Kanizsa - 2021. augusztus 19., Csütörtök
#Nagykanizsa #Szent István király #ünnep

Ünnepeljünk együtt!

Ünnepeljünk együtt!

Az ünneplőket 8.45-től térzene várja a Deák téren (Fotó: archív, Gergely Szilárd)

A korábbi évekhez hasonlóan augusztus 20-án térzenével indul a kanizsai ünnepi program a Deák téren, ahol 9 órakor a Kanizsa Lovasklub Hagyományőrző Császár Huszárjai, a Történelmi Vitézi Rend Nagykanizsai Hadnagyság és a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Zala Megyei Szervezete hagyományőrző vitézei közreműködésével ünnepélyesen felvonják a nemzeti lobogót. 

Az ünnepi műsor az Erzsébet téren, a Zenepavilonnál folytatódik 9.30-kor. Köszöntőt mond Balogh László, Nagykanizsa polgármestere és Cseresnyés Péter államtitkár, miniszterelnöki biztos, Nagykanizsa és a térség országgyűlési képviselője. Az új kenyeret – ökumenikus szertartás keretében – 
Várnai László római katolikus esperes plébános, Hella Ferenc református esperes és Makoviczky Gyula evangélikus lelkész szenteli meg. Az ünnepi műsorban fellép Horváth Bendegúz és a Kanizsa Táncegyüttes. 

Kedvezőtlen időjárás esetén az ünnepi műsor helyszíne a Hevesi Sándor Művelődési Központ lesz.

A Szent István-napi ünnepi szentmise 18 órakor kezdődik az Alsóvárosi templomban, a Móricz Zsigmond Művelődési Házban 19 órától az Erdőfű Népi Kamarazenekar ad koncertet, majd táncházba invitálják a közönséget. A kanizsai ünnepi programsorozatot 21 órakor az Erzsébet téren tűzijáték zárja.

 

 

Még érdekes lehet ...


2023. május 27., Szombat

Szúnyoggyérítés lesz Kanizsán

Jövő kedden (május 30.), napnyugta után gyérítik majd a vérszívókat földi úton.


2023. május 26., Péntek

Azért arénáztak, hogy felszámolhassák

Bizzer András alpolgármester nem hagyta szó nélkül az ÉVE döntését.


2023. május 25., Csütörtök

Teljes kapituláció

Az ÉVE már nem akarja a Bajza utcai ingatlant.


2023. május 24., Szerda

Az ÉVE-frakció elutasította a Demokratikus Roma Vezetők Egyesületének kérelmét

Tejfel József elnök szerint egyesületük a Fodor Csaba vezette baloldali frakció politikai bosszújának áldozata.


Vasárnap gyereknap!

Mutatjuk a városi gyereknap programjait.


Szakítópróba

A kistérségi társulás nem adja át Kanizsának a Bajza utcai székhelyet.


2023. május 23., Kedd

Hat cégvezető kapott 30 milliós bónuszt

A polgármester szerint gyáva és etikátlan az ÉVE.


Televízió alkatrészek egy kupacban a régi piac területén

Ilyen szemetelést látva az az érzésünk támad, hogy a bolygó tisztán tartása érdekében tett kezdeményezések kudarcba fulladtak.


2023. május 22., Hétfő

Az ÉVE zárt ülésen robbantotta a bombát

Fodor Csabáék újabb pénzeket osztogattak és a Kanizsa Arénát működtető céget is felszámolták.


A Vízmű folytatja a karbantartást

Vízhiány léphet fel szerda éjszaka a keleti városrészben.


2023. május 21., Vasárnap

Kétnapos fesztivál tánccal és zenével

A rendezvényen a város szinte összes tánccsoportja képviseltette magát.


Ropta az egész város

Videós beszámolónk az Utca Tánc Fesztiválról


2023. május 19., Péntek

Rengeteg érdekes programot kínál a hétvége. Mutatjuk!

Táncos felvonulás és koncert is szerepel a sokszínű kínálatban.


Automatizált csarnokot avattak

A Fa-Feri Kft. új, 1700 négyzetméteres csarnoka mintegy 9 ezer nagyméretű bútorlap tárolására alkalmas.


2023. május 18., Csütörtök

Péntektől vasárnapig ne akarjon a belvárosban autózni

Csütörtök estétől több útszakaszt is lezárnak a belvárosban az Utca Tánc Fesztivál miatt.


A neveléstudomány kihívásairól beszéltek

A Nagykanizsai Tankerületi Központ és az Iskolapszichológusok Munkaközössége negyedik alkalommal szervezett neveléstudományi konferenciát.


Akár a teljes támogatás elúszhat, ha a víztorony felújítása elmarad

Veszélyben az 588 millió forintos kormányzati támogatás.


2023. május 17., Szerda

Varázsházikók újrahasznosított anyagokból

Kanizsai óvodások értek el szép sikereket a Varázsházikó pályázaton.

#Nagykanizsa

Szúnyoggyérítés lesz Kanizsán

Szúnyoggyérítés lesz Kanizsán

2023. május 27. - Kanizsa

Azért arénáztak, hogy felszámolhassák

Azért arénáztak, hogy felszámolhassák

2023. május 26. - Kanizsa

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

2023. május 25. - Érdekes

Teljes kapituláció

Teljes kapituláció

2023. május 25. - Kanizsa

Vasárnap gyereknap!

Vasárnap gyereknap!

2023. május 24. - Kanizsa

Szakítópróba

Szakítópróba

2023. május 24. - Kanizsa

Hatalmas bravúr a listavezető ellen

Hatalmas bravúr a listavezető ellen

2023. május 24. - Sport

Hat cégvezető kapott 30 milliós bónuszt

Hat cégvezető kapott 30 milliós bónuszt

2023. május 23. - Kanizsa

+