Főhajtásunk legyen fogadalom: nem hagyjuk veszni a szabadságot!

(Fotók: Gergely Szilárd)

Országszerte tartanak ma megemlékezéseket az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján, nem volt ez másként Nagykanizsán sem. A nemzeti lobogó felvonását követően koszorúzással és az Imre Sándor Szeretetszínház műsorával tisztelegtek az '56-os hősök emléke előtt a dél-zalai városban.

A Nagykanizsai Fúvószenekar ünnepi térzenéjével kezdődött a városi megemlékezés a Deák téren. A császárhuszárok itt vonták fel a nemzeti lobogót a Himnusz hangjaira, miután a hagyományoknak megfelelően Balogh László polgármester megadta rá az engedélyt. Ezt követően az '56-os emlékkertben folytatódott a rendezvény, amelyen a város vezetősége, valamint az intézmények, szervezetek, hatóságok képviselői helyezték el koszorúikat Taubert László emlékművénél, valamint Orbán Nándor nemzetőrt ábrázoló mellszobornál.

Az ünnepség szónoka Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő volt, aki azt mondta: bár 1956 elsősorban úgy vonult be a magyar emlékezetbe, hogy a szabadságharc legnagyobb áldozatát, legtöbb véráldozatát Budapest és a főváros körüli települések polgárai hozták, együtt mozdult a fővárossal a vidék is: minden városban, minden faluban a szabadság, az igazságosabb élet után nyúltak a közösségek a maguk eszközeivel. Így tettek Nagykanizsán is.

A politikus hozzáfűzte: vannak, akik bármit készek lennének ellopni, vagy ha azt nem lehet, hát meghamisítani,

nincs ez máshogy 1956 emléke, hiteles emlékezete esetén sem.

Akik kommunista belharccá degradálják a nép akaratát, vagy reformkommunizmusról, éhséglázadásról, esetleg ellenforradalomról beszélnek, nem tesznek mást, mint a vörös diktatúrát mosdatják. 

Cseresnyés Péter úgy fogalmazott: a magyarság nagy tragédiája, hogy közel két emberöltőt kellett várni a kommunista igák lerázására, arra, hogy a saját értékeinket, világnézetünket helyezhessük újra a középpontba. Amagyar sors arra figyelmeztet, hogy a szabadság most sem természetes állapotunk, hanem kiharcolt kiváltságunk, amelyet elveszíteni könnyebb, mint megtartani.

– A mi szabadságunk ellenségei ma is készek brutálisan fellépni ellenünk, vagy bármely más nemzetállam, szuverén szereplő ellen. Egyik alkalommal éppen 1956 ötvenedik évfordulójának eseményei bizonyították be, hogy a szabadságot, a nemzet akaratát a legdemokratikusabb díszletek között is sárba lehet tiporni. Akkor magyarok egy újabb generációja tapasztalhatta meg, mi az a kommunista tempó, mi a rendőrállam, a jogfosztás, milyen az, amikor a szabadságunk ismét kockán forog. A kommunista tank torkolattüze és a posztkommunista örökösök gumilövedékei között csak látszólagos a különbség.

Az igazi különbség csak az, hogy honnan fúj a szabadságtépázó szél.

Mert a magyar szabadság belső ellenségei ma is csak külső szereplők csatolmányai. Hátterükben ma is olyanok akarnak beleszólni a mindennapjainkba, olyanok vitatják el az értékeinket, akik nem részei a magyar sorsnak.

Hozzátette: a szabadságot korlátozó önkényt, a globális felfordulást okozó birodalmi szándékok hálóját a második világháború után már háromszor ráztuk le magunkról mi, 1956 örökösei.

– Vajon elfáradtunk-e már? Vajon lenne erőnk negyedszer is felállni egy ilyen fordulat után? Vajon, ha megint jön valaki, aki ismét kész a nyers érdekek szolgálatában zárójelbe tenni mindent, hazát, hitet, családot, alaptörvényt, nemzetegyesítést, független jövőt, akkor kapunk-e még egyszer esélyt arra, hogy újra felírjuk ezeket a történelmünk könyvének lapjaira?

Nekem nincs kétségem afelől, hogy a magyarság eltaposhatatlan.

De, most az egyszer, elérhetnénk, hogy az idő kerekét ne oda, vissza kelljen forgatnunk, hanem egyenesen haladhassunk tovább. Most az egyszer megszakíthatnánk a láncot, hogy ügyek, értékek, generációs lehetőségek ismét mártírrá váljanak, és maradhatnánk az országépítés, a nemzetépítés pályáján. A kulcs ehhez? Semmi más, csak a szabadságunk megőrzése, a kizárólagos nemzeti önrendelkezés megtartása.

Cseresnyés Péter szerint elszántságért idézzük fel 1956 hőseinek emlékét, főhajtásunk pedig legyen egyben fogadalom, hogy a kivívott szabadságunkat soha többé nem hagyjuk elvenni.

Beszédét követően az Imre Sándor Szeretetszínház mutatta be 56 perc című előadását, amely a 65 évvel ezelőtti forradalmi eseményeket idézte fel.

Az ünnepi program részeként idén is lesz fáklyás emlékezőséta, amely 17 órakor a Kórházkápolnától indul, aztán az '56-os emlékkertben, majd az Erzsébet téren folytatódik, és a Deák téren ér véget.