Képünk illusztráció Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Egy Hollandiából Magyarországra költözött nő, Paula Wiermans nyílt levélben fordult a magyarokhoz a közelgő választások előtt. A Facebookon közzétett bejegyzésében azt írta: hazáját „a migráció, a túlzott liberalizmus és a kulturális identitás elvesztése” miatt hagyta el, Magyarországot pedig az utolsó olyan európai országnak tartja, ahol „még biztonságban és nyugalomban lehet élni”. A posztra Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő is felhívta a figyelmet, hangsúlyozva: érdemes elgondolkodni azon, ahogyan a nyugat-európai polgárok ma Magyarországra tekintenek.
„Kedves magyar honfitársaim” – így kezdte bejegyzését Paula Wiermans, aki elmondása szerint Hollandiából költözött Magyarországra. Mint írta, hazájában a migráció és a politikai korrektség olyan mértékben változtatta meg a társadalmat, hogy „a többség már muszlim”, a templomokat bezárják, a keresztény ünnepeket átnevezik, hogy senkit ne sértsenek meg.
„Az Európai Unió rákényszerítette Hollandiát, hogy megnyissa határait a menedékkérők előtt – nemcsak a háborús menekültek, hanem a biztonságos országokból érkezők előtt is. Ezek az emberek nem dolgoznak, mégis házakat, ellátást, pénzt és biztosítást kapnak, miközben holland családok az utcán élnek.”
A nő szerint mindez oda vezetett, hogy az ország „elveszítette a lelkét”, a közbiztonság pedig összeomlott. Saját történetét is megosztotta: éttermét fegyveresek rabolták ki, otthonát betörők dúlták fel, és végül már attól is félt, hogy este hazamenjen.
Wiermans 2019-ben látogatott először Magyarországra, az Ibafa környéki falvakban. Elmondása szerint „lenyűgözte a természet, az emberek barátságossága és a nyugalom”, ezért végül férjével ide költöztek.
„Magyarországon még léteznek értékek, még vannak hagyományok, és az emberek tudják, mit jelent a tisztelet. Olyan, mint amilyen Hollandia volt a hetvenes években.”
A nő szerint Nyugat-Európa „megbetegedett” a gender-ideológiától és a túlzott liberalizmustól.
„A gyerekek már az óvodában szexuális felvilágosítást kapnak, azt tanítják nekik, hogy választhatnak nemet. Az utcákon szivárványszínű zebrák vannak. Ki akar így élni?” – tette fel a kérdést.
Bejegyzésében Paula Wiermans azt írta, egyedül Magyarország maradt meg olyan országnak, „ahol a vezető a saját népéért áll ki, és nem Brüsszel parancsait követi”.
„Orbán úr meg akarja őrizni a magyar kultúrát. Ahol a bűnözést nem dicsérik, hanem tiltják. Ahol az emberek még biztonságban élhetnek. Azt mondják, pénzt rak a saját zsebébe – és akkor mi van? Amíg biztonságban élhetek, nekem ez nem számít. Ez az ember szereti a hazáját.”
A poszt végén Wiermans arra kéri a magyarokat, hogy „ne vegyék természetesnek a biztonságot”, és „szavazzanak Orbán Viktorra”, mert szerinte „ha más kerül hatalomra, Magyarország is Brüsszel játékszerévé válik”.
A bejegyzésre Cseresnyés Péter, Nagykanizsa és térségének országgyűlési képviselője is reagált, aki felhívta a figyelmet arra, hogy Wiermans története nem egyedi:
„Egyre több nyugat-európai ember fedezi fel Magyarországot mint békés, élhető, biztonságos országot. Tanulságos, ahogyan ők látják a különbséget a brüsszeli elvárások és a magyar út között.”
A képviselő szerint a levél „őszinte visszajelzés arról, milyen irányba sodródott Európa, és miért kell megőrizni a magyar függetlenséget”.
Ez a tiszás demokrácia: indoklás nélkül vonták vissza a kinevezését.
Jegyezzük meg jól ezt a napot: Magyarországon 2026. július 18-án a nyers politikai bosszúvágy ideiglenesen győzedelmeskedett az alkotmányos rend felett.
Géza úr története sokak számára bizonyította, hogy egy állat nemcsak hűséges társ lehet, hanem akár egy ember életét is képes megváltoztatni.
A Fidesz-frakció szerint Kapitány István a Hormuzi-szoros első lezárásán a Shell-részvényein keresztül mintegy 900 millió forinttal gyarapodott.
Kiszelly Zoltán szerint a mostani közel-keleti feszültségek ismét megmutathatják, miért lett volna érdemes megtartani a védett üzemanyagárat biztonsági plafonként.
A közgazdász szerint a gazdasági növekedés alapja a bizalom és a kiszámíthatóság, ezt azonban szerinte megingathatja az a légkör, amelyben egy vállalkozás akár névtelen bejelentések miatt is komoly gazdasági károkat szenvedhet.
A tiszás szeretethullám 43 évnyi odaadó szolgálatot söpört el.
Az ügyészség ejtette a vádat Szakács István ellen.
Példátlan, ahogy minden eszközt megragadnak, csak hogy bosszút álljanak Szijjártó Péteren.
Tisza-közelinek tartott cég kapta az első megbízást a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökségtől a kormányváltás után – írja a 444.hu.
Thürmer Gyula szerint a Magyar Péter vezette kormány Ukrajna ügyében a nyugati elvárásokhoz igazodott, miközben a kárpátaljai magyarok jogainak rendezésére szerinte nem kapott valódi garanciát.
A Belügyminisztérium arra kéri az érintetteket, hogy mielőbb ellenőrizzék okmányaikat, és ne hagyják az utolsó pillanatra az ügyintézést.
Tovább emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára.
A politikus szerint részsiker, hogy több nemzeti vagyonelem kétharmados védelme megmaradt – nemzeti jelentőségű zalai ingatlanok azonban kikerültek ez alól.
Egri Gábor szerint jelenleg 41 napra elegendő kőolaj-, 24 napra elegendő gázolaj- és mindössze 14 napra elegendő benzintartalék áll rendelkezésre.
Bencsik Gábor szerint a vak miniszter körüli ügyet arra használták fel, hogy a TISZA áldozati szerepbe helyezze magát, és politikai ellenfeleit támadja.
Toroczkai László a Magyar Jelennek adott interjúban azt állította, hogy Magyar Péter a házbizottság zárt ülésén fenyegető stílusban viselkedett, és személyére utalva a képviselői mandátum nyolc évre csökkentésével fenyegette.
Új fejezet kezdődik Szijjártó Péter pályafutásában: a BYD vállalatcsoport egyik vezetőjeként dolgozik tovább.
Kemeneshőgyész polgármestere szerint célkeresztbe kerültek a települési vezetők.
Kiszelly Zoltán szerint az országjárás egyik célja lehet a TISZA helyi aktivistáinak megnyugtatása, miközben a párt vezetése továbbra is fenntartja bennük a jövőbeli politikai szerepvállalás reményét.
Szolnoki Péter egy ritka autoimmun májbetegséggel küzdött, állapota egy fertőzést követően rövid idő alatt visszafordíthatatlanná vált.
Nem elég a politikai tapasztalat, az új frakcióvezetőnek hosszú távon is alkalmasnak kell lennie a tisztség betöltésére
Ezúttal Tarr Zoltán hordott össze-vissza mindent, hogy aztán ékes beszédű haverja learassa a babérokat.
Az Alaptörvény 17. módosításának elfogadásával a tiszás kétharmad egyetlen tollvonással söpörte le az asztalról mindazt, amit eddig a parlamentarizmusról és a demokratikus játékszabályokról gondoltunk.
A képviselők szerint kettős mérce érvényesül, ezért választ várnak az Európai Bizottságtól.
A köztársasági elnök szerint a végrehajtó hatalom részéről érkező nyomásgyakorlási kísérlet súlyosan sérti az alkotmányos rendet.
Gulyás Gergely szerint az Alaptörvény 17. módosítása olyan változásokat hoz, amelyekkel nem tud azonosulni, ezért távozik a Fidesz parlamenti frakciójának éléről.
A választók most számonkérik Magyar Péter kampányígéretét, és azonnali adócsökkentést, valamint a 480 forintos hatósági ár visszaállítását követelik.
Dr. Knausz Csaba a magánrendelése bevételét ajánlotta fel.
a visszamenőleges hatályú alkotmánymódosítás nemcsak egy politikust érint, hanem a jogbiztonság egyik legalapvetőbb elvét is megkérdőjelezi.
Nagy Bálint szerint nem világos, mi indokolja, hogy kiemelt nemzeti értékek kikerüljenek a kétharmados védelem alól, és miért sürgős erről dönteni.
Az alkotmányozás nem közösségi médiás véleményezés kérdése, hanem hosszú távra szóló, szakmai és alkotmányjogi felelősség.
Fodor Gábor szerint Magyar Péter személyeskedő stílusa, valamint az erre érkező tapsok olyan irányba viszik a közbeszédet, amely hosszú távon az egész társadalmat rombolhatja.
A Fidesz európai parlamenti képviselője szerint a Tisza-kormány több olyan kötelezettséget is vállalt Brüsszel felé, amelyek a családokat, a magyar vállalkozásokat és az ország szuverenitását is érinthetik.
A Budai Várból induló menet célja a szervezők szerint az volt, hogy pozitív üzenettel hívja fel a figyelmet a család szerepére és a hagyományos értékek megőrzésére.
A kommentelők egy része szerint a táblák helyett a családi pótlék megduplázásáról és más vállalások teljesítéséről kellene hírt adnia a minisztériumnak.
A Tűzfalcsoport konklúziója szerint a Tisza-kormány ezzel a lépéssel valójában a nemzetközi nagytőke, a multik és a gazdagok érdekeit helyezi a kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar családok védelme elé.
Több ezres tömeg demonstrált a tiszás önkényuralom kiépítése és Sulyok Tamás köztársasági elnök elmozdítása ellen a Fidesz és a KDNP szervezésében csütörtökön a Sándor-palotánál.