Kanizsa - 2022. október 29., Szombat
#Nagykanizsa #katonaság #bajtársi találkozó

Nagykanizsán szolgáltak

Nagykanizsán szolgáltak

(Fotók: Gergely Szilárd)

Bajtársi találkozót tartottak az egykori Dózsa-Thury-laktanyában szolgált hivatásos és szerződéses katonák, valamint polgári alkalmazottak.

Az eseményen mindenki ajándékba kapta a Nagykanizsán szolgáltunk című könyvet a Nagykanizsai Honvéd Egyesülettől. Körtvélyessy Attilát, a szervezet elnöke elmondta: 

– Hogy ez a könyv létrejöhetett, abban nagy része volt Keczer Imre nyugállományú vezérőrnagynak, aki lektorálta a könyvünket, szeretném megköszönni neki a munkáját. Nem jöhetett volna létre a könyv Pintér Ferenc és Szakály Gábor segítsége nélkül sem, akik összeállították és szerkesztették a könyvünket.

Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő a személyes élményeit is megosztotta a találkozó résztvevőivel, majd a béke fontosságáról beszélt. 

– Az előző honvédelmi miniszterrel, Benkő Tiborral beszélgettem egyszer, és elmondta, higgyem el, hogy a magyar honvédség politikai kurzustól függetlenül mindig a magyar hazát, Magyarországot, és annak a megvédését tartotta szem előtt. És én úgy gondolom, ez így helyes. Nem véletlenül hoztam ezt a gondolatot ide, mert nem szeretnék semmiféle pártpolitikai gondolatsort mondani. Viszont egy olyan időszakban élünk sajnos, február 24-e óta főként, amikor nem lehet más célunk, mint ami egyébként volt évtizedeken keresztül a Magyar Honvédségnek, hogy legyen végre béke nálunk és béke a határainkon túl.

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2022. december 03., Szombat

Tanulást támogató eszközöket kapott a Zrínyi

Az intézmény egyebek mellett a naprendszert bemutató szemléltető eszközt, valamint nyelvi készségeket fejlesztő társasjátékot is kapott.


2022. november 30., Szerda

20 éves a Pántlika

Az évfordulót nagyszabású gálaműsorral ünnepelte a néptáncegyüttes.


2022. november 29., Kedd

A Zrínyi mézédes oldala

A Zrínyi Miklós Általános Iskola is csatlakozott az Európai Mézes Reggeli kampányhoz.


Társadalmi és gazdasági összefogással a fenntarthatóbb turizmusért

A Pannon Egyetem jövő év szeptemberében indítja a Fenntartható és körforgásos turizmus alapképzési szakot.


2022. november 24., Csütörtök

A csőtörésről: a polgármester köszöni a szakemberek munkáját, ám a Vízmű vezetőségétől gyorsabb és hatékonyabb tájékoztatást vár

Több ezer, főleg a Keleti-városrészben élő kanizsai maradt víz nélkül kedd délutántól szerda délelőttig.


Felszentelték a kiskanizsai plébánia közösségi házát

Az épületet a HACSuNK projekt részeként újították fel.


2022. november 21., Hétfő

Lezárult a népszámlálás számlálóbiztosi szakasza

Akik eddig még nem tettek eleget adatszolgáltatási kötelezettségüknek, pótösszeírás keretében november 21. és 28. között, a települési jegyzőt felkeresve tölthetik ki a népszámlálási kérdőívet.


Új logisztikai csarnokot avattak a Vár utcai iparterületen

Logisztikai raktározással bővíti szolgáltatásainak körét a Hosszú Eurotrans Kft. és a Kanizsa Szerviz Kft.


2022. november 17., Csütörtök

Konzultációs fórumot tartottak Kanizsán - a vendég Hollik István volt

Az Európai Unió szankciós politikájáról, a magyar kormány álláspontjáról és a nemzeti konzultációról is beszélt a Fidesz kommunikációs igazgatója.


Visszakapta Nagykanizsa a Sberbankban ragadt pénzét

A most megérkezett pénz az idei önkormányzati feladatok és néhány már eldöntött jövő évi beruházás finanszírozását szolgálja.


2022. november 16., Szerda

Dalban mondták el

Dalos találkozót szervezett a Palini Nyugdíjas Egyesület a HSMK-ban.


2022. november 11., Péntek

100 ember munkába állását segíti a Kanizsai Foglakoztatási Paktum százmillió forintos új forrása

Az előző években már eredményesen megvalósította a paktum első ütemét Nagykanizsa.


2022. november 09., Szerda

Felszámolás indul a Tungsramnál, de folytatódik a gyártás

A hétfőn elutasított csődegyezségi ajánlat miatt felszámolási eljárás indul a Tungsramnál, a társaság azonban folytatja a gyártást, de bejelentette 750 ember csoportos létszámleépítését - tájékoztatta a cég kedden az MTI-t.


2022. november 07., Hétfő

Életmentő tűzoltónak gratulált Nagykanizsa polgármestere

Németh Attila Gábor szolgálaton kívül, saját testi épségét kockáztatva segített egy embertársán.

+