Kanizsa - 2021. április 13., Kedd
#vonat #vasút #MÁV #Pannónia InterRégió #utazás #Dunántúl #Nagykanizsa #menetrend

Új dunántúli összeköttetések

Új dunántúli összeköttetések

A Nagykanizsát is érintő Pannónia InterRégió vonatokban modern, légkondicionált és alacsonypadlós Desiro motorvonatok közlekednek (Fotó: MTI/Jászai Csaba)

A tavaly decemberben hatályba lépő menetrend számos fejlesztést hozott mintegy harminc vasútvonalon. Április 11-től, a szokásos évi első menetrendmódosítással további újításokat vezet be a MÁV-START annak érdekében, hogy minél többen vegyék igénybe a közösségi közlekedést, akár a megyeszékhelyek, városok közötti utazásra, akár kirándulás, túrázás céljából. 

Mintegy harminc vasútvonalon hozott az utasok számára jól érzékelhető változást a 2020. december 13-án bevezetett új menetrend, számos vonalon csúcsidőben több vonat közlekedik a pálya- és járműfejlesztések eredményeként és csökkente a menetidők is. A MÁV és a Volánbusz integrációja révén több térségben is összehangolt vasúti és buszos csatlakozások létesültek, melyek a közösségi közlekedési rendszer versenyképességét javítják. A korábbinál gyorsabb és magasabb színvonalú szolgáltatással az autós közlekedésnél is kényelmesebb eljutást biztosít a MÁV-START számos viszonylaton. A Volánbusz az autóbusz-járatok menetrendjét a változó vasúti közlekedési rendhez igazítja, biztosítva ezáltal az átszállási kapcsolatok zavartalan kiszolgálását, az eljutási lehetőségek fenntartását, illetve bővítését. A fejlesztések eredményeképpen a Dunántúlon már több InterRégió viszonylat biztosítja a nagyvárosok közötti gyors eljutásokat, a korábbinál jelentősen gyorsabban.

Homolya Róbert, a MÁV-Volán-csoport elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy tavaly nyáron fordulóponthoz érkezett a közösségi közlekedés. A MÁV-Volán integráció, a vasúthálózati- és járműfejlesztések révén korszerűbb szemléletet lehetett hozni a közösségi közlekedés szervezésébe. Új vonat- és buszjáratokkal, menetrendi kiigazításokkal, kedvezőbb csatlakozásokkal, tarifális változtatásokkal és modern jegyértékesítési rendszerrel egyre több térségben vesszük fel a versenyt az egyéni, autós közlekedéssel szemben. Legfrissebb áprilisi menetrendmódosításkor tucatnyi vonalon lépünk előre, hogy még többen válasszák a MÁV-Volán-csoport járatait. De nem állunk meg: a Tisza-tóhoz és Göcsejbe május 1-jétől bővül, javul a vasúti szolgáltatás, már előkészítés alatt áll a balatoni térséget érintő elő-, fő- és utószezoni menetrend. Ősztől, valamint a decemberi menetrendváltástól további jelentős fejlesztésekkel készülünk Budapest elővárosi hálózatán és vidéki vonalakon is.

Nagykanizsát is érinti

A Szombathely–Zalaszentiván–Nagykanizsa–Barcs–Pécs viszonylaton a menetrendi módosítás után kétóránként közlekednek az új Pannónia InterRégió vonatok, így a járatsűrűség a korábbi kétszerese lesz.  A megállási rend módosításával, és a pályakarbantartások hatására a menetidő Szombathely, illetve Nagykanizsa és Pécs között csaknem 25 percet csökken. Az új Pannónia InterRégió vonatokkal Szombathelyről Pécs 4 óra 5 perc alatt lesz elérhető.

A fejlesztés hatására Szentlőrinc, Barcs, Szigetvár, Darány és Pécs közötti eljutások is számottevően javulnak. Az egész napos kétóránként járó vonatok a korábbinál jelentősen sűrűbben, és jobb menetidővel közlekednek. Barcs és Pécs között a menetidő átlagosan 10 percet csökken, így a két város közötti menetidő 1 óra lesz. Az utasok Nagykanizsán átszállhatnak a Siófok felé közlekedő Tópart IC-vonatokra, ezáltal a Balaton déli partja is sűrűbben lesz elérhető. Zalaegerszeg felé Zalaszentivánban a Göcsej IC vonatokkal, Szombathelyen pedig Sopron, Kőszeg, Szentgotthárd, Sárvár felé lehet tovább utazni.

A Pannónia InterRégió vonatokban modern, légkondicionált és alacsonypadlós Desiro motorvonatok közlekednek, melyek a korábbi szerelvényekhez képest jelentősen jobb utaskomfortot biztosítanak majd, így a vasúti szolgáltatás versenyképessé válik a térségben. 

A korábbi eljutási lehetőségek számának biztosítása mellett lehetőséget ad egyes vonatok kiváltása a Pannónia InterRégió vonattal, az érintett vasútvonalak menetrendjét pedig az interrégiós járathoz igazítja a vasúttársaság.

(Forrás: mavcsoport.hu)

Még érdekes lehet ...


2026. január 15., Csütörtök

Most nem egyszerűen kormányról döntünk, hanem arról, milyen országban akarunk élni

Cseresnyés Péter: háború, biztonság, gazdaság és Nagykanizsa jövője a választás küszöbén.


2026. január 14., Szerda

Tömeges rosszullét a nagykanizsai iskolában: lezárult a kormányhivatali vizsgálat

A rendőrségi nyomozás kimenetele határozhatja meg, hogy lesz-e büntetőjogi felelősségre vonás a történtek miatt.


2026. január 13., Kedd

Gyere a nagykanizsai egyetemre!

Aki a felsőoktatásba készül, február 15-ig dönthet.


Új, modern ágyakkal bővült a Kanizsai Dorottya Kórház eszközparkja

A korszerű, minden igényt kielégítő elektromos kórházi ágyak a Krónikus Belgyógyászati Osztályon álltak szolgálatba.


Optikai gigabites hálózat Nagykanizsa belvárosában is: új üzletet nyitott a Telekom

A korábbi jól bejáratott címről egy modern épületbe költöztek, hogy az ügyfélkiszolgálás komfortját növeljék.


2026. január 10., Szombat

A zord téli időben is helyt álltak

Nem lehet betegellátási probléma a kanizsai kórházban.


„Hó mindenhol, megoldás sehol” – kiakadtak a kanizsaiak az idei hóeltakarításon

Egyértelmű és kíméletlen kritikát fogalmaztak meg portálunk olvasói a hóeltakarítással kapcsolatban.


2026. január 08., Csütörtök

Zalában korlátozottan működnek a bíróságok, az iskolák online oktatásra állnak át

Péntekre az akár többórás ónos eső miatt a HungaroMet másodfokú riasztást adott ki, ezért aki teheti, autóval ne induljon útnak a csapadékos területeken.


Jobb, ha holnap ki se mozdulsz a házból

Ónos eső miatt másodfokú riasztás Zalában – komoly veszélyeket rejt a pénteki időjárás.


2026. január 07., Szerda

Hóba burkolózva – téli arcát mutatja a nagykanizsai Csónakázó-tó +Képgaléria

A tó ilyenkor egészen más benyomást tesz a kirándulókra, mint a nyári zsivajban.


2026. január 05., Hétfő

A nagykanizsai tűzoltókért indul útjára a labda

Idén is nemes célt szolgál a Jótékonysági Kupa.


2026. január 03., Szombat

Adj vért - adj esélyt és reményt az újévben is!

Nem szakad meg a példaértékű hagyomány Kiskanizsán, az újév első vasárnapján ismét véradást szerveznek a településrészen.


2026. január 02., Péntek

Újra Kárpátalja az úticél

Ismét adománygyűjtést indított Bodó Tamás a legelesettebbekért.


A Szakacsits Ventures lett az Év Befektetője

A díj az év végén érkezett, teljes meglepetésként, ugyanakkor komoly szakmai visszaigazolást jelent a csapat számára.


Blanka az év első újszülöttje a kanizsai kórházban

A kislány január 2-án, hajnali 2 óra 10 perckor jött világra természetes úton, 3300 grammos súllyal és 53 centiméteres hosszal.


Cseresnyés Péter: Petőfi öröksége iránytű ma is +Képgaléria

Ünnepi megemlékezésre került sor nagy költőnk születésnapján a Deák téri szobornál.


2025. december 31., Szerda

Köszönjük, hogy velünk vagytok – 2026-ban is számítunk rátok!

Boldog, békés és sikeres új évet kívánunk minden Olvasónknak! 


Kiürítették a Kanizsa Centrumot!

A bevásárlóközpont tetején kigyulladt egy elektromos berendezés, a város hivatásos tűzoltói eloltották a lángokat.

+