Hella Ferenc és Bóna Zoltán a vasárnapi istentiszteleten (Fotó: Gergely Szilárd)
30 fős csapattal, a tagok között sok cserkésszel érkezett vasárnap Kanizsára a dunavarsányi református gyülekezet. A csoport a Murára jött kenuzni, de a hagyománynak megfelelően részt vett a kanizsai istentiszteleten. Az igét a házigazda Hella Ferenc lelkipásztor és a vendéglelkész, Bóna Zoltán hirdette. A Teológiai Szemle főszerkesztője és a dunavarsányi hívek a megvendégelést követően indultak a határfolyóhoz.
A közel 12 négyzetkilométeres területen utoljára 1996-ban volt éleslövészet.
Október 11-én dr. Hortay Olivér, a Századvég Kutatóintézet igazgatója lesz a vendég.
A Nagykanizsai Polgári Egyesület tartott megemlékezést az aradi vértanúk évfordulóján.
A fideszes képviselők minden, a város fejlődését szolgáló döntést támogatni kívánnak és továbbítani fogják a lakossági igényeket, panaszokat.
Immár Horváth Jácint polgármester vezetésével csütörtökön megtartotta alakuló ülését a kanizsai közgyűlés.
Idén ünnepli 60. évfordulóját az intézmény, a tornaterem a tanév kezdetére újult meg.
Tudományos túra indul pénteken 16 órakor, az állomásokon egyebek mellett a természettudomány és a fenntarthatóság témaköreivel lehet ismerkedni.
Közösségi összefogásból született meg a kiállítótér.
A Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Szövetség tagjai által létrehozott kiállítás szeptember 13-án, a dödöllefesztivál első napján nyitja ki kapuit.
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményt változtatás nélkül közöljük.
A szabályok betartása mellett a hagyományok és új kezdeményezések is fontos szerepet kapnak a jövőben.
A beruházás már középtávon is megtérülne, hiszen egy-egy alkalomra több milliós költsége van az ideiglenes áramhálózat kiépítésének.
A Fidesz nem engedi szőnyeg alá söpörni az ügyet.