Kanizsa - 2021. május 19., Szerda
#médiaház #ügyvezető #visszahívás

Azonnali hatállyal visszahívta tisztségéből a médiaház ügyvezetőjét a polgármester

Azonnali hatállyal visszahívta tisztségéből a médiaház ügyvezetőjét a polgármester

(A kép forrása: facebook.com)

Azonnali hatállyal visszahívta tisztségéből a médiaház ügyvezetőjét a polgármester. Balogh László erről szóló sajtóközleménye alább olvasható.

 

Tisztelt Kanizsaiak!

A Kanizsa Újság – mint a lakosság gyors és hatékony tájékoztatásának eszköze – jogszerű megjelentetésének a biztosítása az Önkormányzat feladata és kötelezettsége, különösen a jelenlegi járványhelyzetben, a járvány terjedésének és ismeretlen lefolyásának jelenleg is zajló időszakában.

Ilyen körülmények között kiemelten fontos, hogy a tájékoztatásért felelős önkormányzati tulajdonú cég ügyvezetője végrehajtsa Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése nevében meghozott döntéseket és utasításokat. Veszélyhelyzet idején elfogadhatatlan, hogy a döntéseket hozó polgármester utasításait egy önkormányzati tulajdonú cég ügyvezetője figyelmen kívül hagyja, adott esetben gátolva ezzel a veszélyhelyzetben meghozott intézkedések végrehajtását.

Tar Mihály, a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. ügyvezetője Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 206/2021.(I.29.) számú határozatát nem hajtotta végre, ezzel a felróható magatartásával megsértette a Ptk. 3:112. § (2) és (3) bekezdésben foglalt előírásokat, továbbá a megbízási szerződésében előírt feladatait.

Tekintettel arra, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 206/2021.(I.29.) számú határozatának meghozatala után a végrehajtásra vonatkozó felhívás és az ügyvezetővel történő többszöri írásban történő egyeztetés sem vezetett eredményre, az ügyvezető azonnali visszahívása mellett döntöttem.

Az ügyvezetőt a jogviszony megszűnésére tekintettel a társaság Javadalmazási Szabályzatának 1.3.2. pontjában foglaltaknak megfelelően juttatás nem illeti meg.

A Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. ügyvezetői feladatellátására Mikó-Baráth Györgyöt nevezem ki.

Balogh László
Nagykanizsa MJV polgármestere

Még érdekes lehet ...


2024. április 19., Péntek

Egy belső vizsgálat eredményei

Fenyves Tamás a Kanizsa Rehabnál tapasztalt szabálytalanságokról beszél.


Függetlenség? Objektivitás? - Ugyan kérem...

Függetlenség és objektivitás? Ugyan kérem, nincs itt semmi látnivaló.


2024. április 18., Csütörtök

Cseresnyés Péter: most éppen az eszteregnyei lombkorona sétányról hazudozik az ÉVE

A Horváth Jácinték által kreált ügyet ráadásul már az országos sajtó is felkapta.


Összefügg az uniós és az önkormányzati választások tétje

Dömötör Csaba államtitkár volt a NagyON Kanizsa Polgári Est sorozatának legutóbbi vendége.


2024. április 17., Szerda

Tavasz van

Megérkezett az eső és a lehűlés Nagykanizsára.


2024. április 16., Kedd

Óriási szabadtéri bulival készül a NagyON Kanizsa Egyesület

A Csónakázó-tónál lévő kisszínpad környékén május 1-jén már 15 órától várják a kanizsaiakat.


Dőlnek ki a csontvázak a Kanizsa Rehabnál

Hamis számlák, fiktív szerződések, kamu minőségbizonyítvány.


2024. április 15., Hétfő

Van már hol parkolni

Régi problémát orvosoltak a palini általános iskolánál.


2024. április 12., Péntek

Polgári est Dömötör Csabával Kanizsán

Április 16-án, kedden 17.30-kor az Egylet Pincében folytatódik a NagyON Kanizsa Egyesület Polgári Est sorozata.


Fölényeskedtek, most pedig mélyen hallgatnak

Több kérdés is felvetődik a víztorony-ügy kapcsán.


2024. április 11., Csütörtök

Kevesebb nagypolitika, több Nagykanizsa!

Bemutatta jelöltjeit a Fidesz-KDNP Nagykanizsán.


2024. április 10., Szerda

Jogsértő volt a közbeszerzés érvénytelenítése

A jogsértés miatt 1 millió forintos bírságot szabtak ki a Vízműre.


2024. április 09., Kedd

Mi a célja az ÉVE aláírásgyűjtésének?

Bene Csaba: a lakosság félrevezetése helyett a város valós problémáival foglalkozzon az ÉVE.


A felelős állattartásra hívták fel a figyelmet

Balogh László polgármester példát mutat.


2024. április 08., Hétfő

Jól szerepeltek a Batthyány-gimnázium tanulói

Az iskola diákjai a tavasszal több versenyen is kiemelkedően szerepeltek, most ezeket gyűjtöttük egy csokorba.


Régi házat vásároltak, amit felújítanának

Segítséget remél a koncerttől az Alapítvány az Autista Gyermekekért.


Mindkét választás komoly téttel bír

Beszélgetés Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével.

+