Hazai


2026. augusztus 31., Hétfő

Teljes átalakulás jöhet a KDNP-ben

Az év végéig teljes tisztújítást hajt végre a KDNP, miközben ismét önálló, karakteres politikai arculatot kíván kialakítani.



2026. augusztus 30., Vasárnap
Visszanyalt a nyuszimotor: Magyar Péter tolvajozott, miközben barátja, Keszthely polgármestere is részt vett az osztásban

A miniszterelnök szokás szerint elméretezett mondata olyan szélesre sikerült, hogy az már saját politikai környezetében is kellemetlen helyzetet teremtett.


Repedések a TISZA táborában: saját szavazói kérik számon Magyar Pétert

A legerősebb bírálat ezúttal nem valamelyik ellenzéki párttól, hanem a TISZA saját közösségeiből érkezett.


Filep Dávid kimondta: Magyar Péter csúnyán átverte a tiszás szavazókat

Az influenszer az Unger Anna politológussal készült Telex-interjúra reagálva úgy fogalmazott: Magyar Péter végig félrevezette híveit, akiknek most szembe kell nézniük azzal, hogy a korábban felelősségre vonással fenyegetett szereplők nyugodtan élhetik tov



2026. augusztus 29., Szombat
Mohács 500 - Erdő Péter: a mohácsi csata emléke nemcsak a vereségről beszél, hanem a hűségről, a helytállásról is

A mohácsi csata hőseinek és áldozatainak emléke egész népünk öröksége, fogalmazott Erdő Péter.


Engedély nélkül vitt el egy kisrepülőt Kalocsáról, Gripenek emelkedtek a levegőbe

Az elkövető Paks felé vette az irányt, a légierő elfogói azonnal a nyomába eredtek.


Orbán Balázs: A Tisza vagyonelkobzási hivatala veszélyezteti a jogállamot és a gazdaságot

A politikus szerint az NVVH jogosítványai nemcsak jogállamisági, hanem gazdasági kockázatot is jelentenek.



2026. augusztus 28., Péntek
Hónapok óta nincs elszámoltatás – most Matolcsyék bőrét mentik?

Miért nincs előre mozdulás a Matolcsy-ügyben?


Huszonöt éves a garabonci polgárőrség

Fiatalokkal, drónnal és lovas szolgálattal erősítenének.


A bunkó természetrajza – Z. Lukács Sándor szatírája

A bunkó rendkívül öntudatos. Például szakít valamennyi, az életünket eddig meghatározó, a bunkó szerint gúzsba kötő hagyománnyal. Ilyen mondjuk a nők tisztelete.



2026. augusztus 27., Csütörtök
Kemény válasz érkezett Magyar Péter lépésére: veszélybe kerülhet Magyarország energiaellátása

Az orosz képviselő szerint a Tisza-kormány új álláspontja után kérdésessé válhat a két ország közötti energetikai együttműködés folytatása.


Hossó Andrea: Magyar Péter behódolt Brüsszelnek – de kiket küldenek, ha elkezdődik a sorozás?

Hossó Andrea felidézte, hogy Nagy-Britanniában már arra figyelmeztetik az embereket: tartsanak otthon tartós élelmiszert.


Kötcsére figyel a jobboldal

Sokat várnak Orbán Viktor szeptemberi beszédétől a patrióták.


Tisza: Véget értek a mézeshetek?

Kacsoh Dániel újságíró szerint egyre több ügyben magyarázkodhat a kormány.



2026. augusztus 26., Szerda
Hadházy: Radnai Márk mindenről tudott – feljelentés jöhet a 4,8 milliárdos „tűzijátékmutyi” miatt

A később nyertes vállalkozás már három héttel a közbeszerzés kiírása előtt tudhatta, hogy ajánlattételre fogják felkérni.


Nagy Attila Tibor: alig látszanak a nagy reformok – az egészségügyben és az oktatásban is adós a Tisza-kormány

Nagy Attila Tibor szerint száz nap után sem látszik, mitől javulna érdemben az ellátás.


Most már kormányálláspont: Oroszország fenyegeti Magyarországot

A jó ég tudja, hová vezethet még a temus miniszterelnök aláírása.


Ígéretcunamiból visszavonulás

Magyar Péter a választási kampányban szinte minden társadalmi csoportnak ígért valamilyen támogatást, adókedvezményt vagy béremelést, azonban hatalomra kerülésével gyorsan átírta a terveket.



2026. augusztus 25., Kedd
Piknikmozi, falunap és további közösségi programok valósulnak meg az NKA támogatásából Nagyrécsén

Várfalvi Tibor polgármester tájékoztatása szerint a programsorozat még nem ért véget




2026. augusztus 24., Hétfő
Covid után klíma: Hossó Andrea szerint most más indokkal szólhatnak bele a mindennapjainkba

Válsághelyzetre hivatkozva az emberektől életmódjuk és mindennapi szokásaik megváltoztatását kérik.


Magyar Péter porig alázta a volt köztársasági elnököt – most Kövér László kézfogásán háborognak

Amikor Magyar Péternek kellett volna tiszteletet mutatnia Magyarország köztársasági elnöke iránt, hol volt ugyanez a felháborodás?





Tervezett áramszünet lesz hétfőn Csapiban

Az adatok szerint 12 felhasználási hely érintett a tervezett munkálatokban.





2026. augusztus 21., Péntek
Orbán Viktor továbbra is az Adrián tölti szabadságát

A Mandiner pénteki beszámolója szerint Orbán Viktor továbbra is az Adrián tölti szabadságát.


Heves zivatarok érkezhetnek Zalába – jégeső és 100 km/órás szél is lehet

A HungaroMet szerint akár zivatarrendszer is létrejöhet


Tarjányi Péter: Lázár távozása nem a Fidesz végét, hanem tudatos átrendeződést jelezhet

Én most nem azt figyelném, hogy Lázár honnan távozott. Hanem azt, hogy hová érkezik meg – írta.



2026. augusztus 20., Csütörtök
Lázár János lemondott országgyűlési mandátumáról: 25 év után távozik a Parlamentből

A volt miniszter szerint Magyar Péter elsődleges célja nem Magyarország felemelése, hanem a Fidesz megsemmisítése. Úgy véli, ha egy kormányt a bosszú vezérel, annak működése végül társadalmi és politikai káoszhoz vezethet.


Augusztus 20. – Orbán Viktor: voltunk, vagyunk, leszünk

A volt kormányfő ünnepi bejegyzésében a Kiss Kata zenekar Megmaradni magyarnak című daláról készült videóklipet osztotta meg.


Ez ám a személyi kultusz: Magyar Péter-arcképes zászlókat árultak a Parlamentnél

Spilák Gergely blogger szerint a Tisza kisajátította augusztus 20-át.


Államalapítás, Szent István és az új kenyér: mit ünneplünk augusztus 20-án?

Augusztus 20-án nem egyszerűen egy uralkodóra emlékezünk. A magyar államiság megszületését, az ország fennmaradását biztosító történelmi fordulatot és azt az örökséget ünnepeljük, amely több mint ezer éve meghatározza Magyarország helyét Európában.



2026. augusztus 19., Szerda
Reggel tisztavatás, este diszkó – bulitérré változik a Kossuth tér augusztus 20-án

Valóban diszkóvá kell változtatni a nemzeti ünnepen a Parlament előtti Kossuth teret?



Saját otthon helyett bérlakás – Vitézyék befékezik az Otthon Startot

Vitézy Dávid bejelentette a kiemelt beruházások rendszerének felülvizsgálatát és felfüggesztését.


Zimmer Feri a Termáltónál: változik a zalakarosi szabadtéri mozi programja

A helyszín és az időpont tehát változatlan, csak a film cserélődik.


Térképre tette a civileket a Tisza-kormány – folytatódik a megbélyegzés

A csaknem 400 milliárd forintnyi közpénz útját bemutató térkép önmagában az átláthatóságot szolgálhatná, a hozzá kapcsolódó kormányzati kommunikáció azonban ismét ellenségképet gyárt, és bélyeget süt a helyi közösségekre.



2026. augusztus 18., Kedd
Újabb drágulás a kutakon: 590 forint fölé kerülhet a benzin, 680 közelébe a dízel

A dízel drágulása ráadásul messze nem csak a gázolajas autósoknak fáj



Nemzetközi elismeréssel indított az Orbán Viktorról készülő magyar–kanadai dokumentumfilm

Díjazták a Szarajevói Filmfesztivál szakmai programján a készülő Orbán and Me (Orbán és én) című dokumentumfilmet, amely Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai pályájának gyökeres változását és a magyar demokrácia elmúlt évtizedes átalakulását vizsgál



2026. augusztus 17., Hétfő
Tóth Máté: Baka András a „nemzetközi jurisztokrácia” embere

Tóth szerint Baka András megítélésekor nem lehet megkerülni a Korbély-ügyben betöltött strasbourgi szerepét




A Tisza-kormány épp most veri szét a mérnöki szektort is

A szakma határozott lépéseket vár a Magyar Mérnöki Kamarától.


Havasi Bertalan ultimátumot adott Magyar Péternek

Orbán Viktor volt miniszterelnök korábbi sajtófőnöke közigazgatási pert és hivatali visszaélés miatt feljelentést is kilátásba helyezett.


Nagyot bukott a tiszás jelölt Mohácson

Al-Emadné Balatinácz Marianna 32,18 százalékot szerzett.


Balatonlellén keresztelték meg ifjabb Richter József kisfiát – egy Nagykanizsához is kötődő plébános szolgáltatta a szentséget

A keresztelés a katolikus egyház egyik legfontosabb szentsége, amely a gyermeknek az egyházi közösségbe való befogadását jelképezi.


Három percük volt indulni: így segített a Végel család Jollyéknak a Most Wanted – A hajsza során

A család, a barátok és az ismerősök egymást segítve kapcsolódtak be a küldetésbe. Mire az egyik autó célba ért, már szervezték is a következő fuvart.





2026. augusztus 14., Péntek
Magyar Péter ismét hazudott? Az osztrákok cáfolták a vízügyi államtitkár ausztriai útjáról szóló állítását

A súlyos aszály közepette felmerült, hogy Kelemen Ágnes vízügyi államtitkár szabadságra ment.


Politikai vita a Keszthelyi Kórház körül: Nagy Bálint magyarázatot kér a Tisza Párt megjelenésére

Eltűntek a kék plakátok, jöttek helyettük tiszás propagandatáblák – ráadásul egy közintézményben.



2026. augusztus 13., Csütörtök

Tizenkét zalai útszakasz újulhat meg 2026-ban

A fejlesztéseknek különösen nagy jelentőségük lehet a kisebb települések és térségi központok közötti kapcsolatokban, hiszen az országos mellékutak sok esetben olyan településeket kötnek össze, amelyeknek nincs más megfelelő közlekedési alternatívájuk.


Jogsértőnek minősítette a Fidesz szervereinek lefoglalását a Legfőbb Ügyészség

Az ügyészség szerint a lefoglalás fishing expedition, vagyis egyfajta adathalászat volt, amely az uniós és a magyar jog szerint is törvénysértő.



2026. augusztus 12., Szerda

Budapesté a nagy pénz. Mi lesz a vidékkel?

A jelenleg azonosítható, új és kizárólag vidéki közlekedési fejlesztések értéke mindössze mintegy 100–108 milliárd forint, vagyis a teljes keret körülbelül 2,8–3 százaléka.


A hülyeségnek nincs határa – főleg, ha tiszás képviselő is tüzeli

„Leállítottuk a JÉGER-t, és szerencsére tegnap az eső is megérkezett” – írta közösségi oldalán Ránki Zsolt, a bejegyzéshez pedig egy mosolygós emojit is társított.



2026. augusztus 11., Kedd
Rétvári és Toroczkai is Baka András múltját kérte számon Magyar Péteréken

A vita középpontjába Baka András múltja került.


Matolcsy Ádám már nem a háttérben áll: vezérigazgató lett az MNB-ügyhöz kötődő cégeknél

Matolcsy Ádám vezérigazgatóként jelenik meg az MNB-ügyhöz kapcsolódó vállalati struktúrában.


450 hektáron pusztított a tűz Sajókápolnánál – drámai drónfelvétel mutatja a leégett területet

Mintegy 450 hektáros területet érintett a tűz Sajókápolna közelében, a lángok megfékezésén több település tűzoltói dolgoztak nehéz terepi és időjárási körülmények között.


A Tisza-többség Baka Andrást választotta köztársasági elnöknek

A papírforma bejött, a kormányzó erő korábbi hangzatos ígéreteivel ellentétben saját bábját ültette az államfői székbe.


76. születésnapján köszöntötték Fliszár Károly atyát Zalaegerszegen

Egy éve szolgál a zalaegerszegi Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébánia közösségében Fliszár Károly atya, aki a napokban ünnepelte születésnapját.


1,2 milliárd forint támogatást kap a Hévíz–Balaton Airport – most már az a kérdés, hogy honnan jönnek az utasok

Ha Sármellék újra jelentős nemzetközi utasforgalmat tud generálni, annak közvetlen és közvetett hatása lehet Hévíz, Keszthely és a Nyugat-Balaton turizmusára is.



2026. augusztus 10., Hétfő


Kezdődik: Jöhet a háromszoros vízdíjemelés?

Már készítik fel a zalaiakat a vízdíjemelésre.


Valaki hazudik? Hirtelen emelkedni kezdett a Duna vízszintje Paksnál

A vízszintemelkedés éppen jókor érkezett, de miből? Az időzítés pedig különösen figyelemre méltó.



2026. augusztus 09., Vasárnap
Újraépülnek a besúgóhálózatok?

Egy közel húszezer tagot számláló, TISZA Párthoz kötődő Facebook-csoportban nemrég olyan bejegyzés jelent meg, amely sokaknál kiverte a biztosítékot.




2026. augusztus 08., Szombat
35 perces tanórák és kevesebb házi feladat jöhet az alsó tagozaton

Nagy változások jöhetnek az alsó tagozaton.



Magyar Péternek készülhet az erős elnöki szék?

Átalakíthatják-e Magyarország politikai rendszerét úgy, hogy a jövő köztársasági elnöke a mainál jóval nagyobb hatalmat kapjon?


1956, Strasbourg és az Orbán-kormánnyal vívott per – ki valójában a Tisza államfőjelöltje?

A Tisza-frakció Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek.



2026. augusztus 07., Péntek

2026. augusztus 06., Csütörtök


868 milliárd a szélenergiára: Ki fizeti meg az árát?

Egy ekkora beruházás azonban nem csupán új szélerőművekről szól.


Mára a mosoly lehervadt – egyik legnagyobb támogatója is számon kéri Magyar Péteren az ígéreteit

A vállalkozó egyebek közt arra emlékeztet, hogy a választási kampányban a Tisza Párt több alkalommal is a 480 forintos üzemanyagár visszaállítását, illetve az üzemanyagokat terhelő adók csökkentését sürgette.



2026. augusztus 05., Szerda
Előre megrendezett válság vagy elhibázott kezelés? Kérdőjelek és tények a paksi leállítás árnyékában

A kritikus felvetések szerint a drámai bejelentések és a válságstábok működése hozzájárulhat ahhoz, hogy a társadalom fokozatosan elfogadja a közelgő drágulást.


Vitézy Dávid bevezetné az átlagsebesség-mérést: nem lesz elég a traffipax előtt lassítani

Az átlagsebesség-mérésnél a rendszer a belépési és a kilépési időpontból számítaná ki az autó átlagos sebességét.


Hat pontban támadja a kormányfőt Pokol Béla – Paks, közmédia és uniós források is a kritikák között

Éles hangvételű közösségi médiás bejegyzést tett közzé Pokol Béla volt alkotmánybíró, egyetemi tanár, amelyben hat pontban fogalmazott meg súlyos politikai kritikát a miniszterelnökkel és a kormány működésével kapcsolatban.



Minden csepp számít: Zalaszabar kútvízre váltott a közterületek öntözésénél

Az intézkedés célja, hogy a vezetékes ivóvízkészletet a lehető legnagyobb mértékben megőrizzék a lakossági felhasználás számára, miközben a település parkjai és zöldfelületei sem maradnak öntözés nélkül.



2026. augusztus 04., Kedd

2026. augusztus 03., Hétfő

Előre tudták, mégis tagadják: Így épült le a paksi vészhelyzet

Meglepőnek vagy váratlannak semmiképpen nem nevezhető az a krízis, amely 2026 júliusának végén a Paksi Atomerőművet és ezzel Magyarország energiabiztonságát elérte.


Üzent a Fradi-tábor: ha spórolni kell, miért kivételek a fesztiválok?

A Groupama Arénában kifeszített molinókkal üzent a Ferencváros szurkolótábora.


Nagy területen ég a tarló Iharosberényben, több tűzoltóegység küzd a lángokkal

Mintegy négy hektáron pusztít a tűz Iharosberényben, ahol a száraz növényzetet és bokros területet is elérték a lángok.


Rétvári Bence: Nemzeti összefogás helyett telefonleadás és sértegetés – csak színjáték volt Magyar Péter egyeztetése

Rétvári Bence szerint azonban már a találkozó első percei is azt mutatták, hogy a meghirdetett cél és a valóság között jelentős volt a különbség.


Két új képviselő csatlakozik a Fidesz-frakcióhoz: Hortay Olivér és Palóc André is elkezdi a parlamenti munkát

Hortay Olivér és Palóc André csatlakozásával friss erő, bizonyított szakmai teljesítmény és határozott kiállás érkezik a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjába.


Mit tettetek a dumáláson kívül? – kommentcunamival szembesült a Tisza-kormány az energiabiztonságról szóló bejegyzése után

Több kommentelő szerint a kabinetnek inkább az embereket közvetlenül érintő kérdésekkel – például az energiaellátás biztonságával vagy a várható rezsiköltségekkel – kellene foglalkoznia.


Így néz ki az új tanév, ezt minden szülőnek tudnia kell!

A diákokra 180 tanítási nap vár a köznevelésben, míg a szakképzésben 177 napos lesz a tanév.




2026. augusztus 01., Szombat
Drasztikus vezetőcserék az MVM-nél: Segítik vagy nehezítik a válságkezelést Kapitány István lépései?

Kapitány István miniszter gyakorlatilag az MVM teljes vezetését lapátra tette, és átalakította az állami energiaóriás irányítását.


Lesz-e Sziget Fesztivál az energiaválság közepette? Egyelőre nincs szó korlátozásról

Jelenleg minden jel arra utal, hogy a Sziget Fesztivált a tervek szerint megrendezik, hivatalos korlátozásról vagy lemondásról nincs bejelentés


Toroczkai László: „Ceutába küldeném nyaralni azokat, akik szerint álprobléma a migráció

Toroczkai László szerint a ceutai migrációs válság bizonyítja, hogy Európának sokkal határozottabban kellene fellépnie az illegális bevándorlással szemben.


Miközben Paks leáll, mi a helyzet az Ukrajnába irányuló áramexporttal?

Korábban Magyarország biztosította az Ukrajnába érkező villamos energia legnagyobb részét, de a paksi leállás idején az aktuális export helyzetéről egyelőre nincs hivatalos információ.


Klímahiba miatt hétvégén nem fogad új betegeket a Keszthelyi Kórház intenzív osztálya

A hétvégén átmenetileg nem fogad új betegeket a Keszthelyi Kórház intenzív terápiás osztálya


15 év után ismét fizetős lesz a parkolás Zalakaroson – Ezekre érdemes figyelni augusztus 3-tól

Augusztus 3-tól ismét díjköteles lesz több központi parkoló Zalakaroson, a helyi lakosok pedig kedvezményes lakossági bérletet igényelhetnek.


Országszerte életbe lépett az I. fokú vízkorlátozás – Ezeket most tilos ivóvízzel végezni

A hőség miatt országos I. fokú vízkorlátozás lépett életbe, több, nagy vízigényű tevékenységet is megtiltottak.




+