Hazai - 2026. március 30., Hétfő
#energia #koncepció #Tisza Párt

Brutális intézkedésekre készül a Tisza Párt, napvilágra kerültek a tervek!

Brutális intézkedésekre készül a Tisza Párt, napvilágra kerültek a tervek!

A koncepció első oldala Forrás: MNO.hu

Csercsa Balázs, a Tisza Párt egyházpolitikai munkacsoportjának korábbi vezetője közzétette a párt belső energiapolitikai dokumentumait. A tervezet az orosz energia azonnali kivezetését, a rezsicsökkentés eltörlését és a lakossági megtakarítások megadóztatását irányozza elő.

A hétfő reggel napvilágot látott információk szerint Csercsa Balázsnak éppen az ilyen radikális és a lakosságot húsbavágóan érintő tervek miatt lett elege a Tisza Pártból. A politikus közösségi oldalán úgy fogalmazott: „Éppen az ilyenek miatt lett elegem a Tisza Pártból. Sokaknak elegük van a Tiszában abból, hogy az újonnan érkezettek már most úgy viselkednek, mint akiknek kezében van a korlátlan hatalom”.

Brüsszeli irányvonal és piaci árak

A Kapitány István szakértői csapata által jegyzett anyag szerint a Tisza Párt kormányra kerülése esetén azonnal szakítana az orosz energiahordozókkal, hogy rendezze konfliktusait az Európai Bizottsággal. A dokumentum szerint érdemi kompromisszumokra csak az orosz energia kivezetésével van lehetőség.

A tervezet legfontosabb pontjai a következők:

  • A rezsicsökkentés és a védett árak azonnali kivezetése: A párt szakértői szerint a hatóságilag szabályozott árak elszakadtak a piaci realitásoktól, ezért a lakossági áram- és gázárakat piacosítani kell.

  • Az üzemanyagárak liberalizációja: Megszüntetnék a benzin védett árát, ami a tervezet elismerése szerint az üzemanyag-kereslet kényszerű visszafogásához és dráguláshoz vezetne.

  • Orosz importtilalom: Az új parlament megalakulása után azonnal törvénybe iktatnák az orosz benzin és gázolaj behozatalának tilalmát, és felmondanák az orosz energiahordozók vásárlását.

Új adó a lakossági megtakarításokra

Mivel az orosz olajról való leválás és a MOL Dunai Finomítójának átállítása becslések szerint 1 milliárd euróba kerülne, a Tisza Párt egy új adónemet vezetne be a költségek fedezésére. Az úgynevezett Energiafüggetlenségi Adó (EFA) közvetlenül a magyar háztartások megtakarításait terhelné.

A tervezet részletezi az adó mértékét is:

  • A megtakarításokat 1–1,5 százalékos adókulccsal sújtanák.

  • Számításaik szerint az 1 százalékos adó évi 240 milliárd, a 1,5 százalékos pedig 360 milliárd forint bevételt jelentene a költségvetésnek.

  • Az adót két évre, 2026-ra és 2027-re vezetnék be.

A Tisza Párt szakértői szerint a magyar lakossági megtakarítások mértéke nemzetközi szinten magas, az 1,5 százalékos elvonás pedig véleményük szerint „nem vált ki érdemi társadalmi ellenállást”.

Drasztikus átalakítás a MOL-nál

A dokumentum vázolja a kormányváltás utáni első 90 nap menetrendjét is. Eszerint azonnali energia-veszélyhelyzetet hirdetnének, és állami kontroll alá vonnák a közérdekű alapítványokban lévő MOL-részvényeket. A terv részeként a MOL teljes vezetését lecserélnék, az új igazgatóságnak pedig 30-90 napon belül új, nem orosz beszerzési forrásokat kellene találnia, elsősorban horvátországi importra támaszkodva.

A teljes dokumentum a galériában olvasható!

Forrás: MNO.hu

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2026. április 15., Szerda

MÁV-csoport: kiválóan vizsgázott Keszthely első elektromos autóbusza

A környezetkímélő jármű egy korszerűtlen, 24 éves dízelüzemű busz kiváltásával mintegy 40 tonna szén-dioxid-kibocsátástól mentesítette a település levegőjét egy év alatt.


2026. április 14., Kedd

Választás 2026 - Orbán Viktor: Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat!

Április 28-ra országos választmányi ülést hívott össze a miniszterelnök.


2026. április 12., Vasárnap

Trump kutatója szerint a Fidesznek kedvez a magas részvétel

A felmérésük alapján úgy tűnik, a Fidesz megnyerheti a választásokat, azonban a szimpatizánsainak nem szabad otthon maradniuk.


Rendkívüli választói aktivitás: már reggel kiugró a részvétel, de Zalában elmarad az átlagtól

A választók érzékelhetően fontos döntésként tekintenek a mai napra, ami erős mozgósítást eredményezett már a kora reggeli órákban is.


Orbán Viktor: a biztonság és a béke a tét a választáson

A miniszterelnök szerint a választás kimenetele meghatározza az ország jövőjét.


Választás 2026 - Megnyitottak a szavazókörök

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) napközben hét alkalommal ad tájékoztatást a részvételről: 7, 9, 11, 13, 15, 17 órakor, valamint 18:30-kor.


2026. április 11., Szombat

Halász Gábor: Egy új mozdonyt kapcsoltak az Orbán-fóbiás utasokkal megpakolt szerelvény megvariált kocsisorára

Ma az ellenzéki tábor a sikertelenség okait elsősorban a kormányzati rendszerben látja, miközben háttérbe szorul az a kérdés, hogy az ellenzéki szerveződés miért nem tudott organikusan megerősödni.


Rendszerbontó Nagykoncert: megtudhattuk, milyen a tiszás tempó

Az egyik fellépő a színpadon a nemi szervét fogdosta, a koncert után pedig randalírozott a csőcselék.


2026. április 10., Péntek

Rendkívüli nyitvatartás a választás hétvégéjén a kormányablakokban

Ezeken a napokon kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre, és lakcímkártya pótlására lesz lehetőség.


Hol az ellopott pénz?! Hát itt! 4. rész

Munkaalapú társadalom és esélyteremtés: A magyar modell eredményei a társadalmi felzárkózásban.


Orbán Viktor: Most vasárnap a hazánk sorsáról döntünk

A kormányfő egységre és részvételre buzdította a választókat. Arra kérte a magyarokat, hogy vegyenek részt a voksoláson, és szavazatukkal támogassák a Fidesz–KDNP-t, amely a stabilitást és a biztonságot képviseli az ország számára.


2026. április 09., Csütörtök

J. D. Vance: példátlan brüsszelita beavatkozás

J. D. Vance több fórumon is egyértelmű politikai üzeneteket fogalmazott meg a magyarországi választások kapcsán, miközben élesen bírálta a külföldi beavatkozási kísérleteket, kiállt a magyar energiapolitika mellett, és reagált az ukrán–magyar viszonyt éri


2026. április 08., Szerda

Hol az ellopott pénz?! Hát itt! 3. rész

Gazdasági stabilitás és védelem: A rezsicsökkentés és a családtámogatások megőrzése a cél.


Aranykonvoj-ügy: videón a feltételezett irathamisítás, nyomoz a NAV

Nyilvános mosdóban készülhettek hamis dokumentumok egy több tízmillió dolláros szállítmány kapcsán.


2026. április 07., Kedd

Új korszak kezdődhet a zalai vasúton

Elindul a zalaszentiváni deltavágány építése.


A hallgatás politikája: mit képviselnek valójában a Tisza Párt jelöltjei?

A legnagyobb kérdés talán az: valódi program és önálló gondolatok állnak-e a jelöltek mögött, vagy csupán egy központi iránymutatásra várnak?


Hol az ellopott pénz?! Hát itt! 2. rész

A jelenlegi stabilitással szemben a politikai elemzések rámutatnak a Tisza Párt programjában rejlő kockázatokra.


2026. április 06., Hétfő

Hol az ellopott pénz?! Hát itt! 1. rész

A tiszás-baloldali szimpatizánsok folyamatosan azzal vádolják a Fidesz-kormányt, hogy ellopták az ország pénzét, azt kérdezve: hová tűntek a milliárdok? Válaszolunk.


Az Agrárminisztérium jelentős többletforrással segíti a hungarikumok megőrzését

A támogatások révén megvalósuló rendezvények, kiadványok és közösségi programok nemcsak a nemzeti összetartozást erősítik, hanem a turizmus fejlődéséhez és a helyi gazdaság élénkítéséhez is hozzájárulnak.


2026. április 05., Vasárnap

Pusztító erejű robbanószert találtak a szerb-magyar gázvezetéknél - FRISSÍTVE!

Rendkívüli Védelmi Tanács ülést hívott össze Orbán Viktor.

+