(Illusztráció: Unsplash)
Több évtizedes szokás, hogy a Magyar Autóklub szervezésében járműszentelést tartanak Szent Kristóf napja, július 25. alkalmából. Az utasok, vándorok, hajósok védőszentje a tizennégy segítő szent egyike, akinek képét ma is sok autós és motoros hordja magával. Rá emlékezve katolikus hagyomány szerint zajlanak a szertartások, idén Békéscsabán, Csákánydoroszlón, Ecseren, Farkasfán, Győrött, Horvátnádalján, Körmenden, Lentiben, Lispeszentadorjánban, Máriaújfaluban, Pécsett, Rábafüzesen, Rábakethelyen, Rábatótfaluban, Szegeden, Szentgotthárdon, Vácott, Zalaegerszegen, Zsidán és – a hagyományokhoz híven – Nagykanizsán osztanak áldást a helyi gyülekezet lelkipásztorai. A dél-zalai városban július 24-én (vasárnap) a 8 órai szentmise után a Kórházkápolnához, a 9 órai szentmise után pedig a Felsőtemplomhoz várják a két- és négykeréken érkező hívőket.
(Forrás: Magyar Autóklub)
Pontosan tetten érhető, miként folyik el a pénz a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft.-nél - jelentette ki Radics Bálint, a Fidesz önkormányzati képviselője, aki az önkormányzati cég közfeladatot ellátó tevékenységét vette górcső alá.
Emellett három új járdakapcsolatot is kialakítanak a nemrég megépült sportcsarnok irányába, hogy minden oldalról jól megközelíthető legyen a Kanizsa Aréna.
Két intézményben is elkezdődnek a felújítási munkák.
A munkaterületet hamarosan átadják a kivitelezőnek és várhatóan az ősz folyamán el is készül a beruházás.
A Petőfi utcai beruházás a Kormánytól kapott 588 millió forintos fejlesztési forrásból valósul meg.
Tíz csapat vett részt a 17. Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztiválon, mutatjuk a főzőverseny eredményét.
A Kanizsa Aréna melletti zöldterületen alakítják ki az új játszóteret.
A komplex képességfejlesztés elengedhetetlen a 21. században.
Csapadékvíz elvezető rendszer kiépítése kezdődik hamarosan a miklósfai városrészben.
Senkit sem zavar az elhanyagolt belváros képe?!
Hamarosan indul az 588 millió forintos kormányzati támogatásból finanszírozott fejlesztések második üteme.
Sokan voltak a 17. Kanizsai Bor és Dödölle Fesztivál mai rendezvényein is.
Rövid videós beszámoló a 2023-as Bor és Dödölle Fesztiválról.
Kamarai díjakat is átadtak a rendezvényen.
Az idei immár a 17. a sorban.
Szabó Szilárd önkormányzati képviselőt számos szülő kereste meg a Rozgonyi Óvoda nyílászáróinak állapotával kapcsolatban.