A nap, amikor a magyar lélek megvilágosodott

(Fotó: Gergely Szilárd)

Nagykanizsán is megemlékeztek az aradi vértanúkról. Az alábbiakban Balogh László polgármester beszédét közöljük teljes terjedelmében:

„Aki nem tud valamire egy nagy igent mondani, az sok kicsi nemre osztja önmagát.”

Tisztelt Emlékezők! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc a Kárpátok ölelésében élő 1000 éves nemzetünk nagy igent mondása az életre, a függetlenségre, nagy igent mondása a jövőre. 1848 egy hangos igent kiáltás az égre, mindarra, ami emberré, közösséggé, magyarrá tesz: a szabadságra.  

Egy olyan nagyszerű történet magvai vettettek el akkor a nemzet lelkében, olyan nagy igen mondatott ki Petőfivel és Vasvárival, Kossuthtal és Batthyányval, melynek múlhatatlan visszahangja azóta is ott rezonál minden magyar lélekben, tettben és cselekedetben, minden örömben és szenvedésben. A szabadság, a magyar szabadság éteri halk zenéje rakott fészket akkor, megszakítva az idő folyását, hogy berendezze otthonát e soknyelvű világ lelkében és kultúrájában, és értelmet adjon a történelem menetének. Mert nem haladás, sem nem progresszió, csak a szabadság lehet egy nép, egy nemzet célja, mely átitatja történelme végtelen pillanatát, jelentést adva minden eseménynek, tettnek, mégis meghaladva a létezés testi dimenzióját.

1848: a Kárpátok ölelésében élő 1000 éves közösség igent kiáltása az életre és a függetlenségre, boldog gyermeki kacagása a szabadság örömére. Az irtózatos hatalom éppen ezt a szabadságot és álmot, ezt a nevetést és örömet roppantotta meg Aradon. Mert 1849. október 6-a: két világbirodalom kegyetlen ölelése és bosszúszomjas megtorlása, az élet felfüggesztése, egy igent mondó közösség testének megtöretése.  

173 évvel ezelőtt Európa legősibb császársága és legnagyobb birodalma lesújtott egy kicsiny nemzet fiaira, hogy lenyesse a szabadság és szuverenitás minden virágzó ágát, hogy kettétörje az egyenesség derekát. Arad egy nemzet kezének és lábának gúzsba kötése, egy nép gerincének megtörése, fejének töviskoszorúval befedése, testének gyászmiséje és temetése. Hiszen, ahogy Kossuth Lajos megfogalmazta: Arad a magyar Golgota. Ahol a földi hatalom urai fegyverrel és vérrel, kínnal és szenvedéssel példát statuáltak, kivégezve egy nép legnagyobb hőseit, megfeszítve egy egész nemzet testét. 

De ekkor már késő volt, mert a mag már elvettetett, és az álom már megszületett.  

Így lett 1849. október 6-a egy nagyot kiáltó nemzet önazonosságának megtalálása, saját történetének megértése, egy nemzet feltámadása; október 6-a a lélek megvilágosodása: hogy nincs többé erő, nincs többé hatalom, mely megállítaná. Gyötrő emberöltők, tatárjárta szántóföldek, törökvágta nagy remények, sorsrontó tragédiák hosszú láncolata után megszületett egy nemzet emlékezete, a szabadság kiirthatatlan szeretete, melyet többé sem kozák lándzsák, sem trianoni tinták, sem szovjet tankok nem tiportak el.  

Ezért él nemzet e hazán. Mert hősei által teremtett szabadságvágyával képes egyesíteni csonka testét, integrálni a jót, a küzdőt és az áldozathozót. 

Képes integrálni a 13 vértanút: a szerb Damjanich-ot és a horvát Knézich Károlyt, az örmény Lázár Vilmost, Kiss Ernőt és a német Leiningen-Westerburg Károlyt.Lelkesültségével képes egyesíteni az osztrák Poeltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet és a magyar Nagysándort, Török Ignácot, Dessewffyt és Vécsey Károlyt, képes egységbe összefogni a német Láhner Györgyöt, a pozsonyi Aulich-ot és 14-ikként a miniszterelnök Batthyány Lajost. De képes integrálni Ormay Auffenberg Norbert ezredest és Kazinczy Lajost, Ludwig Hank bécsi hírlapírót és a további közel 120 embert, Perényi Zsigmond házelnököt, Szacsvay Imrét, az országgyűlés jegyzőjét és Csányi László kormánybiztost. 

És képes összefogni 15 millió magyar embert.  

Ez a mi történelmi erőnk: megtörhetik testünk szegletét, kivégezhetik hőseinket, elvehetik földjeinket, de a lelkünk szabadságát, emlékezetünk igazságát nem hódíthatja meg sem fegyver, sem pedig erőszak. Mert 1849. október 6-a a történelem azon ritka pillanata, amikor a magyar szabadság egyet jelentett a népek szabadságával, az egyetemes szabadsággal. 

Így magyarnak lenni azt jelenti: szabadnak lenni. 

Ahogy Poeltenberg Ernő fogalmazta meg: "anyanyelvem német, szívem magyar, mert a szabadságért dobog". 

Ezért az emberiség szívverése a magyar szabadság; addig létezik, amíg az dobog.

Tisztelt Emlékezők!

Az aradi 13 áldozata köré gyűltünk itt össze, hogy felszámoljuk hétköznapi széthúzásainkat, filléres kicsinyességeinket, percemberi mivoltunkat. Jó, hogy van aradi emlékművünk, melynél azért hajolunk ma meg, hogy hőseink áldozatánál újra átéljük: nem puszta lakosság, de közösség, mi több, nemzet vagyunk. S még ezek sorában sem akármilyen: de magyar!

Tisztelet a Bátraknak! Tisztelet Aradnak! 

Tisztelet a Magyarnak!

(Forrás: Facebook/Balogh László)