos díjat Forrás: Shutterstock

Júliustól új célra, a nehéz helyzetű családok segítésére, és gyermekek fejlesztésére lehet adományozni a REpont automatáknál. Az adomány három segélyszervezet; a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, valamint az Ökumenikus Segélyszervezet között oszlik meg. Naponta 6-8 millió visszaváltás történik, ebből több ezer palack díját jótékony célra adományozzák a visszaváltók.

A REpont automatákon három megoldás közül választhatunk attól függően, hogy szeretnénk visszakapni az 50 forintos díjat. A legnépszerűbb megoldás a boltban levásárolható utalvány, a visszaváltók több mint 80%-a választja ezt. Emellett lehetőség van bankszámlára utalni a pénzt, ehhez egyszerűen be kell olvasni a regisztrált bankszámlához tartozó QR kódot. Harmadik megoldásként pedig a kijelzőn kiválaszthatjuk az adományozás  lehetőségét, ekkor a visszaváltott palackok után járó 50 forintos díjat jótékony célra ajánlhatják fel a fogyasztók. A program első időszakában a gyerekgyógyítást támogathatták, és három gyermekkórháznak – a Heim Pál Gyermekkórháznak, a Bethesda Gyermekkórháznak és a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának – adományozhatták a visszaváltott palackok értékét, ahol eddig több százmillió forint gyűlt össze.

A következő időszakban (2025. július 1. – 2025. december 31.) a hátrányos helyzetű családoknak nyújthatnak segítséget a visszaváltók. Az adományokkal Magyarország legnagyobb segélyszervezeteit –  a Magyar Vöröskeresztet, a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot, valamint az Ökumenikus Segélyszervezetet – támogathatják a visszaváltási díjjal a fogyasztók.

Magyar Máltai Szeretetszolgálat az ország különböző pontjain működő, családok átmeneti otthonait fejleszti a támogatásból. Ezek az intézmények nemcsak lakhatást biztosítanak, a gyermekek számára közösségi és fejlesztő foglalkozásokat, a szülőknek pedig tanácsadást és munkaerőpiaci támogatást is nyújtanak, hogy

a krízishelyzetbe került családok újraépíthessék életüket.

A szervezet emellett hátrányos helyzetű gyerekeket fejlesztő játszóterei fenntartását is finanszírozza a támogatásból.

Magyar Ökumenikus Segélyszervezet többféle programot szervez hátrányos helyzetű gyermekek fejlesztésére. A Biztos Kezdet Gyerekházak a legkisebbek fejlődését támogatják, míg a Tanodákban és a Jelenlét Pontokon a nagyobb gyermekek kapnak rendszeres fejlesztést, korrepetálást, pályaorientációs segítséget és részt vehetnek terápiás foglalkozásokon. A szervezet e kezdeményezésekre költi a vásárlóktól kapott összeget.

Magyar Vöröskereszt a felajánlott összegből a látókörében lévő rászoruló családokat támogatja országszerte. A humanitárius szervezet kifejezetten olyan szolgáltatásokat, illetve segélyeket biztosít, amelyek támogatás nélkül nem érhetők el a rászorulók számára. Ilyenek például az első gyermeküket váró fiatal anyák segítése, valamint a gyermektáboroztatás, az egészséges életmódra, pénzügyi alapismeretekre és közösségi együttműködésre vonatkozó képzések szervezése.

Még érdekes lehet ...


2025. július 12., Szombat

Figyelmeztető piktogramokat festett a balatoni vasúti átjárókba a MÁV

Idén már 30 baleset történt a MÁV hálózatán vasúti átjárókban, amelyekben tízen vesztették életüket a KRESZ megszegése vagy figyelmetlenség következtében.


2025. július 10., Csütörtök

Ezek a hétvégi programok várnak rád!

Falunap és UAZ-GAZ találkozó.


2025. július 09., Szerda

Itt a csaló webshopok feketelistája!

Az online vásárlás népszerűségének növekedésével megnőtt a csaló webshopok száma is.


Kevéssel ugyan, de a Fidesz-KDNP továbbra is vezet a Tisza Párt előtt

A Demokratikus Koalíció (4%), a Mi Hazánk (3%) és a Kétfarkú Kutya Párt (3%) egyaránt a parlamenti küszöb alatt maradnának.


Utazási iroda: aki nem indult el, már ne is induljon

Vége egy korszaknak: csődbe ment az UniTravel.


2025. július 08., Kedd

Mindig másokon segített, most neki van szüksége támogatásra, de nagyon!

Segítsünk együtt Tamás Zsoltnak! – Életveszélyes állapotban van a keszthelyi tűzoltó főtörzsőrmester.


2025. július 04., Péntek

Meghosszabbították a másodfokú hőségriasztást!

Még több napig tart a kánikula.


2025. július 03., Csütörtök

Ezek a támogatott otthonteremtési hitel igénylési feltételei!

Jelentős könnyítés a fiatal lakásvásárlóknak: indul a 3%-os kamattámogatott konstrukció.


2025. július 02., Szerda

Orbán Viktor: a kormány elfogadta a 3 százalékos otthonteremtési hitelprogramot

Az új támogatást mindenki igénybe veheti, aki az első saját lakását vagy házát szeretné megvenni.


2025. július 01., Kedd

Új fajták, régi gondok

Kritikus helyzetben a magyar burgonyatermesztés.


Rekordévet írnak az Erzsébet-táborok: százezer gyermek a nyári programokon

Zalszabaron is táborozhatnak a nebulók jelképes, ezer forintos részvételi díj mellett.


2025. június 29., Vasárnap

Másodfokú hőségriasztás lép életbe hétfőtől

Tartós hőségre kell számítani, különösen a városias környezetben, ahol az épített burkolatok és épületek napközben felmelegszenek, éjszaka pedig nehezen hűlnek le.


2025. június 28., Szombat

Mutatjuk, melyik banknak hol kell ATM-et telepítenie

A kormány döntése értelmében 2025 végéig minden 1000 fő feletti településen, majd 2026 végéig minden 500 fő feletti településen kötelező lesz bankautomatát telepíteni.

+