A Gondi család (A kép forrása: facebook.com/jotekonysagikupakanizsa)
A nagykanizsai Jótékonysági Kupa szervezői a napokban tettek közzé egy felhívást a közösségi médiában, ahol azt kérik: aki tud, segítsen Gondi Zéténynek.
A kisfiú családjának élete gyökeresen megváltozott, amikor 2018 áprilisában egy este az akkor még csak 4 éves Gondi Zétényt és anyukáját elgázolták a Balaton utcában. A gyalogosok szabályosan közlekedtek, a zebrán ütötte el őket az autós, aki aztán segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. Később a rendőrség elfogta a vétkes sofőrt.
A baleset után
Zétényen életmentő műtétet kellett végrehajtani, a koponyacsontját eltávolították, és hetekig mesterséges kómában tartották.
Később gégekanüllel és gyomorszondával a zalaegerszegi kórház gyermekrehabilitációs osztályára szállították, olvasható a bejegyzésben, amely szerint az orvosok akkor még nem sok reményt fűztek ahhoz, hogy Zétény valaha is képes lesz újra járni.
„De ez a kisember rácáfolt mindenre, és fokozatosan javulni kezdett az állapota”, írják.
Zéti azóta megtanult enni, segítséggel sétálni és a beszéde is egyre érthetőbb, de még sok műtétre és rehabilitációra lesz szüksége ahhoz, hogy teljesen felépüljön és önálló életet élhessen.
A kisfiú 24 órás felügyeletre szorul, a család az édesapa fizetéséből és ápolási segélyből él, illetve finanszírozza az egerszegi, a budapesti és a pécsi kezelések, kontrollok költségeit.
A Jótékonysági Kupa szervezői bejelentették, hogy a jövő évi tornájukat a család támogatása érdekében rendezik, de aki szeretné, addig is segíthet Gondiéknak. Sőt, időközben létrejött egy facebookos licitcsoportot is, ahová magánszemélyek és cégek felajánlásait várják folyamatosan.
„Az ámulattól elakad a lélegzetem, amikor újra és újra meghallgatom ezt a robothangon elmondott korszakos és éleslátó gyorselemzést.”
Több mint 40 egyetemi hallgató vehette át a diplomáját.
Ideiglenes korlátozások a nagykanizsai gyakorló- és lőtéren július 14–18. között.
A sztómagondozás már elérhető az új helyszínen, amelyhez nem szükséges beutaló, csupán időpontfoglalás.
Vendégünk ezúttal Végh Andor, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója.
Radics Bálint önkormányzati képviselő szerint ezzel az „üzlettel” biztosan jól jár majd valaki, de az nem a kanizsai önkormányzat lesz.
A legjobbak külön elismerést kaptak.
Felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.
A hagyományoknak megfelelően a Csónakázó-tónál tartotta Semmelweis-napi ünnepségét a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.
A vármegyei napilapnak nyilatkozott Steiner Ferencné, Margit néni egyik unokája.
Szabó Szilárd, a Fidesz frakcióvezetője szerint erős a gyanú, hogy a nyaraló megtetszett valakinek.
Szeretném megköszönni azt a kedvességet, odafigyelést és türelmet, amit tőletek kaptunk – utalt a kórházi ellátásra Laskáné Ági.
A versenytárgyalást hamarosan kiírják, ahol a legmagasabb ajánlatot tevő személyt hirdetik ki nyertesnek.
Steiner Ferencnét keresik a rendőrök.
Újabb bizonyíték arra, hogy a kormány – az ÉVE narratívájával ellentétben – nem hagyta magára a várost.
A fiatalok a strand vendégeinek értékeire is figyelnek.
Futás közben esett össze, futótársa, Richter László mentette meg az életét.
Országos szinten figyeltek fel rá – dehát akkor mégis történt valami a fideszes városvezetés időszakában?