Balogh László, Nagykanizsa polgármester (Fotó: Gergely Szilárd)
Nagykanizsán is kötelező lesz minden nyilvános helyen és közterületen maszkot viselni 6 év felett – a szabály csütörtöktől hatályos, jelentette be Balogh László polgármester. A járvány elleni védekezés jegyében más helyi intézkedéseket is hoztak, így például vasárnaponként nem lesz bolhapiac és magán használtcikk-vásár sem december 11-ig.
November 11-től életbe léptek azok az intézkedések, amelyek célja, hogy lassuljon a járvány terjedése. Balogh László, más városok, így például Szeged polgármesteréhez hasonlóan elrendelte a kötelező maszkviselést minden nyilvános helyen és közterületen a 6 év felettiek számára. Mint írta, a csütörtöktől hatályos szabályról a rendőrséggel, a városüzemeltetéssel és a közterület-felügyelettel is egyeztetett.
Vannak bizonyos kivételek:
nem kell maszkot viselni szabadtéri sporttevékenység közben, valamint parkokban és zöldterületeken.
A polgármester arról is tájékoztatott, hogy szerdától a következő 30 napban, tehát december 11-ig vasárnaponként zárva lesz a vásárcsarnok, a bolhapiac működése szünetel, és magánhasználtcikk-vásár sem lesz.
A vendéglátó üzletekben kizárólag az ott foglalkoztatottak tartózkodhatnak, és azok, akik elvitelre kérnek ételt, és annak kiadására, elszállítására várakoznak.
Büfékben, sütödékben, talponállókban sem lehet helyben fogyasztani, csak elvitelre vásárolni,
olvasható. A maszk viselése, természetesen, ezekben az esetekben is kötelező.
A bejegyzés kitér a kutyasétáltatásra is: e szerint este 8 óra és reggel 5 óra között a lakóhely, a tartózkodási hely vagy a szálláshely 500 méteres körzetében van erre lehetőség.
Illusztráció (A kép forrása: Canva)
A keleti városrészben található kutyafuttató nyitva áll a kutyatulajdonosok és kedvenceik előtt, a védelmi intézkedések betartása mellett.
Hétfőtől már a Kanizsai Dorottya Kórház is fogad gyanús, illetve igazoltan koronavírusos betegeket. Dr. Brünner Szilveszter főigazgató tájékoztatása szerint az intézményben több mint 200 ágyat különítenek el a COVID-os betegek számára, és 34 intenzív terápiás ágy is rendelkezésre áll. Az intézményben teljes a készültség, a szervezettség magas szintű, a COVID-os ágyszám bővítésére is lehetőség van.
A COVID-os ellátás mellett az egyéb ellátásokat is megpróbálják folyamatosan biztosítani: a központi labor működik, az akut megbetegedések ellátása zavartalan, az onkológiai és kardiológiai megbetegedések esetén továbbra is teljes körű az ellátás, olvasható Balogh László Facebook-oldalán. A szakrendelések változatlan formában működnek néhány kivételtől eltekintve, ezek a mozgásszervi szakrendelések (masszázs, gyógytorna, ortopédia, fizioterápia). Az előjegyzés alapján történő betegfelvétel leállt.
A ma reggeli adatok szerint Nagykanizsán 230-an vannak karanténban, közülük 138 fő igazolt COVID-fertőzött.
Rákász Gergely szeptember 27-én, vasárnap 18 órától ad koncertet
A jelölésre nem címként, hanem felelősségteljes szolgálatra szóló hívásként tekint.
Közösségi programokkal kezdték a tanévet a piaristák Nagykanizsán.
Félezer adag káposztás töltött paprika készül egy óriási serpenyőben.
Szeptember 14-27-ig lezárják az Erdész utca külterületi részét.
Lényegtelen témákkal és egy színtelen, szagtalan viccel próbálta bemutatni szónoki képességeit a tiszás képviselő.
A Csík Zenekar szeptember 12-én, szombaton 21 órakor lép színpadra az Erzsébet téren
Egész napos ünnepség lesz a Csónakázó-tónál.
Halála különösen fájdalmas veszteség a kiskanizsai hívek számára
A hattagú, élőzenekaros produkció az ABBA világát és a diszkókorszak hangulatát idézi meg Nagykanizsán.
100 éves orgonáját újítják fel a nagykanizsai Szent József-templomnak.
A belvárosi lezárások miatt számos helyi és helyközi autóbusz terelve közlekedik.
Nyílt pályázatot ígér a TISZA
„Nagykanizsa zsidó öröksége – ahol a közös út folytatódik”
A nagyszínpadon mindkét napon egymást követik majd a koncertek.
Ferincz Jenő szerint Lovkó Csaba csak olyanokkal beszélget, akik egyetértenek vele, miközben a kritikus vélemények nem kapnak teret.
A nagykanizsai közönség egy frissen elindított, a konzervatív nyilvánosságban új szerepet kereső médiaplatform főszerkesztőjétől hallhat közvetlenül annak céljairól és hátteréről.
Az este azoknak is szól, akik nem profi táncosok
Az eredeti tervhez képest mintegy háromhetes csúszásról van szó