Varnava Charalambos főorvos (b) átveszi a Semmelweis-emlékérmet a kórház igazgatójától (Fotó: Gergely Szilárd)
Rendhagyó körülmények között tartották meg tegnap a kórházi dolgozók idei Semmelweis-napi ünnepségét. A koronavírus-járvány miatt a szokásos piknik elmaradt, az intézmény dolgozói maszkban vettek részt a kórház ebédlőjében rendezett eseményen. Az ünnepségen megköszönték az egészségügyi dolgozók munkáját és helytállását, előléptetéseket jelentettek be, átadták a kiváló kórházi dolgozó elismeréseket, a főigazgatói dicséreteket és a Semmelweis-emlékérmet. Ez utóbbit Varnava Charalambos főorvos vehette át.
A világjárvány miatt erre az évre évtizedek múlva is emlékeznek majd az egészségügyi dolgozók, mondta a Kanizsai Dorottya Kórház főigazgató-főorvosa. Brünner Szilveszter hozzátette, az elmúlt fél évben a kórház dolgozó felkészültek a helytállásra, a főigazgatói dicsérettel is ezt a munkát ismerték el. Ezt az intézmény öt munkatársa vehette át, köztük az a négy osztályvezető főorvos, aki a szakmai munka dandárját végezte a járvány első hulláma idején. A Semmelweis-emlékérmet Varnava Charalambos főorvosnak adták át. A doktor a teljes szakmai pályafutását a kanizsai kórházban töltötte, jelenleg is az intézményben dolgozik. A főigazgató azt mondta, a kórház dolgozóinak megtiszteltetés, hogy ismerhetik a főorvost.
Cseresnyés Péter, Brünner Szilveszter és Balogh László is megköszönte a kórház dolgozóinak helytállását (Fotó: Gergely Szilárd)
A polgármester szerint a pandémia felhívta a figyelmet arra, hogy mennyire fontos az egészségügyi dolgozók szakértelme és helytállása. Balogh László a kanizsaiak nevében köszönte meg az intézmény munkatársainak a járványhelyzet eddigi időszakában elvégzett munkát.
Cseresnyés Péter államtitkár, Nagykanizsa és a térség országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, az elmúlt időszak rávilágított arra, hogy a 21. században sem sebezhetetlen a világ. Mint fogalmazott, az új koronavírus megmutatta, hogy a hagyományok és a megszerzett tudás tisztelete és alkalmazása akkor is fontos, ha a tudomány közben fejlődik. Hozzátette, Semmelweis Ignác évszázados felfedezése, a fertőtlenítős kézmosás az egyik legfontosabb volt a járvány elleni védekezésben.
A betegek és a látogatók türelmét és megértését kérik.
Talán ésszerűbb lenne kérdezni, mint hülyeségeket kitalálni és terjeszteni.
Folytatódnak a honvédségi gyakorlatok a kiskanizsai lőtéren.
A Voks 2025 véleménynyilvánító szavazás kitöltésére biztatott dr. Budai Gyula miniszteri biztos Nagykanizsán.
Újabb sikeres haltelepítés a horgászok örömére.
A miniszteri biztos április 15-én (kedd) érkezik Kanizsára.
A megbeszélésen az országgyűlési képviselő bemutatta a város adta lehetőségeket, illetőleg szó esett arról a híd szerepről, amit Magyarország jelent az EU és Kína között.
A szociális bizottság elnöke a közelmúltban hátrányos megkülönböztetésben részesített egy négytagú családot. Dióhéjban összefoglaljuk, mi történt...
A rendezvényen szó esett többek között a Muramenti Gazdaságfejlesztési Mintaövezet kialakításáról, valamint a Versenyképes Járások Program részleteiről.
Kivételes összefogással rakták le a dél-zalai városban a felsőoktatás alapjait
Ha nem tudunk érkezni a foglalt időpontunkban, töröljük azt.
Egy több mint 120 éves borotválkozó tükör a hónap műtárgya a Thúry György Múzeumban.