Kanizsa - 2021. október 02., Szombat
#Vérbe fojtott szabadság #vándorkiállítás

Vérbe fojtott szabadság

Vérbe fojtott szabadság

Cseresnyés Péter és Bencsik András hangsúlyozta, nem csak akkor hazudott a baloldal (Fotó: Gergely Szilárd)

Olyan volt, mint a Terror Háza – ezt mondta a kiállításról kilépve egy férfi. Csütörtökön Nagykanizsára érkezett a Civil Összefogás Fórum vándorkiállítása, mely azokat a 2006 őszi eseményeket mutatja be, amelyeket Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök kiszivárgott beszéde váltott ki Magyarországon.

Bába István (galéria első kép), a kiállítás szervezője elmondta, szerinte a rendszerváltozás utáni demokráciát 2006 őszén érte a legsúlyosabb támadás. Akkor Gyurcsány Ferenc volt a miniszterelnök, aki a mai napig jelen van a magyar politikában, s ezért tartotta – másokkal egyetemben – fontosnak, hogy a tárlat bemutassa, főleg a fiataloknak, hogy milyen volt akkor a „demokrácia és a szabadság”.

A kiállításon megismerhető az akkori korszellem, a gazdasági helyzet is, de a kulcsfontosságú látnivalók a terrort és annak sértettjeit, illetve eszközeit mutatják be. A vándorkiállításnak otthont adó kamion oldalán olvasható a Gyurcsány Ferenc által elmondott az őszödi beszéd részlete: „Hazudtunk reggel, éjjel meg este”.  

Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő erre utalva hangsúlyozta, nemcsak akkor volt igaz a baloldalra Gyurcsány Ferenc  vallomása, hanem napjainkra is érvényes. Példaként azt a múlt heti esetet említette, amikor a kanizsai baloldalról valaki felvette a Rádió 1 helyi műsorának egyik hírblokkját, majd azt vágással úgy hamisította meg, hogy a tartalma az eredetinek éppen az ellenkezője lett, s az elkészített hamisítványt a rádió logóját is feltűntetve megosztotta a közgyűlési többség Facebook-oldalán. A politikus kiemelte, ez is azt bizonyítja, a baloldal ma sem riad vissza a hazugságtól, s ebből arra is lehet következtetni, hogy a jövőben se várható tőlük más, így fontos lesz erre emlékezni a 2022-es választáson is.  

Bencsik András újságíró hozzátette, a baloldal legnagyobb hazugságai közé tartozik a mostani előválasztás is, mert a magyar jogrend szerint nem a szavazók választják a miniszterelnököt, hanem a győztes párt frakciója. Hangsúlyozta, a tavaszi választáson pártra és országgyűlési képviselőre lehet majd voksolni, ezért ne gondolja azt senki, hogyha – mint fogalmazott: ne adja Isten, de – valamiért a DK uralta baloldalnak lehetősége lenne miniszterelnököt jelölni, az másik párt embere lehetne. Bencsik András rámutatott, a DK valódi jelöltje Gyurcsány Ferenc lenne, mert ő akar miniszterelnök lenni, ő akar uralkodni.

 

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2025. április 17., Csütörtök

Fontos változás! Ideiglenesen nem használható a kórház-rendelőintézet bejárata

A betegek és a látogatók türelmét és megértését kérik.


2025. április 16., Szerda

Bagolai gumiabroncsok: Egy újabb csodás konteó dőlt meg

Talán ésszerűbb lenne kérdezni, mint hülyeségeket kitalálni és terjeszteni.


Így gyakorolták az éles helyzetek kezelését Kanizsán a katonák +Képgaléria

Folytatódnak a honvédségi gyakorlatok a kiskanizsai lőtéren.


2025. április 15., Kedd

A kormány álláspontja határozott: nemet mond Ukrajna Európai Uniós csatlakozására

A Voks 2025 véleménynyilvánító szavazás kitöltésére biztatott dr. Budai Gyula miniszteri biztos Nagykanizsán.


2025. április 14., Hétfő

15.000 előnevelt csuka érkezett a Csónakázó-tóba

Újabb sikeres haltelepítés a horgászok örömére.


2025. április 13., Vasárnap

Országjáró fórum dr. Budai Gyulával

A miniszteri biztos április 15-én (kedd) érkezik Kanizsára.


2025. április 12., Szombat

Kínai delegációval tárgyalt Cseresnyés Péter

A megbeszélésen az országgyűlési képviselő bemutatta a város adta lehetőségeket, illetőleg szó esett arról a híd szerepről, amit Magyarország jelent az EU és Kína között.


2025. április 11., Péntek

Beismerő vallomás - avagy Schauta elszólta magát

A szociális bizottság elnöke a közelmúltban hátrányos megkülönböztetésben részesített egy négytagú családot. Dióhéjban összefoglaljuk, mi történt...


Regionális gazdasági fórumot szervezett a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara

A rendezvényen szó esett többek között a Muramenti Gazdaságfejlesztési Mintaövezet kialakításáról, valamint a Versenyképes Járások Program részleteiről.


2025. április 10., Csütörtök

Huszonötéves Kanizsa egyeteme

Kivételes összefogással rakták le a dél-zalai városban a felsőoktatás alapjait


2025. április 09., Szerda

Ezt kéri most a kórház a betegektől

Ha nem tudunk érkezni a foglalt időpontunkban, töröljük azt.


2025. április 08., Kedd

Házi kedvenc, vagy szent tárgy? Mindkettő!

Egy több mint 120 éves borotválkozó tükör a hónap műtárgya a Thúry György Múzeumban.

+