Kanizsa - 2020. október 11., Vasárnap
#honvédelmi sportnap #Nagykanizsa #Becsehely #repülés

Repülhettek is

Repülhettek is

A nap csúcspontja felé... (Fotó: Gergely Szilárd)

Kanizsai és környékbeli településekről vettek részt 7. és 8. osztályos diákok a Nagykanizsai Sportrepülő Egyesület által szervezett honvédelmi sportnapon. A programokat a kiskanizsai és a becsehelyi repülőtéren, valamint a levegőben tartották, így a diákok a repülés élményét is megismerhették.

A becsehelyi, a borsfai, a tótszerdahelyi, valamint a BLG, a Kőrösi- és a Zrínyi-iskolából érkezett tanulók versengtek is egymással – árulta el Ferinc Vince, az egyik szervező. A világbajnok pilóta elmondta, a diákokat levegőből és földről célba lövés, illetve a levőgőből célba dobás is várta. De a gyerekek a nap során honvédelmi, határőrizeti és repülős előadást is hallhattak, filmet nézhettek és küzdősport, valamint kutyás bemutatót is láthattak. 

Ferinc Vince és Cseresnyés Péter az egyik gépnél (Fotó: Gergely Szilárd)

Köszöntőjében diákkori emlékeit elevenítette fel Cseresnyés Péter. Az államtitkár, országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, szemben a régi időkkel, a mostani honvédelmi nap csúcspontját az jelenti, amikor a pilóták a levegőbe emelkednek a gyerekekkel. Kiemelte, az ilyen programok is segítik a közösségépítést.

A politikus hangsúlyozta, a közösséget erősíti és annak erejét is bizonyítja, amikor a tagjai egymást segítik, amikor csapatban tudnak gondolkodni, és közösen tudnak valamilyen célt elérni. Hozzátette, ez azonban az egyénnek is jó, mert megtanulja, hogyan kell a társakkal jól együttműködni, és ez a honvédelmi nevelés, az ilyen napok egyik elsődleges szerepe.

Cseresnyés Péter kiemelte, a kormány célja, hogy a honvédelmi nevelés a mindennapok része legyen, hozzátette, ehhez centrumok épülnek majd, a program részeként pedig Nagykanizsán is lesz ilyen sportközpont. Ennek hivatalos bejelentése hamarosan megtörténik, így reméli, egy-két év múlva már a mostanihoz hasonló sportnapoknak az új centrum is a helyszíne lehet. 

 

 

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2024. március 28., Csütörtök

Gyurcsány emberei...

Az ÉVE sikere bizonytalanságot hozna.


2024. március 26., Kedd

Egy somogyi „csibész” mikrofonnal

Bohár Dániel riporter volt a Polgári Est vendége.


2024. március 25., Hétfő

Közönséges bükkfa került az időspirálba

A fát az erdők nemzetközi napja alkalmából ültették el.


2024. március 22., Péntek

Megígérték, döntöttek is róla, majd kihúzták

A tanműhely átköltöztetésének költségeit, a közgyűlés által tavaly megszavazott 12 millió forint eltűnését tette szóvá Bene Csaba.


Amerikából jöttek

Amerikai vendégeket fogadott a Zrínyi Miklós - Bolyai János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola a közelmúltban


2024. március 20., Szerda

Hátraarcot fordítottak a hagyományőrzők az ÉVE-nek

A március 15-i városi ünnepségen történt, úgynevezett „koszorú-ügy” kapcsán tartott sajtótájékoztatót Balogh László polgármester.


2024. március 19., Kedd

Újra mozognak a térkövek Nagykanizsán a sétálóutcában

Nem sikerült tökéletesen orvosolni a problémát.


Schauta és a Momentum a kispadra szorult...

A kanizsai ellenzék úgy táncol, ahogy Fodor Csaba fütyül.


Parkolóbővítés, útfelújítás

A választókörzetét érintő idei fejlesztésekről adott tájékoztatást Radics Bálint önkormányzati képviselő.


2024. március 18., Hétfő

Bohár Dániel lesz a vendég Kanizsán

Március 22-én folytatódik a NagyON Kanizsa Polgári Est programsorozata.


2024. március 17., Vasárnap

Akikre büszkék lehetünk

A nemzeti ünnep alkalmából több nagykanizsai szakember is magas állami kitüntetést vehetett át.


Új gyalogátkelőhely létesül

A beruházás mintegy 7,6 millió forintba kerül.


2024. március 16., Szombat

Évtizedes problémát orvosol

Tíz férőhelyes parkolót építtet az önkormányzat a palini városrészben az Alkotmány úti orvosi rendelőhöz.


Megfelelő információk a megfelelő helyről – Sajtóreggeli Nagykanizsán

Újságírókat és fotósokat köszöntött egy sajtóreggeli keretében Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő.


2024. március 15., Péntek

Együtt, a nemzetért!

Március 15-én Nagykanizsán is megemlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 176. évfordulójáról.


A szabad sajtó napja alkalmából köszöntötték a média képviselőit

Balogh László polgármester szerint a sajtó politikai szereplővé vált.

#Nagykanizsa

Gyurcsány emberei...

Gyurcsány emberei...

2024. március 28. - Kanizsa

Remekeltek a Szivárvány-iskola atlétái

Remekeltek a Szivárvány-iskola atlétái

2024. március 27. - Sport

Egy somogyi „csibész” mikrofonnal

Egy somogyi „csibész” mikrofonnal

2024. március 26. - Kanizsa

Közönséges bükkfa került az időspirálba

Közönséges bükkfa került az időspirálba

2024. március 25. - Kanizsa

Amerikából jöttek

Amerikából jöttek

2024. március 22. - Kanizsa

Nagykanizsa mellett pihent meg a halászsas

Nagykanizsa mellett pihent meg a halászsas

2024. március 19. - Érdekes

Parkolóbővítés, útfelújítás

Parkolóbővítés, útfelújítás

2024. március 19. - Kanizsa

+