Kanizsa - 2021. december 25., Szombat
#Egy doboznyi szeretet #adomány #jótékonyság #szeretetdoboz #Cseresnyés Péter #Cseresnyés Péter

Gazdára találtak a szeretetdobozok

Gazdára találtak a szeretetdobozok

(Fotók: Kovács Krisztián; Facebook/Cseresnyés Péter)

Véget ért az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akció, a családok pedig már meg is kapták a pár hét alatt összegyűlt szeretetdobozokat.

A mintegy kétezer ajándék célba juttatásában a program fővédnöke, Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő is részt vett. A politikus az elmúlt napokban több családot is felkeresett, hogy személyesen adja át a szeretetdobozokat.

A kanizsai testvérek, Cintia és Dzsenifer izgatottan fogadták a meglepetést, míg Kevin baba az édesanyja karjaiból figyelte érdeklődve, ahogy a lányok az ajándékokat bontogatják.

A jótékonysági akció során nemcsak a Nagykanizsán és a térségben élő családok karácsonyát varázsolták szebbé az adományozók; a szeretetdobozokból szociális intézményekbe is jutott, mint például a Nyugat-magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ Herkules Lakásotthonába. Cseresnyés Péter beszámolója szerint a gyerekekkel való találkozás rendkívül megható volt.

Az államtitkár a DRVE rendezvényén is segített a csomagok átadásában, de az elmúlt napokban egy másik hagyományt is folytatott. Ahogy minden ünnep előtt, úgy most is felkereste az idősotthonokban élőket.

„Rengeteget köszönhetünk az előttünk járó generációknak, és nagyon sokat tanulhatunk ma is az idősektől. Ezért is különösen kedvesek számomra e találkozók. A koronavírus-járvány miatt azonban ezúttal is csupán a jelképes ajándékot és a legkisebbek rajzával készült lapot adtam át az otthonok vezetőinek és az ott dolgozó szakembereknek, a hosszabb beszélgetés az itt élőkkel sajnos ezúttal is elmaradt, igaz, volt, ahol pár szót azért tudtunk váltani. Köszönettel tartozunk az otthonokban dolgozó szociális szakembereknek. Az általuk végzett áldozatos munkát a Kormány is elismeri, jövőre a szociális szférában is jelentős béremelést hajtunk végre”

- írta közösségi oldalán.

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2025. május 20., Kedd

Már 400 kanizsai diák próbálta ki magát külföldön az Erasmus+ programban!

A fiatalok olyan országokba utazhattak, mint Ciprus, Csehország, Írország, Málta, Portugália, Spanyolország és Törökország.


Országjáró fórum: Dr. Kövér László Nagykanizsán!

Csütörtökön a Medgyaszay Házba várják az érdeklődőket.


2025. május 19., Hétfő

Jó úton jár a nagykanizsai Piarista-iskola

Az iskola elnyerte a Teremtésvédő Óvoda, Iskola és Kollégium címet, amelyet három évre szólóan ítéltek oda az intézmény számára.


Biztosan jól tudod, mit jelent a kórházi beutalón az S betű?

Nem feltétlenül azt, amit eddig hittél...


2025. május 17., Szombat

Se vizsgálat, se hanganyag - Schautát védi a teljes ÉVE-frakció

Az önkormányzati törvény egyértelműen fogalmaz, azaz a képviselőknek joguk van tájékozódni minden önkormányzati ügyben.


Felháborító!

Állati ürülék a belváros közepén.


2025. május 16., Péntek

Igen vagy nem?

Megérkezett a VOKS 2025 Nagykanizsára.


2025. május 13., Kedd

Triplázott a tehetség!

Újabb kimagasló siker a Szebenyi Mária Kémia Emlékversenyen.


2025. május 12., Hétfő

Újfent magát égette Berta képviselő

Bata Hajnalka, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke szerint az értő olvasás hiánya egyre kínosabb helyzetekbe sodorja a városatyát.


Ökoiskola lett a Zrínyi

A címet 2025. szeptember 1-től 2028. augusztus 31-ig használhatják.


2025. május 11., Vasárnap

Különdíjasok a Cserhátis Angyalok

A fiatalok a Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából megrendezett versenyen öregbítették Nagykanizsa hírnevét.


2025. május 09., Péntek

Szavazólapok érkeznek Zalába: Mondj véleményt Ukrajna EU-csatlakozásáról!

A magyarok döntését egyfajta véleménynyilvánító népszavazásnak lehet tekinteni, melynek eredményét a magyar kormány képviseli majd az erről szóló vitában.


2025. május 08., Csütörtök

Nagykanizsai siker az országos diák forrasztási versenyen!

Korcsmáros Mátyás teljesítménye önmagáért beszél: a 10. helyezés az országos élmezőnyt jelenti, különösen egy ilyen összetett, nagy presztízsű versenyen.


2025. május 06., Kedd

Vasárnap újra bizonyított Kanizsán a Gondosóra

Már több tízezer idős ember biztonságát szolgálja Magyarországon.


Gróf Széchenyi Ödön emlékplakettel tüntették ki Kómár Ferenc tűzoltó alezredest

A Gróf Széchenyi Ödön emlékplakett a hazai tűzoltóság egyik legnagyobb rangú szakmai elismerése.

#Nagykanizsa

Ő lett az év rendőre Zalában

Ő lett az év rendőre Zalában

2025. május 21. - Kék hírek

Vissza az életbe

Vissza az életbe

2025. május 18. - Kék hírek

Micsoda koncentráció

Micsoda koncentráció

2025. május 18. - Sport

Felháborító!

Felháborító!

2025. május 17. - Kanizsa

Igen vagy nem?

Igen vagy nem?

2025. május 16. - Kanizsa

+