„Ha bármilyen ügyben lelepleződik, akkor veszett kutyaként visszatámad, rágalmaz, a csillagot letagadja az égről, és soha, soha, soha el nem ismeri az ellenőrizhető tényeket sem” Forrás: Facebook
Mandula Viktor újságíró, a Nyugati Fény alapítója és korábbi főszerkesztője közösségi oldalán írt indulatos, ugyanakkor pontosan célzott bejegyzést a Tisza Párt körül kirobbant adatszivárgás kapcsán. Szerinte az eset nem csupán technikai vagy adatvédelmi botrány, hanem a „hazugság anyanyelvvé válásának” legsúlyosabb bizonyítéka Magyarországon.
Mandula Viktor írása a magyar politikai közélet egyik legélesebb tükre lett az elmúlt napokban. „Nem tudom, meddig lehet büntetlenül anyanyelvként beszélni a hazugságot” – kezdi gondolatait az újságíró, aki szerint a magyar társadalom egy része ma már nem a tények, hanem a hiedelmek alapján tájékozódik.
A publicista arra utal, hogy miközben a Tisza Párthoz köthető, 18 ezer névből, lakcímekből és telefonszámokból álló adatbázis több mint egy napja elérhető az interneten, sokan még mindig elhiszik, hogy az egész ügy puszta „fideszes ármány”.
„Bárki két kattintással megtalálhatja, legutóbb öt perce ellenőriztem le – ott vannak az adatok” – írja Mandula, hozzátéve: a Magyar Nemzet több érintettet is felhívott, akik kénytelenek voltak megerősíteni, hogy valóban a párt aktivistái.
Mandula Viktor bejegyzésében súlyos szavakkal ír a „post-truth” korszakról, ahol az igazság helyét a politikai hit váltja fel.
„Tökéletes post-truth, a megvalósult Truman-show, 1984.” – fogalmaz, utalva arra, hogy a valóság tagadása mára politikai fegyverré vált.
Szerinte a Tisza Párt vezetője minden alkalommal ugyanazt a mintát követi: „Ha bármilyen ügyben lelepleződik, akkor veszett kutyaként visszatámad, rágalmaz, a csillagot letagadja az égről, és soha, soha, soha el nem ismeri az ellenőrizhető tényeket sem.”
A publicista sorra említi a korábbi ügyeket – „dunába dobott telefon”, „mentőszolgálati jegyzőkönyv”, „alá nem írt EU-s dokumentum” –, amelyek szerinte mind azt bizonyítják, hogy a politikai szereplő a valóság helyett saját narratívát épít.
Mandula nemcsak a politikusokat, hanem az ellenzéki médiát is élesen bírálja.
„Nem tudom, meddig művelheti azt a talpbetétjévé vált ellenzéki média, hogy egy vak hangot nem írnak az évtized adatszivárgási botrányáról” – írja.
A publicista szerint a 444 vagy a HVG mostanra „a tizenhatodik cikket” közölné a témában, ha az adatbotrány a Fideszhez köthető lenne. „Most viszont néma csend van, miközben 18 ezer ember személyes adata kering az interneten.”
A bejegyzés végén Mandula Viktor egyetlen mondatban foglalja össze aggodalmát:
Az elmúlt 20 évünk sem volt fáklyásmenet, de amit ez a minden sejtjében toxikus figura behozott a társadalomba, az egészen rémületes.
Szerinte a politikai diskurzus teljesen elszakadt a tényektől, a közéletet pedig a düh, a lojalitás és a vakság uralja. A helyzet – írja – már nem pusztán politikai, hanem társadalmi és erkölcsi válság.
Mandula Viktor posztja nemcsak politikai kiáltvány, hanem egyfajta morális vészharang is. A kérdései nem retorikaiak, hanem kíméletlenül valósak:
Meddig lehet a hazugságot anyanyelvként beszélni? Meddig tartható fenn a valóság tagadásának rendszere?
A publicista szerint a válasz már nemcsak a politikusokon, hanem azokon is múlik, „akik még képesek különbséget tenni a tény és a hit között”.
Érdemes mindenkinek odafigyelni a vízmérőkre, hiszen azok rendeltetésszerű működtetése mindenkinek közös érdeke.
A Nemzet Művésze díjat 2013-ban alapította az Országgyűlés a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére, hogy méltó módon ismerjék el a magyar művészeti élet legkiemelkedőbb alkotóit.
A harc napokig tartott, de a túlerővel szemben nem volt esély. November 11-re a forradalom elbukott, és kezdetét vette a megtorlások, kivégzések, internálások korszaka.
A siófoki zsilipek zárt állapotban vannak, az ezzel kapcsolatos félreértést a közösségi médiában megjelent posztok megtévesztő tartalmai okozzák.
Országszerte hosszabb ideig tartanak nyitva a temetők hétvégén.
A gazdasági döntések között Gulyás Gergely bejelentette, hogy meghosszabbítják az élelmiszerek és drogériai termékekre vonatkozó árréskorlátot 2026. február 28-ig, valamint további 14 termék kerül be az érintett körbe.
Az Otthon Start támogatott hitel a magyar lakáspiac egyik legnagyobb hatású programjává válhat – nemcsak gazdasági, hanem társadalmi szempontból is.
Orbán Viktor: Ha meg akarjuk őrizni Magyarország békéjét, nem lehet együtt úszni a brüsszeli fősodorral.
Méltatlanul bántak a nemzeti trikolórral a Tisza Párt Békemenet-koppintásán, a Nemzeti Meneten.
Attól függetlenül, hogy egyes országok már évek óta nem állítanak át, az Európai Unióban még érvényben van a kétszeri óraállítási rendszer.
Hamarosan megkezdődnek a fürdőépület ideiglenes kiváltását célzó munkálatok.