(Fotó: facebook.com/konturplusz)
400 doboz Hammerite festéket ajánlott fel a Kanizsai Dorottya Kórháznak az idén 6 éves KonTuRplusz Egyesület. A csaknem 1 millió forint értékű adományból az egészségügyi intézményben mintegy 900 négyzetméternyi fém felület újult meg.
Nem ez volt az első eset, hogy a civil szervezet kanizsai közösségeket, intézményeket támogatott. Horváth István egyesületi elnöktől megtudtuk: közreműködésükkel a Zrínyi Miklós Általános Iskola falára egy Zrínyi címer került, a Spartan Hungary kapcsán pedig játszótéri eszközöket kapott a nagykanizsai Gyermekotthon. Szintén a KonTuRplusznak köszönhetően korábban a kórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztálya infra hőmérőkkel gazdagodott.
Az egyesületi elnök elmondta azt is, működésük során a jövőben is kiemelt hangsúlyt fektetnek a társadalmi felelősségvállalásra.
Dr. Gelencsér András rektor a NagyON Kanizsa vendégeként érkezett városunkba, s tartott előadást Ne féljünk a valóságtól! címmel.
Cseresnyés Péter szerint a szakképzési centrumról példát vehetne a várost irányító frakció.
Nemzeti Konzultációt indít a kormány, hogy kikérje az emberek véleményét.
Bruttó 22,3 millió forintból elkészült a Damjanich utca aszfaltozása Kisfakos városrészben.
1267 méter hosszon kapott új burkolatot a Majális utca a Csónakázó-tónál.
Közel 250 méter hosszúságban kapott új aszfaltburkolatot Miklósfán az Iskola utca.
Az év utolsó polgári estje következik Dr. Gelencsér Andrással.
A csoportszobákba új világítótestek is kerültek.
A közelmúltban fejeződtek be a munkálatok a ligetvárosi tagóvodában, csütörtökön pedig a műszaki átadás is megtörtént.
Idén 13 általános iskola 109 tanulója nevezett a tudáspróbára.
Az elért eredményeket összegezték a zárókonferencián.
November 24-én, pénteken az Egylet Pincében várja az érdeklődőket a NagyON Kanizsa Egyesület.
Az idén ez már a nyolcadik haltelepítés volt a tavon.
A közelmúltban befejeződött a Vöröshegyi utca járdafelújítása a bajcsai városrészben.