Illusztráció (A kép forrása: Pexels)
Humán és állategészségügyi okból, továbbá a vadon élő állatvilág védelme és a vadgazdálkodás hatékonysága érdekében Nagykanizsa, Hosszúvölgy és Homokkomárom külterületén szelektív ölőcsapdákat helyezett ki a Zalaerdő Zrt., hogy gyérítse a róka- és aranysakál-állományt, olvasható a társaság honlapján. A csapdákat a térképeken sárgával jelzett területen helyezték el. A jelölt térségben kutyát póráz nélkül sétáltatni, valamint a csapdákhoz hozzányúlni, azokat eltávolítani nemcsak veszélyes, hanem tilos is.
Ideiglenes korlátozások a nagykanizsai gyakorló- és lőtéren július 14–18. között.
A sztómagondozás már elérhető az új helyszínen, amelyhez nem szükséges beutaló, csupán időpontfoglalás.
Vendégünk ezúttal Végh Andor, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója.
Radics Bálint önkormányzati képviselő szerint ezzel az „üzlettel” biztosan jól jár majd valaki, de az nem a kanizsai önkormányzat lesz.
A legjobbak külön elismerést kaptak.
Felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.
A hagyományoknak megfelelően a Csónakázó-tónál tartotta Semmelweis-napi ünnepségét a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.
A vármegyei napilapnak nyilatkozott Steiner Ferencné, Margit néni egyik unokája.
Szabó Szilárd, a Fidesz frakcióvezetője szerint erős a gyanú, hogy a nyaraló megtetszett valakinek.
Szeretném megköszönni azt a kedvességet, odafigyelést és türelmet, amit tőletek kaptunk – utalt a kórházi ellátásra Laskáné Ági.
A versenytárgyalást hamarosan kiírják, ahol a legmagasabb ajánlatot tevő személyt hirdetik ki nyertesnek.
Steiner Ferencnét keresik a rendőrök.
Újabb bizonyíték arra, hogy a kormány – az ÉVE narratívájával ellentétben – nem hagyta magára a várost.
A fiatalok a strand vendégeinek értékeire is figyelnek.
Futás közben esett össze, futótársa, Richter László mentette meg az életét.
Országos szinten figyeltek fel rá – dehát akkor mégis történt valami a fideszes városvezetés időszakában?
A kanizsaiak 5 éve várják az ügyfélszolgálati központot és a nyilvános illemhelyet.
A teljes adás elérhető a Zalakocka podcastfelületein – érdemes meghallgatni!
A község képviselő-testülete egyhangúlag támogatta a kitüntetés odaítélését.
Aznap zárva lesznek a háziorvosi-, a fogorvosi- és a szakorvosi rendelők, a védőnői tanácsadók, valamint a gyógyszertárak.