Kanizsa - 2021. március 09., Kedd
#Gyurcsány Ferenc #oltásellenes kiadvány

Gyurcsány oltásellenes kiadvánnyal adná el Horváth Jácintot

Gyurcsány oltásellenes kiadvánnyal adná el Horváth Jácintot

Illusztráció (A kép forrása. pexels.com)

Egy négyoldalas kiadványt jelentetett meg a kanizsaiaknak Gyurcsány Ferenc pártja. A kormányzásba 2009-ben belebukott egykori kormányfő országszerte ilyen füzetekben népszerűsíti azokat, akiket el akar indítani a jövő évi választásokon.

A brosúra második oldalán egy egyenszöveg található, arra sem vették a fáradságot, hogy legalább néhány külön mondatot szánjanak a helyieknek. Kanizsán ugyanazt szánja a Gyurcsány-párt az embereknek, mint Balatonőszödön vagy a Rózsadombon, ahol a pártelnök él egy zsidóktól államosított villában.

A főüzenet pedig az oltásellenesség, méghozzá a kínai vakcina támadásával. „Az emberélet nem játék, európai polgárokként nekünk is jogunk van a biztonságos vakcinákhoz. Ezeket nem pótolja az ismeretlen kínai vakcina” - mondták el a DK-s polgármesterek saját lapjuknak.

A propagandalapban közölt csoportkép bal szélén Újbuda – Adolf Hitlert egy közgyűlésen méltató – DK-s vezetője szerepel, aki már rég megkapta az oltást.

A kiadványt ide kattintva nézheti meg.

Nem meglepő, hogy az oltásellenes üzenet a „politika” rovatba került a kiadványban, hiszen Gyurcsányéknak politikai céljuk van. Baloldali politikai elemzők véleménye is megoszlik az üzenet hatékonyságáról, Nagy Attila Tibor szerint például visszaüthet a baloldalnak az oltásellenesség.

Még érdekes lehet ...


2021. július 23., Péntek

Térségben gondolkodnak

Gyorsforgalmiút-építésről egyeztettek Zalaegerszeg és Nagykanizsa vezetői.


2021. július 21., Szerda

Augusztus elejétől újra működhet a szökőkút

A szakemberek ma veszik át a területet és kezdik el a javítást.


2021. július 15., Csütörtök

Cseresnyés Péter: az év eleji adócsökkentés után fejlesztésre pályázhat a vízmű

Az országgyűlési képviselő kiemelte, a társaság az adómérték módosítása után biztosítani tudja a pályázathoz szükséges önrészt.


2021. július 14., Szerda

Az ÉVE ne veszélyeztesse, hanem segítse a városi fejlesztéseket

Közös sajtótájékoztatót tartott Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő és Szabó Szilárd, a helyi Fidesz-frakció vezetője.


Az esővel szaharai homok is hullott Kanizsán

Egyik-másik autó annyira poros lett, mintha egy sivatagi versenyen vett volna részt.


2021. július 07., Szerda

Újabb támogatást nyert a város

A Belügyminisztérium 48 milliót biztosít a Balaton utca egy szakaszának felújításra.


2021. július 05., Hétfő

Kövér László volt a Polgári Piknik vendége

Az országgyűlés elnöke szerint most maga a találkozás az öröm, az emberek leginkább egymásra kíváncsiak, és értékelik a maszk nélküli ölelés lehetőségét.


2021. július 03., Szombat

A köztisztviselőket köszöntötték

Az ünnepségen díjakat is átadtak, a közszolgálatban végzett munkája elismeréseként címzetes főtanácsosi címet érdemelt ki Petrényi Anett és dr. Vass Veronika.


2021. július 02., Péntek

Hatékonyabban lehet előremozdítani az új Mura-híd ügyét is

Együttműködési megállapodást kötött a nagykanizsai Városfejlesztő Kft. és horvátországi PORA Kapronca-Kőrös megyei Regionális Fejlesztési Ügynökség.


2021. június 29., Kedd

Három érmet szereztek a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián

A magyar csapat tagja volt a batthyánys Németh Márton is.


2021. június 28., Hétfő

Időjárás a Balatonon

Kanizsai diákot is díjaztak az Országos Meteorológiai Szolgálat kreatív pályázatán.

#Nagykanizsa

Orvvadászat a megalapozott gyanú

Orvvadászat a megalapozott gyanú

2021. július 21. - Kék hírek

Strandok éjszakája - Zalában is

Strandok éjszakája - Zalában is

2021. július 20. - Érdekes

Felcsaptak a lángok a Citromszigeten

Felcsaptak a lángok a Citromszigeten

2021. július 20. - Kék hírek

Ítélkezési szünet a bíróságokon

Ítélkezési szünet a bíróságokon

2021. július 08. - Kék hírek

A köztisztviselőket köszöntötték

A köztisztviselőket köszöntötték

2021. július 03. - Kanizsa

Időjárás a Balatonon

Időjárás a Balatonon

2021. június 28. - Kanizsa

Szúnyoggyérítés lesz Kanizsán

Szúnyoggyérítés lesz Kanizsán

2021. június 18. - Kanizsa

+