Kanizsa - 2020. szeptember 14., Hétfő
#Nagykanizsai Szakképzési Centrum #átalakulás

Átalakult a szakképzés

Átalakult a szakképzés

Az NSZC főépülete (Fotó: Gergely Szilárd)

Megtörtént a szakképzés átalakulása, de a fejlődése folyamatos – hangsúlyozta Bene Csaba, a Nagykanizsai Szakképzési Centrum kancellárja. Hozzátette, a fejlődéshez az intézményeik felújítása is hozzájárul. Elmondta, idén a tervezett fejlesztéseket és felújításokat nem a nyári szünetben, hanem tavasszal, a járvány első hulláma idején megkezdték. Ebben az évben 80 millió forintot költhetnek korszerűsítésre. A Zsigmondy-tagintézmény Erdész úti, illetve fodrász tanműhelye is megújult. A Thúry-tagintézményben a szaktantermek felújítása keretében megnövelték az elektromos hálózat teljesítményét, hogy az informatikai képzéshez legyen elegendő áram. A Cserhátiban korszerűsítették a tornatermet és az öltözőket, az intézmény kollégiumában pedig elkezdődött egy teljes szint felújítása, ennek keretében a szobákat és a vizes helyiségeket több mint 20 millió forintból modernizálják.

A fejlődés folyamatos, mondta Bene Csaba kancellár (Fotó: Gergely Szilárd)

Anda Zoltán főigazgató a részletekről szólva elmondta, hogy a mostani változás talán az utóbbi 30 évben a legjelentősebb volt. Kifejtette, mindent érintett, megváltozott például az oktatók jogállása, de a tanítás szerkezete is átalakult. Nemcsak átnevezték a képzési formákat és az intézményeket, tehát a szakgimnáziumot technikumra, hanem a változás az oktatást, annak időtartamát és módszertanát is mélyen érintette. A diákok többet kapnak, a technikus végzettség mellé emelt szintű érettségit szerezhetnek, nem kell nekik szakmai érettségire és mellék szakképesítésre készülni.

Sikeres volt az átállás, emelte ki Anda Zoltán főigazgató (Fotó: Gergely Szilárd)

A koronavírus-járvány kapcsán azt mondta a főigazgató, reméli, nem lesz rá szükség, de felkészültek a hatékony digitális oktatásra, ehhez a tavaszi tapasztalatokat is felhasználták. Hozzátette, a gyakorlati oktatást azonban jelentősen megnehezítené egy hosszabb ideig tartó korlátozás.

Még érdekes lehet ...


2024. október 11., Péntek

Újra lesz éleslövészet Nagykanizsán

A közel 12 négyzetkilométeres területen utoljára 1996-ban volt éleslövészet.


2024. október 10., Csütörtök

Folytatódik a NagyON Kanizsa polgári est sorozata

Október 11-én dr. Hortay Olivér, a Századvég Kutatóintézet igazgatója lesz a vendég.


2024. október 08., Kedd

Magyarország nem gyarmat!

A Nagykanizsai Polgári Egyesület tartott megemlékezést az aradi vértanúk évfordulóján.


2024. október 05., Szombat

A Fidesz konstruktív ellenzékként kíván működni a következő ciklusban Kanizsán

A fideszes képviselők minden, a város fejlődését szolgáló döntést támogatni kívánnak és továbbítani fogják a lakossági igényeket, panaszokat.


Alpolgármestereket, tanácsnokokat és bizottsági tagokat választottak

Immár Horváth Jácint polgármester vezetésével csütörtökön megtartotta alakuló ülését a kanizsai közgyűlés.


2024. szeptember 27., Péntek

Felavatták a Mező-gimi felújított tornatermét

Idén ünnepli 60. évfordulóját az intézmény, a tornaterem a tanév kezdetére újult meg.


Kutatók Éjszakája a PEN-en

Tudományos túra indul pénteken 16 órakor, az állomásokon egyebek mellett a természettudomány és a fenntarthatóság témaköreivel lehet ismerkedni.


2024. szeptember 17., Kedd

Dunántúl első kerékpármúzeuma nyílt meg Nagykanizsán

Közösségi összefogásból született meg a kiállítótér.


2024. szeptember 07., Szombat

Jövő pénteken nyílik a kerékpármúzeum

A Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Szövetség tagjai által létrehozott kiállítás szeptember 13-án, a dödöllefesztivál első napján nyitja ki kapuit.


2024. szeptember 06., Péntek

Az Élettér Állat- és Természetvédő Egyesület közleménye

A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményt változtatás nélkül közöljük.


2024. szeptember 05., Csütörtök

Helyreállt a rend a Nagykanizsai Javítóintézetben

A szabályok betartása mellett a hagyományok és új kezdeményezések is fontos szerepet kapnak a jövőben.


2024. augusztus 30., Péntek

A Csónakázó-tó infrastruktúrájának fejlesztését szorgalmazza Szabó Szilárd képviselő

A beruházás már középtávon is megtérülne, hiszen egy-egy alkalomra több milliós költsége van az ideiglenes áramhálózat kiépítésének.


Anomáliák az állatmenhely körül?

A Fidesz nem engedi szőnyeg alá söpörni az ügyet.

+