Magyar felkelők által elfoglalt szovjet harckocsi a Kilián laktanya előtt, háttérben az Üllői út és a József körút sarkán álló romos épülettel. Budapest, 1956. (Fotó: dr. Varga Béla) A kép forrása: Fortepan
1956. november 4-én hajnalban megindult a szovjet hadsereg inváziója Magyarország ellen. A támadás célja a forradalom leverése, a Nagy Imre-kormány megdöntése és a demokratikus átalakulás megakadályozása volt.
Hajnali négy órakor a szovjet páncélosok elfoglalták Budapestet és az ország nagyvárosait. A rádióban ekkor hangzott el Nagy Imre utolsó, megrendítő közleménye:
Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen… Csapataink harcban állnak!
A forradalom sorsa már napokkal korábban eldőlt. Október 31-én a szovjet vezetés – Hruscsov irányításával – döntést hozott a katonai beavatkozásról, és november 4-re minden előkészületet megtett. Miközben a magyar kormány a semlegesség elismeréséért küzdött, Moszkva már Kádár János új bábkormányát készítette elő.
A szovjet csapatok hajnalban körbevették a fővárost, a laktanyákat lefegyverezték, a minisztertanács tagjai a jugoszláv nagykövetségen kerestek menedéket. A felkelők azonban nem adták fel: Budapesten a Corvin köz, a Széna tér és a Baross tér környékén, vidéken pedig Pécsett, Miskolcon és Dunaújvárosban is kitört a fegyveres ellenállás.
A harc napokig tartott, de a túlerővel szemben nem volt esély. November 11-re a forradalom elbukott, és kezdetét vette a megtorlások, kivégzések, internálások időszaka.
November 4. azóta is a nemzeti gyász napja – a szabadságért küzdő magyarok emléke előtt ma is tisztelettel hajtunk fejet.
