Új rajt-cél helyszín a Kanizsa-túrán

Illusztráció (A kép forrása: pixabay.com)

Szombaton immár 30. alkalommal rendezik meg a Kanizsa Teljesítménytúrát. A szervezők tájékoztatása szerint – a járványhelyzet miatt – ezúttal nem a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumnál lesz a rajt és a cél, hanem a Halis István Városi Könyvtár hátsó bejáratánál.

Az intézménybe majd csak a testhőmérséklet ellenőrzése után lehet belépni, de a résztvevőktől azt is kérik, hogy vegyék figyelembe a higiéniai előírásokat, valamint a rajt és a cél helyszínén használjanak maszkot, és tartsák be az előírt, biztonságos 1.5-2 méteres távolságot. 

A Dr. Mező Ferenc Gimnázium és a Kanizsa Kul-Túra Egyesület közös természetjáró rendezvényén a megszokott túraútvonalakat barangolhatják be a túrázók, akik három táv (30.4, 20, 12.5 kilométer) közül választhatnak. A nap végén a beérkezők emléklapot és kitűzőt kapnak, a legfiatalabb és legidősebb résztvevőket külön is jutalmazzák.

A jubileumi rendezvény nemcsak az Észak-Dunántúli Kupa része, hanem az Európai Sporthét #BeActive egyik programja is.

Esőben is lehet jó móka a túrázás (A kép forrása: outdoorgearpicks.com/)

Mivel szombatra már esős időt mondanak, a kirándulóknak alaposan át kell gondolniuk, mit vesznek fel a nagy napon. A cipőn áthúzható esőnadrág mindenképp jó szolgálatot tehet, ahogy a vízhatlan kabát vagy poncsó is (ez utóbbi még a hátizsákot is védi a nedvességtől – ahogy egy egyszerű esővédő huzat is, ha nem szeretjük a szélben lobogó lebernyegeket).

Hogy végül kabát vagy poncsó mellett döntünk, az szinte mindegy is: a komfortérzetünket ugyanis nagyban befolyásolja az, hogy a felső ruházat alatt mit viselünk: a légáteresztő, technikai pólókkal elkerülhető a "szauna-effektus". 

A vízhatlan (vagy legalább vízlepergető) túracipőnek az alapfelszerelés között a helye, hiszen nincs is annál rosszabb, mint órákon át gyalogolni egy beázott lábbeliben – a garantált felfázásról nem is beszélve...

A szakértők szerint enyhébb eső, zápor esetére egy összecsukható esernyőt is érdemes eltenni, viharos időben azonban inkább ne használjuk.

Ügyeljünk arra is, hogy értékeinket (pénztárca, hivatalos iratok, fényképezőgép, telefon) olyan helyen tároljuk, amelyet nem ér el a nedvesség. Ma már könnyen be lehet szerezni vízhatlan tasakokat, tokokat, de sok esőkabáton is eleve olyan zseb van, amely megvédi holmijainkat az átázástól.

Még érdekes lehet ...


2026. szeptember 08., Kedd

Utolsó útjára kísérték Nagy Vendel atyát szülőfalujában

Halála különösen fájdalmas veszteség a kiskanizsai hívek számára


ABBA-slágerekkel telik meg péntek este az Erzsébet tér

A hattagú, élőzenekaros produkció az ABBA világát és a diszkókorszak hangulatát idézi meg Nagykanizsán.


Megkezdődött a nagykanizsai Szent József-templom közel százéves orgonájának felújítása

100 éves orgonáját újítják fel a nagykanizsai Szent József-templomnak.


Dödölle Fesztivál: buszterelések és kimaradó megállók jönnek Nagykanizsán

A belvárosi lezárások miatt számos helyi és helyközi autóbusz terelve közlekedik.




2026. szeptember 04., Péntek


Ferincz Jenő keményen nekiment Lovkó Csabának

Ferincz Jenő szerint Lovkó Csaba csak olyanokkal beszélget, akik egyetértenek vele, miközben a kritikus vélemények nem kapnak teret.


Polgári Est Nagykanizsán: Szentesi Zöldi László lesz Cseresnyés Péter vendége

A nagykanizsai közönség egy frissen elindított, a konzervatív nyilvánosságban új szerepet kereső médiaplatform főszerkesztőjétől hallhat közvetlenül annak céljairól és hátteréről.


2026. szeptember 03., Csütörtök

Nem készült el tanévkezdésre a Sugár út – szeptember végéig maradhat a lezárás

Az eredeti tervhez képest mintegy háromhetes csúszásról van szó


2026. szeptember 02., Szerda

Közösség, tudás és érdekképviselet a nagykanizsai DÖK Pikniken

Pénteken a Magyar Plakát Ház adott otthont a DÖK Piknik 2.0 elnevezésű rendezvénynek



2026. szeptember 01., Kedd

Lovkó Csaba sikerként ünnepli a nyugdíjemelést

Sokan egyetlen forintot sem kaptak


Egy lángoló vadászgépből katapultált – Nagykanizsán mesél történetéről a legendás pilóta

Különleges vendég érkezik szeptember 16-án a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtárba



Mától több buszmenetrend is változik Nagykanizsán és Dél-Zalában

A MÁV-csoport tájékoztatása szerint 2026. szeptember 1-jétől több helyközi autóbuszvonalon változott a menetrend.


Együtt mozdultak meg a nagykanizsai újszülöttekért

Az egészséges életmód támogatását fontosnak tartó Resideo Kft. már korábban is rendszeresen segítette a Nagykanizsai Újszülöttekért Alapítvány munkáját.


Hatalmas harcsát fogtak a Csónakázó-tóban

A szerencsés fogásról a Csónakázó tavat kedvelők csoportjában számolt be Szépligeti Ferenc halőr.


2026. augusztus 31., Hétfő


Lehullt a lepel: a kormány a követelmények nélküli, liberális oktatási modellt hozná vissza

A nagykanizsai tanévnyitón a kormány bemutatta, milyen iskolát szeretne: kevesebb dirigálást, kevesebb terhet, több kreativitást és szabadabb fejlődést. Arról azonban egyelőre kevés szó esett, miként biztosítják, hogy a diákok mindeközben valóban megtanul


2026. augusztus 28., Péntek

Péntek délután újra megnyitják a Rózsa utcát Nagykanizsán

Előreláthatólag 16 és 17 óra között elbontják az ideiglenes forgalomkorlátozás elemeit.


Lovkó Csaba magyarázkodik, miután megszűntek a kanizsai munkahelyek

Miután számos kritika érte a hallgatása miatt, Lovkó Csaba végre megszólalt a nagykanizsai hulladékválogató bezárása és a csaknem 40 elbocsátott dolgozó ügyében. De minek...


Nem csupán betegként, hanem emberként is figyeltek rám – megható levél érkezett a sebészeti osztálynak

Őszinte hangú levélben köszönte meg Lekics Évi a Sebészeti Osztály dolgozóinak azt a magas színvonalú szakmai munkát, türelmet és emberséges gondoskodást, amelyet epehólyag-gyulladásának kezelése során tapasztalt.


2026. augusztus 27., Csütörtök

Állami pénzből jelent meg a Tiszta Hang

Eközben Lovkó Csaba önkénteseket keres a dél-zalai terjesztéshez.

+