Kezdődik az építkezés látványosabb szakasza. A képen Cseresnyés Péter és Hella Ferenc (Fotó: Gergely Szilárd)
Elkészült a mélyalapozása a református óvodának, az épület így hamarosan kinő majd a földből. Az 500 milliós belvárosi fejlesztéshez 7,5 millió forintos önkormányzati támogatást kért a Nagykanizsai Református Egyházközség. A közterületi járdák burkolásához szükséges összeget a polgármester a veszélyhelyzet idején megítélte, a város pedig átutalta. Ám a többségi koalíció szerint ez nem volt a veszélyhelyzettel összefüggően szükséges döntés, de még a város érdekeit sem szolgálta.
Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő azonban – mint fogalmazott – nagyon örül ennek a fejlesztésnek is, mely a város érdekében jól kiegészíti az utóbbi évtizedben megvalósított, illetve folyamatban lévő beruházásokat. A politikus hozzátette, a megfelelő körülmények kiemelten fontosak a gyermekek neveléséhez, de az új épület a városképnek is jót tesz. Kiemelte, az előző években a kormányzat jóvoltából több tízmilliárd forint érkezett Nagykanizsára. A településfejlesztés keretében csaknem 8 milliárd forintból bölcsődék, óvodák és orvosi rendelők is megújultak, és most is több korszerűsítésen dolgoznak a szakemberek.
– Azért, hogy az egyház ebben a tevékenységben fejlesztéssel, illetve a meglévő intézmények működtetésével részt vesz, köszönetet kell mondani. Nem úgy kell hozzáállni, ahogy Fodor képviselő úr tette az itteni beruházás kapcsán. Hiszen itt egy önkormányzati tulajdonú járda felújításához kért a református egyházközség támogatást, a képviselő úr pedig különbséget tett gyerek és gyerek között. Mert ő különbséget tesz a református egyház vagy éppen a piarista intézmény óvodájába, illetve az önkormányzat óvodájába járó gyerekek közt. Ez nem jó felfogás, hiszen mindannyian a mi gyerekeink – fejtette ki a város és a térség országgyűlési képviselője.
(Fotó: Gergely Szilárd)
A kanizsai gyülekezet vezetője, Hella Ferenc lelkipásztor elmondta, a Nagykanizsai Kiscsillag Református Óvoda köznevelési intézmény, így felekezeti hovatartozástól függetlenül mindenki igényeit kiszolgálja, a fenntartása viszont nem terheli az önkormányzatot. Hozzátette, a piaci alapon megvásárolt telkeket a városi szabályozás szerint lehet beépíteni, így a Hunyadi utcai oldalon jelentős terület marad üresen. A lelkipásztor elmondta, a járdák térköves burkolására – mely ezen a területen előírás, és így az engedélyezés feltétele – már nem volt forrásuk, ezért kérték a támogatást.
– Azt kell tudni, hogy a mi óvodánkra csaknem félmilliárd forint érkezik a városba. A városnak csak ez az egyetlen költsége volt ezzel. A Rozgonyi és a Hunyadi utcai közterületen a járdát meg kell csinálnunk. Kértem polgármester urat, hogy ebben segítsenek, nyújtsanak támogatást. Nagyon nagy szükség volt erre akkor, amikor meghozta a döntést, mert azokban a napokban kellett igazolni, hogy meg tudjuk valósítani a járdák térkövezését – mondta a lelkipásztor.
A református ovi első csoportja már szeptemberben elindul, de még a templomhoz tartozó gyülekezeti teremben. Az új épületet legkésőbb a következő nevelési évben már szeretnék használni, de előfordulhat, hogy korábban, akár jövő nyár előtt birtokba vehetik.
Jövő kedden (május 30.), napnyugta után gyérítik majd a vérszívókat földi úton.
Bizzer András alpolgármester nem hagyta szó nélkül az ÉVE döntését.
Az ÉVE már nem akarja a Bajza utcai ingatlant.
Tejfel József elnök szerint egyesületük a Fodor Csaba vezette baloldali frakció politikai bosszújának áldozata.
Mutatjuk a városi gyereknap programjait.
A kistérségi társulás nem adja át Kanizsának a Bajza utcai székhelyet.
A polgármester szerint gyáva és etikátlan az ÉVE.
Ilyen szemetelést látva az az érzésünk támad, hogy a bolygó tisztán tartása érdekében tett kezdeményezések kudarcba fulladtak.
Fodor Csabáék újabb pénzeket osztogattak és a Kanizsa Arénát működtető céget is felszámolták.
Vízhiány léphet fel szerda éjszaka a keleti városrészben.
A rendezvényen a város szinte összes tánccsoportja képviseltette magát.
Videós beszámolónk az Utca Tánc Fesztiválról
Táncos felvonulás és koncert is szerepel a sokszínű kínálatban.
A Fa-Feri Kft. új, 1700 négyzetméteres csarnoka mintegy 9 ezer nagyméretű bútorlap tárolására alkalmas.
Csütörtök estétől több útszakaszt is lezárnak a belvárosban az Utca Tánc Fesztivál miatt.
A Nagykanizsai Tankerületi Központ és az Iskolapszichológusok Munkaközössége negyedik alkalommal szervezett neveléstudományi konferenciát.
Veszélyben az 588 millió forintos kormányzati támogatás.
Kanizsai óvodások értek el szép sikereket a Varázsházikó pályázaton.