Kanizsa - 2021. március 10., Szerda
#Fidesz #sajtótájékoztató

Fidesz kanizsai csoport: visszafordíthatatlan mélységek a helyi sajtóban

 Fidesz kanizsai csoport: visszafordíthatatlan mélységek a helyi sajtóban

Bene Csaba ismertette a Fidesz helyi csoportjának véleményét (Fotó: zalakocka.hu)

A Fidesz helyi csoportjának elnöksége szerint a tegnap megjelent írással a médiaház ügyvezetője visszafordíthatatlan mélységekbe taszította önmagát és a kanizsai közmédiát. Erről Bene Csaba elnökségi tag beszélt mai sajtótájékoztatóján.

Tar Mihály, az ÉVE-frakció szócsöveként működő Kanizsa Médiaház ügyvezetője hosszú hónapok szégyenteljes tevékenységét követően tegnap visszafordíthatatlan mélységekbe taszította önmagát, de ami valóban mindannyiunknak fontos, a kanizsai közmédiát is. Azt már megszokhattuk, hogy hónapok óta folyamatosan ő szerepel a Kanizsa TV és a Kanizsa újság felületein – már ha az újság egyáltalán megjelenik néha a közbeszerzés kötelezettségének elszabotálása miatt –, és személyeskedően, már-már hisztériától vezérelve kritizálja a közélet, főként a jobboldal szereplőit – hangsúlyozta Bene Csaba.

– Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen a baloldal bérenceként évek óta ismert a katasztrofális helyesírású újságírói működése, a folyamatos helyreigazításokra kötelezett szerkesztői tevékenysége. Mit is tehetne egy nárcisztikus ÉVE-szócső, ha nincsenek valós érvei, ha nincs tényleges mondanivalója a kanizsai polgárok felé?! Önmagát mutogatja, a saját tulajdonaként, megszólalásai felületeiként kezeli a közpénzből, csaknem 100 millió forintból fenntartott városi médiát, és folyamatosan álhíreket gyárt és terjeszt azokon keresztül. Önmagát már-már ellenálló hősi partizán pozícióba emelte fel, azonban innen lehet a legnagyobbat esni. Ami tegnap meg is történt – mondta a Fidesz helyi elnökségének tagja.

Bene Csaba kiemelte, az eddigi sok hiba, helyreigazítási kötelezettség és vezetői kötelezettségek elszabotálása után tegnap „Kanizsa az országos sajtóban” címmel egy névtelen, impresszum nélküli oldal irományát közölték a város által fenntartott online felületen.

– Amiben álhírek segítségével védtelen, nem közszereplő hivatali hölgyeket alázott meg nyilvánosan. Mindez színtiszta propaganda, színtiszta szolgalelkű ÉVE pártpolitikai kommunikáció – mutatott rá a Fidesz politikusa.

Bene Csaba hozzátette, utólag Tar Mihály mentegetőzik, hogy nem ő volt, nem is tudott róla, a saját meg nem nevezett kollégái bűnének tudja be.

 – Odáig süllyed, hogy a meggondolatlan, vállalhatatlan kritikáit, véleményét nem vállalva, másra tolná a felelősséget. Azonban egy hatalommániás, a baloldalt bármi áron kiszolgáló embertől mindez hiteltelen. Az elmúlt hónapokban, években mutatott gyűlöletkeltő tevékenysége azt igazolja és jelzi, hogy nem bírta tovább, és kiszakadt belőle az igazságosztó, önimádó próféta. Majd ő megmondja, megmutatja, vele senki nem packázhat – mondta Bene Csaba.

 

 

Még érdekes lehet ...


2026. február 16., Hétfő

Videóstúdióval erősít a Nagykanizsai Református Egyházközség

A videóstúdió létrehozása jól illeszkedik abba a folyamatba, amelyben az egyházak a hagyományos gyülekezeti alkalmak mellett az online térben is igyekeznek megszólítani a híveket – különösen a fiatalabb generációkat.


2026. február 15., Vasárnap

Meg kell őrizni a fánkfesztivált Nagykanizsán!

Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő is kilátogatott az immár 18. alkalommal megrendezett gasztrokulturális fesztiválra.


Ha van rajta sapka, az baj, ha nincs, az még nagyobb – önmagát tette nevetségessé a tiszás kommenthadsereg

Nem terveztük, de a két egymást követő cikkünk tökéletesen kirajzolta, hogyan működik a politikai reflex, amikor a tények zavaró tényezővé válnak.


2026. február 14., Szombat

Sikeres auditok a kanizsai kórházban

Az eljárás megerősítette, hogy az intézmény működése megfelel a nemzetközileg elismert szabványok követelményeinek, és magas színvonalon szolgálja a betegek biztonságát, valamint a környezettudatos működést.


2026. február 13., Péntek

„Nem történt semmi” – írták a tiszások, majd elmentek az Arénába

Aki ezt mondja, az vagy nem figyelt, vagy túl sokszor hallotta a „minden szar” mantrát. A tények ugyanis makacs dolog: mindig szembe mennek az efféle legendákkal.


Elkészült a Csótó programnaptára

Versenyek, tábor és közösségi nap várja a horgászokat az év folyamán.


Lehullt a lepel a zalai gigaberuházásról

A 74-es főút fejlesztése 250 milliárd forintos beruházás lehet, jelenleg ez Magyarország legnagyobb állami tervezési projektje.


2026. február 12., Csütörtök

Valódi képviselet vagy lecserélhető báb?

Komoly kérdések és kételyek Lovkó Csaba körül.


2026. február 11., Szerda

Szijjártó: a Fidesz a biztos választás

Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével beszélgetett Cseresnyés Péter a Zalakocka-podcast legújabb adásában.


2026. február 10., Kedd

Új ipari kapacitás Nagykanizsán: több milliárdos beruházás, száz feletti új munkahely

A beruházás központi eleme a METH Kft. transzformátorgyártó kapacitásának bővítése, a fejlesztés 2025 és 2030 között valósul meg.


2026. február 09., Hétfő

Kedden Kanizsára látogat Szijjártó Péter

A külgazdasági és külügyminiszter 16 óra 45 percől fórumot tart a HSMK-ban.


2026. február 06., Péntek

Kinek kampányol a nagykanizsai városvezetés? Egyre kínosabb a hallgatás

A polgármester és környezete látványosan hízeleg egy másik párt jelöltjének, miközben a hivatalos DK-s induló, Bodó László szinte láthatatlanná válik.


2026. február 05., Csütörtök

Új fejlesztések előtt állhat a város

Nagykanizsa is a beruházásösztönzés fókuszában.


Szép sikereket értek el a Zsigmondy diákjai a Kinizsi Közelharc Kupán

A Zsigmondy versenyzői mindkét napon fegyelmezett, sportszerű küzdelmekkel és nagyfokú kitartással bizonyították felkészültségüket.

+