(Fotó: Gergely Szilárd)
Június közepén lesz az első rendezvény abból a 11 millió forintból, amelyet a Közművelődési és Városszépítő Egyesület a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázatán nyert. Radics Bálint, a településrész önkormányzati képviselője elmondta, a program keretében három nagy és hét kisebb értékmegőrző és értékteremtő rendezvényt tartanak a következő két évben, hogy összefogják a miklósfaiakat, és közösségi célokat valósítsanak meg.
Radics Bálint a civil szervezet városi támogatásával kapcsolatban elmondta, az önkormányzattól eddig 4 millió forintot kaptak évente, ám az energiaárak megnövekedése miatt az összeg 5 millió forintra emelését kérte a közgyűléstől, de az Éljen VárosuNk! Egyesület frakciója nem támogatta a javaslatot. Mint mondta, ebből az összegből nemcsak az energiakárakat, hanem az egyesület munkatársának bérét is ki kell gazdálkodni.
Pintér-Tuboly Kinga, a programok fő szervezője kiemelte, az első komolyabb rendezvény a családok napja lesz. Ezt június 18-án tartják a Mindenki Házánál, s a hagyományoknak megfelelően a gyermekekre és felnőttekre is gondoltak a nap összeállításakor.
Radics Bálint és Cseresnyés Péter elmondta azt is, a miklósfai közösségi épület energetikai korszerűsítésre szorul, ehhez közösen igyekeznek majd pályázati forrást találni. Az országgyűlési képviselő hangsúlyozta, a 11 milliós pályázati siker is azt jelzi, hogy a miklósfai egyesület példaértékű munkát végez, amit pedig megbecsül a kormány.
– Ezzel a pályázati kiírással a civilek városokban és falvakban végzett hagyományőrző, értékteremtő és közösségépítő kezdeményezéseit szeretné megbecsülni a kormány. Erre nagyon jó példa a miklósfai egyesület, amely szinte hetente szervez olyan programokat, amelyek megmozgatják a helyi közösséget – nyilatkozta a politikus.
Helyezkedik a pártkatona?
Akkor vegyük sorra, mi történt Nagykanizsán az elmúlt években!
Az ÉVE kvázi beismerte, hogy leépül a város a vezetésük alatt.
A hétvégén a Kiskanizsai Polgári Olvasókör szervezésében harmadik alkalommal volt busójárás a dél-zalai településen.
Az önkormányzat azt tervezi, hogy március 1-től közigazgatási bírsággal sújtják mindazokat, akik zöldterületen parkolnak.
Az ÉVE hat évvel ezelőtt tett ígéretet a körforgalom kiépítésére, ám azóta egy kapavágás sem történt a területen.
Új szakrendelések Zalában kizárólag Nagykanizsán.
Bérkiegészítést javasol a Fidesz.
A Csótó idén 50 éve készült el nagy társadalmi összefogással, ebből az apropóból írtak ki pályázatot.
Mráz Ágoston Sámuel volt a polgári est sorozat vendége.