Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A kormánypártok jelöltje győzött a kazincbarcikai időközi önkormányzati választáson. A Fidesz–KDNP ezzel rövid időn belül másodszor nyert olyan körzetben időközi voksolást, amelyet korábban az ellenzék erős bázisának tartottak.
A választás eredményéről több kormánypárti politikus is beszámolt közösségi oldalán. Orbán Viktor miniszterelnök úgy fogalmazott: a győzelem azért is figyelemre méltó, mert a kormánypártok 16 év után nyertek egyéni önkormányzati körzetet Kazincbarcikán.
Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szintén sikerként értékelte az eredményt, és jelezte: a helyi, civilként induló jelölt – aki a Tisza-közösséghez kötődött – a harmadik helyen végzett.
A kazincbarcikai eredmény a kormánypártok rövid időn belüli második hasonló sikere. Egy hónappal korábban Balmazújvárosban tartottak időközi választást, ahol Nagy Zoltán, a kormánypártok jelöltje a szavazatok 47 százalékával szerzett mandátumot. Az ellenzéki pártok által támogatott jelölt 43 százalékot kapott, míg egy független induló kilenc százalékkal végzett.
Balmazújvárosban a választás eredményeként a kormánypártok többséget szereztek a képviselő-testületben. A városban 2019 és 2024 között ellenzéki vezetés volt, a polgármesteri tisztséget azonban a Fidesz 2024-ben visszaszerezte.
A kazincbarcikai és a balmazújvárosi időközi választás eredményeit a kormánypártok politikusai politikai erődemonstrációként értékelték, különösen azért, mert – állításuk szerint – az ellenzéki oldalon előzetesen kevés esélyt adtak a kormánypárti jelöltek győzelmének.
Forrás: MNO
A környezetkímélő jármű egy korszerűtlen, 24 éves dízelüzemű busz kiváltásával mintegy 40 tonna szén-dioxid-kibocsátástól mentesítette a település levegőjét egy év alatt.
Április 28-ra országos választmányi ülést hívott össze a miniszterelnök.
A felmérésük alapján úgy tűnik, a Fidesz megnyerheti a választásokat, azonban a szimpatizánsainak nem szabad otthon maradniuk.
A választók érzékelhetően fontos döntésként tekintenek a mai napra, ami erős mozgósítást eredményezett már a kora reggeli órákban is.
A miniszterelnök szerint a választás kimenetele meghatározza az ország jövőjét.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) napközben hét alkalommal ad tájékoztatást a részvételről: 7, 9, 11, 13, 15, 17 órakor, valamint 18:30-kor.
Ma az ellenzéki tábor a sikertelenség okait elsősorban a kormányzati rendszerben látja, miközben háttérbe szorul az a kérdés, hogy az ellenzéki szerveződés miért nem tudott organikusan megerősödni.
Az egyik fellépő a színpadon a nemi szervét fogdosta, a koncert után pedig randalírozott a csőcselék.
Ezeken a napokon kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre, és lakcímkártya pótlására lesz lehetőség.
Munkaalapú társadalom és esélyteremtés: A magyar modell eredményei a társadalmi felzárkózásban.
A kormányfő egységre és részvételre buzdította a választókat. Arra kérte a magyarokat, hogy vegyenek részt a voksoláson, és szavazatukkal támogassák a Fidesz–KDNP-t, amely a stabilitást és a biztonságot képviseli az ország számára.
J. D. Vance több fórumon is egyértelmű politikai üzeneteket fogalmazott meg a magyarországi választások kapcsán, miközben élesen bírálta a külföldi beavatkozási kísérleteket, kiállt a magyar energiapolitika mellett, és reagált az ukrán–magyar viszonyt éri
Gazdasági stabilitás és védelem: A rezsicsökkentés és a családtámogatások megőrzése a cél.
Nyilvános mosdóban készülhettek hamis dokumentumok egy több tízmillió dolláros szállítmány kapcsán.
Elindul a zalaszentiváni deltavágány építése.
A legnagyobb kérdés talán az: valódi program és önálló gondolatok állnak-e a jelöltek mögött, vagy csupán egy központi iránymutatásra várnak?
A jelenlegi stabilitással szemben a politikai elemzések rámutatnak a Tisza Párt programjában rejlő kockázatokra.
A tiszás-baloldali szimpatizánsok folyamatosan azzal vádolják a Fidesz-kormányt, hogy ellopták az ország pénzét, azt kérdezve: hová tűntek a milliárdok? Válaszolunk.
A támogatások révén megvalósuló rendezvények, kiadványok és közösségi programok nemcsak a nemzeti összetartozást erősítik, hanem a turizmus fejlődéséhez és a helyi gazdaság élénkítéséhez is hozzájárulnak.
Rendkívüli Védelmi Tanács ülést hívott össze Orbán Viktor.