Balogh László és Cseresnyés Péter is megköszönte Márkus Ferenc (középen) áldozatos szolgálatát, és mindketten sok erőt, jó egészséget kívántak a város díszpolgárának (Fotó: Cseresnyés Péter sajtófotó)
Betöltötte 90. életévét Márkus Ferenc. A város díszpolgárát, a sokak által szeretett tanár urat Balogh László polgármester és Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő tegnap köszöntötte fel a kanizsaiak nevében.
Márkus Ferenc új könyvét, Az Iskoláról másképpen, azaz hol, mikor, hogyan válik tanítóvá a gyermek című művét októberben mutatták be. A könyvben magáról oszt meg történeteket Márkus Ferenc, aki ma is aktív, a következő művét írja, és már a védőoltást is megkapta.
Isten éltesse, Tanár Úr!
Az Egylet Pincében tartott találkozón a politikus a vereség feldolgozása mellett az összetartás és az újrakezdés fontosságát hangsúlyozta.
Előbb lezárásra, majd végleges átalakításra kerül sor a régi kosaras piac területén, így az autósok élete még nehezebbé válik.
Nagykanizsa zsidó közösségének tragédiája is figyelmeztet.
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. varászlói tóegységéből érkezett szállítmány egyedeinek átlagtömege 2,5 kilogramm volt, ami a horgászok számára kifejezetten kedvező adottságokat teremt.
Ha eztán valaki nem fizeti majd be a helyi iparűzési adót, azt miként értékeli majd a városvezetés?
Egy egyszerű, bosszúsággal teli hétvége kellett hozzá, hogy megszülessen egy új, hiánypótló szolgáltatás Nagykanizsán.
A sorozat első epizódjának vendége Dr. Varga Zsuzsanna, a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház Neurológiai Osztályának főorvosa volt.
A szervezők értékelése szerint igazi férfimunka volt a verseny, amelyben minden csapat elismerést érdemel.
A Fidesz-KDNP politikusa elismerte a vereséget.
-A politikus szerint a magas részvétel azt mutatja, hogy a választók tisztában voltak a döntés súlyával. Úgy fogalmazott: a magyarok felismerték, hogy sorsdöntő kérdésekben kell állást foglalniuk.
A Fidesz–KDNP országgyűlési képviselő-jelöltje hangsúlyozta: a tét a béke és a családok biztonsága.
Ha valaki azt mondja, hogy a politika következetes műfaj, az valószínűleg még nem járt mostanában Nagykanizsán.
Hello Nagykanizsa! Hajrá, április 12-én tudjátok, hogy hova kell húzni azt az X-et? Cseresnyés Péter, nem kérdés. Ő a biztos választás, a Fidesz a biztos választás – fogalmazott a műsorvezető.
Az ÉVE Facebook oldala a porból feltámadva, szárazon tűnt el Magyar Péter slim fit miniszterelnök-jelölt alfelében.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő emlékeztetett: a Hidrofilt, az önkormányzat és a Pannon Egyetem hármas összefogásával létrejött Soós Ernő Kutató-Fejlesztő Központ alapozta meg azt a tudásbázist, amelyre a mostani projekt is épül.
A kampányrendezvényeken rendre elhangzanak az országos politikai üzenetek, kritikák, általános ígéretek. Ám amikor a konkrétumokra kerülne sor – Nagykanizsa és Dél-Zala jövőjére, fejlesztési lehetőségeire, munkahelyteremtésre, közlekedésre, egészségügyre
Fejlesztések, új szemlélet és kiemelkedő betegellátás – Dr. Brünner Szilveszter mutatta be az intézmény működését.
Virágzik a japáncseresznye a dél-zalai településen.