Kanizsa - 2022. október 16., Vasárnap
#Zala Megyei Közgyűlés #ünnepi közgyűlés #elismerés #Nagykanizsa #Borsfa #Molnári

Elismerték a megye kiválóságait

Elismerték a megye kiválóságait

(Fotó: Zalai Hírlap/Pezzetta Umberto)

A Zala Megyei Közgyűlés szombaton tartotta ünnepi ülését.

A ReFolk együttes előadásában elhangzott Himnusz után Šetar Lucija énekelte el gitárkísérettel az Örökségünk című dalt. A vendégek üdvözlését Dr. Pál Attila, a megyei közgyűlés elnökének ünnepi köszöntője követte, majd Dr. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter tartott ünnepi beszédet.

A rendezvény további részében elsőként a Zala Megye Díszpolgára kitüntető cím került átadásra. Az idei évben a címet Illés Fanni olimpiai bajnok úszó kapta kimagasló sportolói pályafutása elismeréseként. Fanni több mint nyolcvanszoros magyar bajnok, Európa- és világbajnok, pályafutását a 2021-ben szerzett tokiói paralimpiai aranyérem koronázta meg. Az edzések mellett gyerekeket mentorál az Arany Pillangó Alapítványon keresztül, amit 2006-ban szülei hoztak létre.

A Közgyűlés Zala Megye Egészségügyéért Díját – lelkiismeretes, elhivatott és színvonalas szakmai munkája elismeréseként – dr. Horváth Ágnes háziorvos kapta, aki több mint 20 éve lát el háziorvosi teendőket Nagykanizsán, a megye egyik legnagyobb körzetében. Az elismerés indoklásában az szerepelt: dr. Horváth Ágnes tevékenysége során kiemelt figyelmet fordít az orvosi munka és a humánus, empatikus magatartás összehangolására. A Covid-világjárvány idején ő oltotta be a legtöbb polgárt Zala megyében. Az oltások koordinálásában és a szakmai vélemények kialakításában is példásan működött együtt az egészségügyi és igazgatási szervekkel.

A Közgyűlés Zala Megye Sportjáért Díjat adományozott – kimagasló, eredményes és közösségépítő tevékenységük elismeréséül – a Zalaegerszegi Atlétikai Clubnak. A klub nevében a díjat Bella Attila ügyvezető igazgató vette át.

Zala Megye Szociális Gondoskodásáért Díjban részesült – az idősgondozásban hosszú évtizedeken keresztül kifejtett magas színvonalú szakmai tevékenysége elismeréseként – Kereséné Fülöp Katalin vezető ápoló, aki egy évtizede dolgozik a Kolping Gondozási Központ Zalabaksai otthonában, 2016 óta mint vezető ápoló. Töretlen lelkesedéssel dolgozik azon, hogy a szociális szakma színvonala és elismertsége emelkedjen, a szociális ellátórendszer az ellátottak igényeinek messzemenőkig megfeleljen.

A Közgyűlés Zala Megye Közigazgatásáért Díjat adományozott – az önkormányzati közigazgatás területén végzett elhivatott és magas színvonalú munkájáért – Dr. Tüske Róbertnének, a Vonyarcvashegyi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzőjének. Dr. Tüske Róbertné több mint három évtizede kezdte közigazgatási pályáját a Csesztregi Községi Közös Tanácson. 2003 óta dolgozik jegyzőként, 2005-től Zala megyében, Kehidakustányban látta el a körjegyzői teendőket. 2013-tól a tíz – korábban külön hivatalokat fenntartó - települést összefogó csesztregi hivatal vezetőjeként, majd 2020-tól Vonyarcvashegy és Balatongyörök jegyzőjeként dolgozik. Diplomája megszerzését követően folyamatosan az önkormányzati igazgatásban tevékenykedett, munkavégzését a lelkiismeretesség, pontosság és precízség jellemzi.

A testület Zalai Pedagógus Díjban részesítette – kiemelkedő térségi pedagógiai, intézményvezetői munkájáért, országos szintű tehetséggondozásért – Holczerné Megyes Gabriella Erzsébetet, a Borsfai Fekete István Általános Iskola intézményvezetőjét. Holczerné Megyes Gabriella Erzsébet négy évtizede szerezte meg diplomáját biológia és technika szakos tanárként, amelyet később a földrajz szakkal is kibővített. A továbbiakban is folyamatosan képezte magát, közoktatás vezetői, fejlesztőpedagógusi, projekt-tervező és pályázatíró képzéseket is végzett. Mindent megtett azért, hogy tehetséges tanítványait minél nagyobb számban tudja felkészíteni a különböző országos, megyei tanulmányi versenyekre. Tanulóival bekapcsolódott a Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája versenysorozatba, ahol országos első helyezést értek el. Három évtizede dolgozik Borsfán, ahol 1997 óta az iskola igazgatója is. Az általa vezetett intézményben a nemzetiségi nyelv és kultúra ápolása mellett a gyermekek egészséges életmódra nevelése kap kiemelt hangsúlyt munkásságának köszönhetően. 

A Közgyűlés Zalai Civil Társadalomért és Nemzetiségekért Díjat adományozott – megyénk jószomszédi kapcsolatai érdekében kifejtett kiemelkedő, eredményes munkájáért, a magyar-horvát kapcsolatok ápolásáért – Kotnyek Gábornénak. A Molnáriban élő Kotnyek Gáborné hosszú évek óta fáradhatatlanul dolgozik azért, hogy a horvát nemzetiség hazánkat gazdagító népszokásait megőrizze, a következő nemzedék számára átadja. Számos sikeres pályázaton keresztül gazdagítja települését, zarándokutakat szervez. Részt vesz a horvát kisebbséget is magába ölelő rendezvények előkészítésében, a helyi hagyományok ápolásának aktív kezdeményezője és lebonyolítója. Munkájával hozzájárult településén a horvát-magyar utcanévtáblák kihelyezéséhez, a közút melletti új kereszt felállításához, települése és Zala megye határon átnyúló kapcsolatainak erősítéséhez.

A Közgyűlés Zala Megye Fejlesztéséért Díjban részesítette – a kimagasló, folyamatos innovatív teljesítményük és közösségépítő munkájuk elismeréseként – a Lissé Édességgyártó Kft-t. A kizárólag magyar tulajdonban álló cég 2005-ben alakult és ötven embernek ad munkát keszthelyi üzemében. Osztrák partnerük segítségével Európa 11 országában vannak jelen és büszkeségük, hogy produktumaik az Egyesült Államokba is eljutottak. Több termékük is elnyerte a Magyar Termék Nagydíjat. Folyamatosan támogatják a tömeg- és versenysport térségben szervezett eseményeit. A díjat a társaság képviseletében Csúvár Csaba ügyvezető igazgató vette át.

A Közgyűlés Zala György Díjat adományozott – a magyar és benne a zalai népzenei kultúra ápolása és életben tartása érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként – ifj. Horváth Károlynak. Nován született, gyerekkora óta muzsikál. Néprajzkutató édesapjával már fiatalon közös gyűjtőutakra indult. A zongora-, furulya- és fuvola mellett a brácsa, a bőgő és cimbalom is otthon érzi magát a kezei között. Tanulmányait Szombathelyen és Nyíregyházán végezte. Zeneiskolában és a Zeneakadémián is tanít. Az aktív zenélésen túl színházi feladatokat vállal, filmzenét szerkeszt és rendezvények százain élteti és népszerűsíti a magyar népzenét. 2007-ben alapította a Zala Zenekart Zala megye énekes és hangszeres zenei hagyományainak ápolására. 2014-ben átvehette a Magyar Arany Érdemkereszt Polgári Tagozata kitüntetést.

Az elismerésben részesült személyek és szervezetek nevében Zala Megye Díszpolgára, Illés Fanni osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel.

(Forrás: Zala Megyei Közgyűlés)

Még érdekes lehet ...


2024. március 29., Péntek

Tojásfa a kórházban

Kanizsai óvodások által készített tojásdíszek kerültek a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház parkjának egyik fájára.


Süteményekkel lepték meg a gyermekotthon lakóit

Nem ez volt az első alkalom, hogy a Heni Cukrászda édességgel kedveskedett a gyerekeknek.


2024. március 28., Csütörtök

Gyurcsány emberei...

Az ÉVE sikere bizonytalanságot hozna.


2024. március 26., Kedd

Egy somogyi „csibész” mikrofonnal

Bohár Dániel riporter volt a Polgári Est vendége.


2024. március 25., Hétfő

Közönséges bükkfa került az időspirálba

A fát az erdők nemzetközi napja alkalmából ültették el.


2024. március 22., Péntek

Megígérték, döntöttek is róla, majd kihúzták

A tanműhely átköltöztetésének költségeit, a közgyűlés által tavaly megszavazott 12 millió forint eltűnését tette szóvá Bene Csaba.


Amerikából jöttek

Amerikai vendégeket fogadott a Zrínyi Miklós - Bolyai János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola a közelmúltban


2024. március 20., Szerda

Hátraarcot fordítottak a hagyományőrzők az ÉVE-nek

A március 15-i városi ünnepségen történt, úgynevezett „koszorú-ügy” kapcsán tartott sajtótájékoztatót Balogh László polgármester.


2024. március 19., Kedd

Újra mozognak a térkövek Nagykanizsán a sétálóutcában

Nem sikerült tökéletesen orvosolni a problémát.


Schauta és a Momentum a kispadra szorult...

A kanizsai ellenzék úgy táncol, ahogy Fodor Csaba fütyül.


Parkolóbővítés, útfelújítás

A választókörzetét érintő idei fejlesztésekről adott tájékoztatást Radics Bálint önkormányzati képviselő.


2024. március 18., Hétfő

Bohár Dániel lesz a vendég Kanizsán

Március 22-én folytatódik a NagyON Kanizsa Polgári Est programsorozata.


2024. március 17., Vasárnap

Akikre büszkék lehetünk

A nemzeti ünnep alkalmából több nagykanizsai szakember is magas állami kitüntetést vehetett át.


Új gyalogátkelőhely létesül

A beruházás mintegy 7,6 millió forintba kerül.


2024. március 16., Szombat

Évtizedes problémát orvosol

Tíz férőhelyes parkolót építtet az önkormányzat a palini városrészben az Alkotmány úti orvosi rendelőhöz.


Megfelelő információk a megfelelő helyről – Sajtóreggeli Nagykanizsán

Újságírókat és fotósokat köszöntött egy sajtóreggeli keretében Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő.

#Nagykanizsa

Tojásfa a kórházban

Tojásfa a kórházban

2024. március 29. - Kanizsa

Gyurcsány emberei...

Gyurcsány emberei...

2024. március 28. - Kanizsa

Remekeltek a Szivárvány-iskola atlétái

Remekeltek a Szivárvány-iskola atlétái

2024. március 27. - Sport

Egy somogyi „csibész” mikrofonnal

Egy somogyi „csibész” mikrofonnal

2024. március 26. - Kanizsa

Közönséges bükkfa került az időspirálba

Közönséges bükkfa került az időspirálba

2024. március 25. - Kanizsa

Amerikából jöttek

Amerikából jöttek

2024. március 22. - Kanizsa

+