Kanizsa - 2021. február 13., Szombat
#Új Mura-híd #horvát-magyar kapcsolatok

Az új híd nem csak fizikailag kapcsolja majd össze a Mura két oldalán élőket

Az új híd nem csak fizikailag kapcsolja majd össze a Mura két oldalán élőket

Balogh László, Gugán János, Koósz Attila, Proszenyák István Zsolt és Cseresnyés Péter (Fotó: Gergely Szilárd)

A Murakeresztúr és Kotoriba közé tervezett híd nemcsak azt biztosítja, hogy 60 kilométeres kitérő nélkül lehet a két település között a határon átkelni, hanem a horvát-magyar kapcsolatokat is erősíti – hangzott el pénteken, a kanizsai városházán tartott sajtótájékoztatón. Ezen a Nagykanizsán és Dél-Zalában élő horvátok helyzetéről, a kétoldalú kapcsolatokról és a horvátországi földrengés után nyújtott gyors segítségről is szó esett.

Balogh László, Nagykanizsa polgármestere elmondta, vannak még fejlődési lehetőségek a már eddig is kitűnő együttműködésben. Példaként említette a nyelvi képzés, a közös projektek, a turisztika, a gazdasági és testvérvárosi kapcsolatok bővítését.

Gugán János, az Országos Horvát Önkormányzat elnöke hangsúlyozta, a Dél-Zalában élő horvátok elkötelezettek az anyanyelv használata és a hagyományok megőrzése mellett, ehhez pedig minden segítséget megkapnak Nagykanizsán és a térségben.  Az elnök megköszönte a polgármesternek, az országgyűlési képviselőnek és a helyi horvátságnak, hogy a földrengés után egyből segítséget nyújtottak a katasztrófa sújtotta területen élőknek.

Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő kiemelte, a megbeszélésen arról is egyeztetett, hogy a horvátországi katasztrófa után a Polgári Kanizsáért Alapítvány számláján összegyűlt pénzt hova és milyen célokra utalja át a szervezet.   Mint mondta, a kanizsaiak és a környéken élők adakozásaiból szép összeggel lehet segíteni az ottani élet újraindulását.

Koósz Attila, a Horvát Köztársaság magyarországi tiszteletbeli konzulja közölte, az uniós közbeszerzési értesítőben nemrég megjelent, hogy kiválasztották a leendő Mura-híd előzetes tervezőjét. Mint mondta, ez a híd nemcsak fizikai híd lesz, nemcsak a Mura két partját köti össze, hanem a két településen és a régióban élők kapcsolatát is szorosabbra fűzi.

Proszenyák István Zsolt, a kanizsai horvát önkormányzat elnöke is kiemelte azt a közösségi összefogást, amellyel a kanizsaiak segítettek a földrengés után. Ő arról is beszélt, hogy a nemzetiségi önkormányzatnál a pandémia ellenére is tudtak fejleszteni, például az irodájukban egyes részeket fel tudtak újítani az elnyert állami támogatásnak köszönhetően.

 

 

Még érdekes lehet ...


2024. április 19., Péntek

Egy belső vizsgálat eredményei

Fenyves Tamás a Kanizsa Rehabnál tapasztalt szabálytalanságokról beszél.


Függetlenség? Objektivitás? - Ugyan kérem...

Függetlenség és objektivitás? Ugyan kérem, nincs itt semmi látnivaló.


2024. április 18., Csütörtök

Cseresnyés Péter: most éppen az eszteregnyei lombkorona sétányról hazudozik az ÉVE

A Horváth Jácinték által kreált ügyet ráadásul már az országos sajtó is felkapta.


Összefügg az uniós és az önkormányzati választások tétje

Dömötör Csaba államtitkár volt a NagyON Kanizsa Polgári Est sorozatának legutóbbi vendége.


2024. április 17., Szerda

Tavasz van

Megérkezett az eső és a lehűlés Nagykanizsára.


2024. április 16., Kedd

Óriási szabadtéri bulival készül a NagyON Kanizsa Egyesület

A Csónakázó-tónál lévő kisszínpad környékén május 1-jén már 15 órától várják a kanizsaiakat.


Dőlnek ki a csontvázak a Kanizsa Rehabnál

Hamis számlák, fiktív szerződések, kamu minőségbizonyítvány.


2024. április 15., Hétfő

Van már hol parkolni

Régi problémát orvosoltak a palini általános iskolánál.


2024. április 12., Péntek

Polgári est Dömötör Csabával Kanizsán

Április 16-án, kedden 17.30-kor az Egylet Pincében folytatódik a NagyON Kanizsa Egyesület Polgári Est sorozata.


Fölényeskedtek, most pedig mélyen hallgatnak

Több kérdés is felvetődik a víztorony-ügy kapcsán.


2024. április 11., Csütörtök

Kevesebb nagypolitika, több Nagykanizsa!

Bemutatta jelöltjeit a Fidesz-KDNP Nagykanizsán.


2024. április 10., Szerda

Jogsértő volt a közbeszerzés érvénytelenítése

A jogsértés miatt 1 millió forintos bírságot szabtak ki a Vízműre.


2024. április 09., Kedd

Mi a célja az ÉVE aláírásgyűjtésének?

Bene Csaba: a lakosság félrevezetése helyett a város valós problémáival foglalkozzon az ÉVE.


A felelős állattartásra hívták fel a figyelmet

Balogh László polgármester példát mutat.


2024. április 08., Hétfő

Jól szerepeltek a Batthyány-gimnázium tanulói

Az iskola diákjai a tavasszal több versenyen is kiemelkedően szerepeltek, most ezeket gyűjtöttük egy csokorba.


Régi házat vásároltak, amit felújítanának

Segítséget remél a koncerttől az Alapítvány az Autista Gyermekekért.


Mindkét választás komoly téttel bír

Beszélgetés Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével.

+