Illusztráció (A kép forrása: pixabay.com)
Száraz, meleg levegő érkezik fölénk a következő napokban, így két napig hamisítatlan strandidő várható, utána viszont változékonyabbra fordul időjárásunk.
Csütörtök éjszaka többnyire derült lesz az ég. Holnap túlnyomóan napos idő lesz, csak kevés gomolyfelhő lehet, és csapadék sem várható. A néhol még élénk északnyugati szél estétől mindenütt mérséklődik, pénteken a Dunántúlon helyenként megélénkül a déli szél.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 fok körül, pénteken napközben pedig 31 fok körül alakul.
A közel 12 négyzetkilométeres területen utoljára 1996-ban volt éleslövészet.
Október 11-én dr. Hortay Olivér, a Századvég Kutatóintézet igazgatója lesz a vendég.
A Nagykanizsai Polgári Egyesület tartott megemlékezést az aradi vértanúk évfordulóján.
A fideszes képviselők minden, a város fejlődését szolgáló döntést támogatni kívánnak és továbbítani fogják a lakossági igényeket, panaszokat.
Immár Horváth Jácint polgármester vezetésével csütörtökön megtartotta alakuló ülését a kanizsai közgyűlés.
Idén ünnepli 60. évfordulóját az intézmény, a tornaterem a tanév kezdetére újult meg.
Tudományos túra indul pénteken 16 órakor, az állomásokon egyebek mellett a természettudomány és a fenntarthatóság témaköreivel lehet ismerkedni.
Közösségi összefogásból született meg a kiállítótér.
A Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Szövetség tagjai által létrehozott kiállítás szeptember 13-án, a dödöllefesztivál első napján nyitja ki kapuit.
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményt változtatás nélkül közöljük.
A szabályok betartása mellett a hagyományok és új kezdeményezések is fontos szerepet kapnak a jövőben.
A beruházás már középtávon is megtérülne, hiszen egy-egy alkalomra több milliós költsége van az ideiglenes áramhálózat kiépítésének.
A Fidesz nem engedi szőnyeg alá söpörni az ügyet.