Hella Ferenc kiemelte, ha átveszi az egyház az intézményt, akkor se lesz kötelező senkinek sem vallásosnak lenni (Fotó: Gergely Szilárd)
A szülők és a pedagógusok döntik el, átveheti-e az intézmény fenntartását a tankerülettől a református egyház, az erről szóló szavazás hétfőn lesz – mondta Hella Ferenc lelkipásztor. A Somogyi Református Egyházmegye esperese kiemelte, március 22-én reggel 7 és 19 óra között lehet az iskolában szavazni a fenntartóváltásról.
A lelkipásztor hangsúlyozta, ha a szülők és a pedagógusok úgy döntenek, hogy az egyház lesz az iskola fenntartója, az épület abban az esetben is a város tulajdonában marad, a felekezet bérleti díjat fizet érte.
Hella Ferenc elmondta azt is, azért szeretné a Nagykanizsai Református Egyházközség átvenni a Rozgonyi-iskolát, mert úgy látják, valós társadalmi igény van rá, és mert hiszik, hogy keresztyénként olyan muníciót tudnak adni az élethez, ami megalapozza a gyermekek boldog jövőjét.
A lelkipásztor kitért arra is, hogy a hit Isten ajándéka, így természetesen hinni és istentiszteletre járni egyáltalán nem lenne kötelező sem a diákoknak, sem a szülőknek, sem a pedagógusoknak.
Mint mondta, Magyarországon 180 oktatási intézményt működtet a református egyház – az óvodától az egyetemig – a gyermekek és a szülők megelégedésére. A református keresztyén oktatást felmenő rendszerben, először csak a 2022/2023-as tanévre beiratkozó gyermekek és szüleik választhatnák, vagyis a jelenlegi iskolások a mostani oktatás szerint fejeznék be a nyolcadik osztályt.
Hella Ferenc hangsúlyozta, a pedagógusokra is számítanak, s ők is számíthatnak az egyházközségre. Az egyház garantálja, hogy ugyanazt, vagy még magasabb bérezést biztosít, mint a jelenlegi. A jubileumi jutalom a törvényben meghatározottak szerint jár, s miként az ország többi intézményében, itt is biztosítanák a cafeteriát a teljes alkalmazotti közösségnek. Mint fogalmazott, szeretnének közösen kidolgozni egy hűség–jutalmi rendszert, ami meghatározott időközönként anyagi elismerése lenne az iskolában dolgozó pedagógusoknak.
A lelkipásztor kiemelte, a fenntartóváltáshoz a voksok 50 százaléka plusz egy szavazat szükséges, a távolmaradók szavazata nemnek számít.
A sorozat első epizódjának vendége Dr. Varga Zsuzsanna, a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház Neurológiai Osztályának főorvosa volt.
A szervezők értékelése szerint igazi férfimunka volt a verseny, amelyben minden csapat elismerést érdemel.
A Fidesz-KDNP politikusa elismerte a vereséget.
-A politikus szerint a magas részvétel azt mutatja, hogy a választók tisztában voltak a döntés súlyával. Úgy fogalmazott: a magyarok felismerték, hogy sorsdöntő kérdésekben kell állást foglalniuk.
A Fidesz–KDNP országgyűlési képviselő-jelöltje hangsúlyozta: a tét a béke és a családok biztonsága.
Ha valaki azt mondja, hogy a politika következetes műfaj, az valószínűleg még nem járt mostanában Nagykanizsán.
Hello Nagykanizsa! Hajrá, április 12-én tudjátok, hogy hova kell húzni azt az X-et? Cseresnyés Péter, nem kérdés. Ő a biztos választás, a Fidesz a biztos választás – fogalmazott a műsorvezető.
Az ÉVE Facebook oldala a porból feltámadva, szárazon tűnt el Magyar Péter slim fit miniszterelnök-jelölt alfelében.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő emlékeztetett: a Hidrofilt, az önkormányzat és a Pannon Egyetem hármas összefogásával létrejött Soós Ernő Kutató-Fejlesztő Központ alapozta meg azt a tudásbázist, amelyre a mostani projekt is épül.
A kampányrendezvényeken rendre elhangzanak az országos politikai üzenetek, kritikák, általános ígéretek. Ám amikor a konkrétumokra kerülne sor – Nagykanizsa és Dél-Zala jövőjére, fejlesztési lehetőségeire, munkahelyteremtésre, közlekedésre, egészségügyre
Fejlesztések, új szemlélet és kiemelkedő betegellátás – Dr. Brünner Szilveszter mutatta be az intézmény működését.
Virágzik a japáncseresznye a dél-zalai településen.
Testközelből ismerkedhettek a hivatással a fiatalok Nagykanizsán, a Halis István Városi Könyvtárban.
Most a politikában váltaná forintokra üzleti életképtelenségét.
A gyerekeket és szüleiket nagyszombaton 9 és 14 óra között várják a Thúry György Múzeum Fő úti kiállítóhelyén.
A Nemzeti Választási Bizottság a Zala Vármegyei 03. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság határozatát megváltoztatta és Lovkó Csaba kifogását elutasította.
A beszerzés teljes egészében a kórház saját forrásából valósult meg, ami jól mutatja az intézmény elkötelezettségét a betegellátás minőségének folyamatos javítása iránt.