Az online vásárlás népszerűségének növekedésével megnőtt a csaló webshopok száma is (Illusztráció: Getty Images)
Az internetes vásárlásnak vannak előnyei: nem kell emberek közé menni, a vásárlás a nap 24 órájában lehetséges, a kínálat is hatalmas és házhoz viszik az árut. Elővigyázatosság nélkül azonban könnyen pórul járhatunk. Az átverések elkerülése érdekében jött létre a csaló webshopok feketelistája.
Ha valami hirtelen nagyon keresetté válik, az a csalók figyelmét is felkelti. Az átverésekre szakosodott webáruházak is elszaporodtak, így a hatóságoknak is lépniük kellett. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) létrehozta a jogsértő webáruházak listáját, ahol bárki ellenőrizheti, minden rendben van-e azzal a portállal, ahonnan vásárolni szeretne.
A hatóság arra hívta fel a figyelmet,
érdemes böngészni az adatbázist, és előzetesen tájékozódni az online vásárlás előtt. Kis körültekintéssel ugyanis kideríthetjük, mennyire megbízható a webshop.
A csaló webshopok „feketelistája” a fogyasztóvédelem honlapján érhető el, és a fogyasztók tájékoztatása mellett az is kiemelt célja, hogy az online kereskedelemmel foglalkozó cégeket jogkövető magatartásra sarkallja. A listán szereplő webáruházak jogsértő magatartását a fogyasztóvédelmi hatóság, a Gazdasági Versenyhivatal, vagy a bíróság állapította meg. A cikk írásának pillanatában 161 webshop szerepel az NKFH adatbázisában, van köztük több egyéni vállalkozó és ismert cégek is.
Az arrogáns, lekezelő stílus nemcsak a riporterrel szemben tiszteletlen, hanem a közönséggel szemben is, hiszen végső soron nekik szól a megszólalás.
Azt ígérte: minden jó dolgot támogatni fognak, és minden rosszat elleneznek, ott pedig, ahol rombolást tapasztalnak, ki fognak állni az igazságtalanság ellen.
A program során az érdeklődők megismerhetik a környék madarait és a kutatás izgalmas részleteit.
A környezetkímélő jármű egy korszerűtlen, 24 éves dízelüzemű busz kiváltásával mintegy 40 tonna szén-dioxid-kibocsátástól mentesítette a település levegőjét egy év alatt.
Április 28-ra országos választmányi ülést hívott össze a miniszterelnök.
A felmérésük alapján úgy tűnik, a Fidesz megnyerheti a választásokat, azonban a szimpatizánsainak nem szabad otthon maradniuk.
A választók érzékelhetően fontos döntésként tekintenek a mai napra, ami erős mozgósítást eredményezett már a kora reggeli órákban is.
A miniszterelnök szerint a választás kimenetele meghatározza az ország jövőjét.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) napközben hét alkalommal ad tájékoztatást a részvételről: 7, 9, 11, 13, 15, 17 órakor, valamint 18:30-kor.
Ma az ellenzéki tábor a sikertelenség okait elsősorban a kormányzati rendszerben látja, miközben háttérbe szorul az a kérdés, hogy az ellenzéki szerveződés miért nem tudott organikusan megerősödni.
Az egyik fellépő a színpadon a nemi szervét fogdosta, a koncert után pedig randalírozott a csőcselék.
Ezeken a napokon kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre, és lakcímkártya pótlására lesz lehetőség.
Munkaalapú társadalom és esélyteremtés: A magyar modell eredményei a társadalmi felzárkózásban.
A kormányfő egységre és részvételre buzdította a választókat. Arra kérte a magyarokat, hogy vegyenek részt a voksoláson, és szavazatukkal támogassák a Fidesz–KDNP-t, amely a stabilitást és a biztonságot képviseli az ország számára.
J. D. Vance több fórumon is egyértelmű politikai üzeneteket fogalmazott meg a magyarországi választások kapcsán, miközben élesen bírálta a külföldi beavatkozási kísérleteket, kiállt a magyar energiapolitika mellett, és reagált az ukrán–magyar viszonyt éri
Gazdasági stabilitás és védelem: A rezsicsökkentés és a családtámogatások megőrzése a cél.
Nyilvános mosdóban készülhettek hamis dokumentumok egy több tízmillió dolláros szállítmány kapcsán.
Elindul a zalaszentiváni deltavágány építése.
A legnagyobb kérdés talán az: valódi program és önálló gondolatok állnak-e a jelöltek mögött, vagy csupán egy központi iránymutatásra várnak?
A jelenlegi stabilitással szemben a politikai elemzések rámutatnak a Tisza Párt programjában rejlő kockázatokra.