Kanizsa - 2021. június 09., Szerda
#koronavírus #támogatás #önfoglalkoztatók

219 ezer forintot kaphatnak azok a vállalkozók, akik nem voltak jogosultak az ágazati bértámogatásra

219 ezer forintot kaphatnak azok a vállalkozók, akik nem voltak jogosultak az ágazati bértámogatásra

Cseresnyés Péter: a kormány segít azoknak a mikrovállalkozásoknak és önfoglalkoztatóknak is, akik alkalmazott híján nem voltak jogosultak az ágazati bértámogatásra (A kép forrása: Csresnyés Péter sajtófotó)

Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő elmondta, azok a mikrovállalkozások, amelyek alkalmazottak híján nem voltak jogosultak az ágazati bértámogatásra, most 219 ezer forintos támogatást kaphatnak.

A garantált bérminimummal megegyező összeget a veszélyhelyzeti korlátozásokkal érintett 56 főtevékenységet folytató önfoglalkoztatók igényelhetik. Az egyszeri támogatás mintegy 100-120 ezer érintett, mások mellett például fodrászok, kozmetikusok, idegenvezetők, előadóművészek és autósiskolai oktatók számára könnyítheti meg az újraindulást.

A politikus emlékeztetett, a koronavírus miatt, az emberi élet és egészség védelme érdekében szükségessé vált veszélyhelyzeti intézkedések különösen nagy terhet róttak a működésük szüneteltetésére kényszerült szektorokra. A vállalkozások nagyobbik hányadának talpon maradását, a munkahelyek megőrzését érdemben segítette az ágazati bértámogatás. Ez azonban az alkalmazott nélkül működő mikrovállalkozásoknál, önfoglalkoztatóknál nem kompenzálhatta a bevételek elmaradását. A kormány ezért úgy döntött, hogy számukra is támogatást nyújt.  

Az „Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatásában” főként azok a kiskereskedelemben, turizmus-vendéglátásban, szálláshely-szolgáltatásban vagy szabadidő ágazatokban tevékenykedő vállalkozók részesülhetnek, akik alkalmazottak híján nem tudtak ágazati bértámogatásra pályázni – fejtette ki Cseresnyés Péter.

Az egyszerűen kitölthető, egyoldalas kérelem elérhető a kormányzati honlapon és a munka.hu oldalon. Az igényléseket a járási hivatalok foglalkoztatási osztályaira lehet benyújtani a veszélyhelyzet megszűnéséig.

Még érdekes lehet ...


2021. június 12., Szombat

Cserhátis diák sikere

Benkő Dániel harmadik lett az ország egyik legrangosabb szakmai versenyén


Nem csak a sport otthona lesz – az elképzelések közt már konkrét nevek is vannak a tervezett koncertlistán

A programterv folyamatosan bővül, az elképzelések szerint tematikus vásárok, kiállítások, expók, gyerekfesztivál és élőzenekaros nagykoncertek is lesznek az arénában.


Június 24-ére hívta össze a polgármester a soros közgyűlést

Az ÉVE-frakció soron kívüli ülést kezdeményezett június 15-ére, azonban a kérelem tartalmi és formai hibás volt.


2021. június 09., Szerda

Elkezdik a sportparkett lerakását a Kanizsa Arénában

Az építkezést a futsalosok is megnézték.


2021. június 05., Szombat

Jövő hét közepén megkezdődik a körforgalom építése

Körforgalmú csomóponttá építik át Nagykanizsán a 7-es út és a Petőfi utca kereszteződését.


Ma selyemkesztyűbe csomagolják a magyarság elleni könyörtelenséget – mondta a nemzeti összetartozás napján az országgyűlési képviselő

101 éve, 1920. június 4-én írták alá az első világháborút lezáró trianoni békediktátumot.


Miniszterelnöki biztossá nevezték ki Cseresnyés Pétert

Orbán Viktor fontos feladatokkal bízta meg Nagykanizsa és a térség országgyűlési képviselőjét.


2021. május 31., Hétfő

Tisztelet a bátraknak

A Millenniumi Emlékkertben emlékeztek meg a magyar hősökről.


2021. május 19., Szerda

Újabb kanizsai tér születik újjá

Több mint 391 millió forint kormányzati többlettámogatás érkezett a Széchenyi tér felújítására.



2021. május 15., Szombat

Dömötör Csaba: a Kanizsa Aréna az újraindulás szimbóluma lesz

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára ezt tegnap mondta az épülő sport- és rendezvénycsarnokban.


2021. május 14., Péntek

Nem vész el a pénz – Kiskanizsán lesz az ifjúsági központ

Nem a belvárosban, hanem a kiskanizsai plébánia közösségi házában kapnak helyet azok a fejlesztések és közösségi programok, melyekre a HACSuNK, vagyis a Helyi Akció Csoport Nagykanizsa nyert mintegy 400 millió forintos támogatást.


2021. május 13., Csütörtök

Gázszünet lesz pénteken Nagykanizsa belvárosában

A munkavégzéssel összefüggésben a közúti közlekedésben forgalmi korlátozás nem várható. 


2021. május 12., Szerda

A film, amitől mindenki megkívánja a fagyit

Legszívesebben megnyalnánk a képernyőt, úgy hat az érzékszerveinkre a 2019-es év fagylaltját készítő Wilheim Dávid (DaCrema) kisfilmje.


2021. május 11., Kedd

Thúry 450 - újabb relikvia került a polgármesteri hivatalba

Thúry György pallosának, akárcsak sisakjának másolatát a későbbiekben bárki megtekintheti a városi múzeumban.

#Nagykanizsa

Tesztkonténer Kanizsán

Tesztkonténer Kanizsán

2020. november 20. - Kanizsa

Felismeri ezt a fiút?

Felismeri ezt a fiút?

2020. szeptember 23. - Kék hírek

Pozitív fejleményeket ígérnek

Pozitív fejleményeket ígérnek

2020. szeptember 08. - Kanizsa

Felismerik ezt a férfit?

Felismerik ezt a férfit?

2020. szeptember 02. - Kék hírek

Próbanépszámlálás kezdődik

Próbanépszámlálás kezdődik

2020. augusztus 31. - Murafölde

Megszavazták – lehet Trianon-emléktábla

Megszavazták – lehet Trianon-emléktábla

2020. augusztus 28. - Kanizsa

Vérünkben a segítség

Vérünkben a segítség

2020. július 06. - Kanizsa

Elkészülhet a zajvédő fal Palinban

Elkészülhet a zajvédő fal Palinban

2020. július 04. - Kanizsa

+