(A kép forrása: Facebook/Balogh László)
Ma reggel 93. évében elhunyt Szabó Zsigmond nyugalmazott operatőr. A legendás tévés szakembertől Balogh László polgármester a Facebook-oldalán búcsúzott. Mint írta: „Zsiga bácsi maga volt az élő történelem. Túlélte a Gulagot, a lágerben töltött évekről hitelesen, sajátos humorával fűszerezve mesélt.” Szabó Zsigmond a nemzet megmaradása érdekében végzett példaértékű tevékenységéért 2019-ben Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere kitüntető címet kapott, 2013-ban pedig a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vehette át.
A betegek és a látogatók türelmét és megértését kérik.
Talán ésszerűbb lenne kérdezni, mint hülyeségeket kitalálni és terjeszteni.
Folytatódnak a honvédségi gyakorlatok a kiskanizsai lőtéren.
A Voks 2025 véleménynyilvánító szavazás kitöltésére biztatott dr. Budai Gyula miniszteri biztos Nagykanizsán.
Újabb sikeres haltelepítés a horgászok örömére.
A miniszteri biztos április 15-én (kedd) érkezik Kanizsára.
A megbeszélésen az országgyűlési képviselő bemutatta a város adta lehetőségeket, illetőleg szó esett arról a híd szerepről, amit Magyarország jelent az EU és Kína között.
A szociális bizottság elnöke a közelmúltban hátrányos megkülönböztetésben részesített egy négytagú családot. Dióhéjban összefoglaljuk, mi történt...
A rendezvényen szó esett többek között a Muramenti Gazdaságfejlesztési Mintaövezet kialakításáról, valamint a Versenyképes Járások Program részleteiről.
Kivételes összefogással rakták le a dél-zalai városban a felsőoktatás alapjait
Ha nem tudunk érkezni a foglalt időpontunkban, töröljük azt.
Egy több mint 120 éves borotválkozó tükör a hónap műtárgya a Thúry György Múzeumban.