Kanizsa - 2021. május 31., Hétfő
#Hősök Napja

Tisztelet a bátraknak

Tisztelet a bátraknak

(Fotó: Gergely Szilárd)

Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak tegnap a magyar hősök tiszteletére a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony templom melletti Millenniumi Emlékkertben.

A hős által látjuk, értjük és tudjuk, hogy az emberi erények nem puszta szavak, nem cinikus illúziók, hanem az apáról fiúra, az anyáról leányra szálló életláncolat összekötő kapcsai. Melyben minden láncszem egymást erősíti és egymásba fűződik, ám bármelyik meggyengülése vagy kihullása a szétszakított idő, a szétszakított nemzet rémével fenyeget – mondta ünnepi köszöntőjében Balogh László polgármester.

Hangsúlyozta, amíg virágot viszünk a hősöknek, addig élnek – ezért is tartja szép hagyománynak a hősökre való emlékezést az országban és a városban is.

Balogh László polgármester (Fotó: Gergely Szilárd)

– Hősök pedig nemcsak a múltban voltak, hanem a mában is lehetnek. Gondoljunk csak a pandémia hőseire; azt hiszem, mindenki tudná sorolni, hogy kik ők. Közeledünk a vége felé, és azt érzékeltem, hogy a városi emlékezésünk is a nyitottság örömében telt, mert sokan és méltóan voltak jelen. Azt gondolom, hogy önazonosságunk legfontosabb építője a hősök emlékezete. És ahogyan mondtam, biztosan lesznek még eztán is, de eddig is oly sokan voltak, akik nemzetközösségünkért cselekedtek – köztük sokan akár áldozatot hozva meg is haltak. Talán ezért is él nemzetünk még – köszönet a hősöknek, a bátraknak – fogalmazott a polgármester.

„Ha a föld isten kalapja, hazánk a bokréta rajta”  - Emlékezzünk a hazaszeretet legszebb költői sorával, Petőfi szavaival a hőseinkre. Legyünk méltók ezen örökségre, hajtsuk meg fejünket a hazát adó és őrző hőseink nagysága előtt, és áldozatuk emlékét ápoljuk – fogalmazott ünnepi beszédében Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő.

Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő (Fotó: Gergely Szilárd)

Mint mondta, az első világháború idején, 1917-ben született hivatalos döntés arról, hogy legyen emléknapja mindazoknak, akik a háborúban elestek a hazáért, de 1945 után ezt az ünnepet nem tartották meg. Emlékeztetett, 2001-ben az Orbán-kormány kezdeményezte a Hősök Napjának újbóli megtartását, Nagykanizsán pedig azóta kurzusoktól függetlenül megemlékeznek a hősökről.

– Nemcsak a háborús hősök jutnak ilyenkor eszünkbe, hanem azok is, akik azért harcoltak, azért küzdöttek és dolgoztak, hogy a magyarság itt, a Kárpát-medencében hont leljen, és ezt a hont meg is tudja védeni. A Hősök Napjának az a mának szóló üzenete, hogy csak folyamatos küzdelemmel, a közösségért való cselekedetekkel, munkával lehet őrizni és tisztelni mindazt, amit őseink hagytak ránk – fogalmazott a politikus.

A magyar hősök emlékünnepét május utolsó vasárnapján tartják azokra a magyar katonákra és civilekre emlékezve, akik az életüket áldozták Magyarországért.

 

 

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2025. július 11., Péntek

Újra szólnak a fegyverek, éleslövészet lesz

Ideiglenes korlátozások a nagykanizsai gyakorló- és lőtéren július 14–18. között.


Új szakrendelés a kanizsai kórházban +VIDEÓ

A sztómagondozás már elérhető az új helyszínen, amelyhez nem szükséges beutaló, csupán időpontfoglalás.


2025. július 10., Csütörtök

Csobbanjon bele Zalakaros világába! - új podcast a Zalakockán

Vendégünk ezúttal Végh Andor, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója.


Elherdálják a város vagyonát? – Felháborodás a balatonmáriai nyaraló eladása miatt

Radics Bálint önkormányzati képviselő szerint ezzel az „üzlettel” biztosan jól jár majd valaki, de az nem a kanizsai önkormányzat lesz.


2025. július 07., Hétfő

Fenyegető vízhiány: korlátozások Dél-Zalában

Felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.


2025. július 06., Vasárnap

Elismerés a nagykanizsai kórházi dolgozóknak Semmelweis-napon

A hagyományoknak megfelelően a Csónakázó-tónál tartotta Semmelweis-napi ünnepségét a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.


2025. július 05., Szombat

Nagy erőkkel keresik a kedden eltűnt idős asszonyt

A vármegyei napilapnak nyilatkozott Steiner Ferencné, Margit néni egyik unokája.


2025. július 04., Péntek

Vajon miért ilyen sürgős a balatonmáriai apartmanház eladása?

Szabó Szilárd, a Fidesz frakcióvezetője szerint erős a gyanú, hogy a nyaraló megtetszett valakinek.


2025. július 03., Csütörtök

Újabb elismerő szavak érkeztek egy nevelőszülőtől a nagykanizsai kórháznak

Szeretném megköszönni azt a kedvességet, odafigyelést és türelmet, amit tőletek kaptunk – utalt a kórházi ellátásra Laskáné Ági.


Hagyták lerohadni, most túladnának rajta

A versenytárgyalást hamarosan kiírják, ahol a legmagasabb ajánlatot tevő személyt hirdetik ki nyertesnek.


Eltűnt a kórházból egy 82 éves néni

Steiner Ferencnét keresik a rendőrök.


Nagy bejelentés: közel 4 milliárd forintos fejlesztési csomag Nagykanizsának!

Újabb bizonyíték arra, hogy a kormány – az ÉVE narratívájával ellentétben – nem hagyta magára a várost.


2025. július 02., Szerda

Kortárs segítők a nagykanizsai strandon is!

A fiatalok a strand vendégeinek értékeire is figyelnek.


Trupper Zoltán: Ha egyedül vagyok, talán már nem élek

Futás közben esett össze, futótársa, Richter László mentette meg az életét.


Nagykanizsa belvárosa: zöldebb, rendezettebb és élhetőbb, mint valaha

Országos szinten figyeltek fel rá – dehát akkor mégis történt valami a fideszes városvezetés időszakában?


2025. június 30., Hétfő

Ennyire lehet komolyan venni az ÉVE ígéreteit

A kanizsaiak 5 éve várják az ügyfélszolgálati központot és a nyilvános illemhelyet.


Cseresnyés Péter a sajtóperekről, a háborúról és a baloldalról is beszélt – új podcast a Zalakockán

A teljes adás elérhető a Zalakocka podcastfelületein – érdemes meghallgatni!


Díszpolgári címet kapott Dr. Brünner Szilveszter

A község képviselő-testülete egyhangúlag támogatta a kitüntetés odaítélését.


2025. június 29., Vasárnap

Július 1-jén ügyeleti szintű ellátás lesz a kanizsai kórházban

Aznap zárva lesznek a háziorvosi-, a fogorvosi- és a szakorvosi rendelők, a védőnői tanácsadók, valamint a gyógyszertárak.

+