Illusztráció (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
Jövő hétfőtől (február 15.) már nem lesz kötelező minden közterületen maszkot viselni Kanizsán, jelentette be Balogh László a közösségi oldalán. A polgármester az országosan és helyben is javuló járványügyi adatokra hivatkozva, egészségügyi szakemberekkel egyeztetve döntött arról, hogy már csak bizonyos helyeken kell majd felvenni a maszkot. Ezek az alábbiak lesznek:
A polgármester egyúttal köszönetet mondott a kanizsaiak elmúlt időszakban tanúsított türelméért, együttműködéséért. A szigorú maszkviselési szabályokon a napokban más városok, így Kecskemét és Miskolc is lazított – utóbbi annak ellenére, hogy a szennyvízben újra emelkedett az új-koronavírus örökítőanyagának koncentrációja.
A kiemelkedő versenyeredményt elért diákokat jutalmazták.
Latorcai Csaba területfejlesztési miniszterhelyettes látogatott Nagykanizsára, ahol több megbeszélést is folytatott a város politikai és gazdasági vezetőivel.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Az intézmény dolgozói a gyermekekkel, szülőkkel együtt elevenítették fel a hagyományokat.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő szerint a helyi baloldal szembement a magyarok nagy többségének akaratával.
A közelmúltban gyermeknapot tartottak a Nagykanizsai Egyesített Bölcsőde tagintézményeiben.
A rendezvényen a múlt gazdasági bűneiről és aktuálpolitikai kérdésekről is szó esett.
Nagykanizsán is ünneppel írták felül a gyászt.
A gyerekeket játékudvarral várták a szervezők.
Kézműves vásár, májusfa kitáncolás és koncertek várták az érdeklődőket.
Június 4-én, a nemzeti összetartozás napján délelőtt fél 10-kor a Nagy-Magyarország-emlékműnél szervez emlékező programot az önkormányzat.
A táborozó fiatalok aktívan részt vesznek majd az állatotton életében.
A termelés hatékonyságának növelésére használta fel a forrásokat a Ferzol-Metál Kft.
Érdekegyeztető konferenciát szervezett a DRVE.
A közel 1 milliárd forintos beruházást a Szabadics Zrt. és az Aquaprofit Zrt. közös konzorciumban végzi.
Családháló-díjat kapott Tóthné Garai Rita.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő ezúttal Boros Imre közgazdásszal beszélget.
Az immár hagyományos rendezvényen minden korosztály megtalálja a kikapcsolódást, szórakozást nyújtó programot.
Vasárnap hősök napi megemlékezést rendeztek a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony templom melletti Millenniumi Emlékparkban.
Vasárnap szirénázó rendőrök és tűzoltók vonultak a Medgyaszay Ház elé, de ezt a gyerekek cseppet sem bánták.