Kanizsa - 2021. június 22., Kedd
#támogatás #kormány #kulturális intézmények

Újabb támogatást kapott Kanizsa a kormánytól

Újabb támogatást kapott Kanizsa a kormánytól

Balogh László és Cseresnyés Péter a HSMK-nál (Fotó. Gergely Szilárd)

Újabb támogatást kapott Kanizsa a kormánytól. A kulturális intézmények újraindítására 60 milliót költhet a város.

Balogh László polgármester elmondta, eddig már csaknem 1,9 milliárd forint plusztámogatásban részesült Nagykanizsa a pandémia második és harmadik hulláma alatt, s most kulturális célra kapott további 60 millió forintot a város.

– Időben fordultunk az Emberi Erőforrások Minisztériumához egy olyan levéllel, amelyben leírtuk, hogy a kulturális szféra az újraindításban legalább olyan fontos, mint a gazdasági. Hála Istennek, ezt így gondolják sokan mások is, köztük Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő, aki segítette az ügyet. 60 millió forintot kaptunk, amelyet a kulturáis szférára fordíthatunk. Bérjellegű kiadásokra, dologi kiadásokra, beruházási és felújítási költségekre is, tehát nagyon széles körben használhatjuk fel. A lelki megújulás az éppenséggel a kulturális intézmények által is lehetséges, úgyhogy azt remélem, hogy a kulturális programok segítenek majd feledtetni ezt az időszakot – fogalmazott a polgármester.

Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő hangsúlyozta, a kormány gondolt a kulturális szféra újraindítására is.

– Az életünk egy fontos része a kulturális vagy egyéb közösségi rendezvényeken zajlik, így az ezek otthonául szolgáló intézmények újraindulását is biztosítani kell. A kormány erre létrehozott egy olyan keretet is, aminek a segítségével a fenntartó települések újra tudják indítani intézményeiket. Ebből a keretből nyert Nagykanizsa 60 millió forintot, hogy zökkenőmentesen indulhasson be a kulturális élet az intézményekben. Remélem, hogy ennek a támogatásnak a segítségével is visszatér majd az az értékes és gazdag kínálat ezekbe az intézményekbe, ami a pandémia előtt volt – mondta el a politikus.

Még érdekes lehet ...


2024. április 19., Péntek

Egy belső vizsgálat eredményei

Fenyves Tamás a Kanizsa Rehabnál tapasztalt szabálytalanságokról beszél.


Függetlenség? Objektivitás? - Ugyan kérem...

Függetlenség és objektivitás? Ugyan kérem, nincs itt semmi látnivaló.


2024. április 18., Csütörtök

Cseresnyés Péter: most éppen az eszteregnyei lombkorona sétányról hazudozik az ÉVE

A Horváth Jácinték által kreált ügyet ráadásul már az országos sajtó is felkapta.


Összefügg az uniós és az önkormányzati választások tétje

Dömötör Csaba államtitkár volt a NagyON Kanizsa Polgári Est sorozatának legutóbbi vendége.


2024. április 17., Szerda

Tavasz van

Megérkezett az eső és a lehűlés Nagykanizsára.


2024. április 16., Kedd

Óriási szabadtéri bulival készül a NagyON Kanizsa Egyesület

A Csónakázó-tónál lévő kisszínpad környékén május 1-jén már 15 órától várják a kanizsaiakat.


Dőlnek ki a csontvázak a Kanizsa Rehabnál

Hamis számlák, fiktív szerződések, kamu minőségbizonyítvány.


2024. április 15., Hétfő

Van már hol parkolni

Régi problémát orvosoltak a palini általános iskolánál.


2024. április 12., Péntek

Polgári est Dömötör Csabával Kanizsán

Április 16-án, kedden 17.30-kor az Egylet Pincében folytatódik a NagyON Kanizsa Egyesület Polgári Est sorozata.


Fölényeskedtek, most pedig mélyen hallgatnak

Több kérdés is felvetődik a víztorony-ügy kapcsán.


2024. április 11., Csütörtök

Kevesebb nagypolitika, több Nagykanizsa!

Bemutatta jelöltjeit a Fidesz-KDNP Nagykanizsán.


2024. április 10., Szerda

Jogsértő volt a közbeszerzés érvénytelenítése

A jogsértés miatt 1 millió forintos bírságot szabtak ki a Vízműre.


2024. április 09., Kedd

Mi a célja az ÉVE aláírásgyűjtésének?

Bene Csaba: a lakosság félrevezetése helyett a város valós problémáival foglalkozzon az ÉVE.


A felelős állattartásra hívták fel a figyelmet

Balogh László polgármester példát mutat.


2024. április 08., Hétfő

Jól szerepeltek a Batthyány-gimnázium tanulói

Az iskola diákjai a tavasszal több versenyen is kiemelkedően szerepeltek, most ezeket gyűjtöttük egy csokorba.


Régi házat vásároltak, amit felújítanának

Segítséget remél a koncerttől az Alapítvány az Autista Gyermekekért.


Mindkét választás komoly téttel bír

Beszélgetés Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével.

+